Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Egyre több a banki visszaélés, mégsem védekezünk tudatosan
No menu items!

Egyre több a banki visszaélés, mégsem védekezünk tudatosan

Illusztráció: Bigstock

Az emberek saját megítélésük szerint tisztában vannak a pénzforgalmi visszaélések módszereivel, tartanak is attól, hogy csalás áldozataivá válnak, mégsem védekeznek tudatosan – derült ki az OTP Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból.

Majdnem minden válaszadó hallott már valamilyen banki visszaélési formáról és 81 százalék tart is attól, hogy kiberbűnözés áldozatává válik. Bár a megkérdezettek több mint 80 százaléka gondolja, hogy ki tudja szűrni a gyanús tartalmakat, a Magyar Nemzeti Bank adatai erre rácáfolnak – hívta fel a figyelmet az OTP Bank.

Az összefoglalóban felidézték, hogy tavaly csaknem 6000 sikeres visszaélés történt az elektronikus pénzforgalomban, több mint 9 milliárd forint értékben. Ez 238 százalékkal több, mint 2021-ben volt.

A sikeres visszaélések csatornáit tekintve a legtöbb interneten keresztül történt (3400), második helyen a mobiltelefonos csalások állnak (2318), harmadik helyen pedig a papíralapú visszaélések végeztek (207).

A kutatás szerint a megkérdezettek 92 százaléka tisztában van azzal, hogy még az óvatosabb emberek is lehetnek csalás áldozatai. A válaszadók 85 százaléka nyilatkozott úgy, hogy pár alapszabály betartásával viszonylagos biztonságban lehet az ember.

Ugyanakkor a válaszadók majdnem fele úgy véli, hogy nem érdemes annyit foglalkozni a biztonsággal, mert ha egy csaló bárkitől is próbál adatokat vagy pénz szerezni, úgyis sikerrel fog járni. A helyzetet rontja, hogy az emberek nem szeretnének a kényelmükből alább adni, a kutatásban résztvevők harmada még az alapvető biztonsági előírásokat sem tartja be, ha ez a kényelme rovására megy – jelezte az OTP Bank.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.