Hirdetés
Kezdőlap Agrár Egységes agrártámogatás - benyújthatók a kérelmek
No menu items!

Egységes agrártámogatás – benyújthatók a kérelmek

Megnyílt az egységes kérelem kitöltési felülete, az igénylések benyújtása során a korábbi években megszokott és megismert eljárásokat kell követni. Idén csak technikai javításokra és pontosításokra került sor – közölte Nagy István agrárminiszter.

A miniszter a közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta: a kérelembenyújtást lehetővé tevő rendeletek már megjelentek a Magyar Közlönyben. Hozzátette, hogy a gazdálkodók 44 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímhez kapcsolódóan kaphatnak pénzügyi segítséget. A termelők jelentős körét érintő közvetlen támogatások, továbbá a kapcsolódó nemzeti támogatások és a vidékfejlesztési program intézkedései esetében is itt lehet a kérelmeket benyújtani.

Nagy István

Nagy István hangsúlyozta, az egységes kérelem beadása várhatóan több mint 165 ezer termelőt érint majd. Az eljárás keretében az uniós forrású közvetlen és az átmeneti nemzeti támogatás terhére együttesen csaknem 490 milliárd forint körüli összeg, míg a vidékfejlesztési jogcímek esetében mintegy 100 milliárd forint igénylésére nyílik lehetőség.

Ebben az évben úgynevezett átmeneti időszakra kerül sor. Ennek révén – 2021-ben és 2022-ben is – az eddig megszokott és megismert támogatási jogcímek vehetők igénybe.

Az egységes területalapú támogatás és zöldítés várható együttes fajlagos összege az elmúlt évekhez hasonlóan az árfolyam függvényében 76-80 ezer forint körül alakulhat – emelte ki a miniszter.

Jelezte, hogy a kitöltési felület a Magyar Államkincstár e-ügyintézési oldalán érhető el. A szankciómentes kérelembeadás határideje május 17-e. Az ezt követően benyújtott dokumentumok szankciómentes módosítására május végéig van lehetőség. A módosítással érintett jogcímre megállapítandó támogatási összeg munkanaponkénti egy százalékos csökkentésével járó szankciós változatására pedig június 9-ig nyílik mód.

A miniszter közölte, hogy a Magyar Államkincstár az idén is alkalmazni fogja az előzetes ellenőrzés rendszerét. Ez a folyamat adminisztratív úton, szoftveresen könnyen megállapítható és ennek révén egyszerűen javítható téves bejegyzések korrigálására szolgál.

Nagy István kiemelte, újdonság az idén, hogy bevezetik a “Mobilgazda” alkalmazást. A Magyar Államkincstár által kifejlesztett mobilalkalmazást különböző ügyfélszolgálati, nyilvántartási, tájékoztatási, illetve a kérelembeadáshoz kapcsolódó ügyekben lehet majd használni. A applikáción keresztül például megismerhetők lesznek a területadatok, lehetőség nyílik a másodvetés bejelentésére vagy a vis maior kérelem benyújtására – közölte a miniszter.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.