Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Elemzők: a költségvetés, az uniós támogatás finanszírozza a fejlesztések javát
No menu items!

Elemzők: a költségvetés, az uniós támogatás finanszírozza a fejlesztések javát

A beruházások második negyedéves növekedése jelentős részben a költségvetésből részben uniós támogatással finanszírozott fejlesztéseknek köszönhető, a vállalatokat pedig a munkaerőhiány és a magas bérköltségek ösztönzik beruházásokra – így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH csütörtökön kiadott legfrissebb jelentését. 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) arról számolt be, hogy az idei második negyedévben 15,3 százalékkal nőtt a beruházások volumene, az első fél évben 13,4 százalékkal haladta meg a beruházási teljesítmény a múlt év azonos időszakit.

Németh Dávid

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a kiemelkedő eredmény elsősorban az állami és az uniós forrásokon alapuló fejlesztéseknek köszönhető. A beruházások növekedéséhez hozzájárul, hogy a jelentős belföldi és külföldi kereslet hatására sok cég bővíti a meglévő kapacitásait, valamint az, hogy egyes cégek a munkaerőhiány miatt új gépekkel biztosítják a termelést.

A következő időszakban továbbra is két számjegyű lehet a növekedés, de 2019-ben valamivel lassabb tempóra lehet számítani – jelezte előre Németh Dávid.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője számos beruházás befejezésével magyarázta, hogy a KSH felfelé módosított a beruházások tavalyi növekedési ütemét,  a korábban közölt 16,7 százalékról 23,3 százalékra.  Ennek fényében nem lenne meglepő, ha a tavalyi GDP adatokat is felfelé módosítaná a KSH, tett hozzá.

Suppan Gergely

A Takarékbank elemzője egyetértett azzal, hogy a beruházásokat döntően az állami és uniós finanszírozású projektek húzták. Prognózisa szerint idén folytatódhat a beruházások kétszámjegyű növekedése, amit alátámaszt az építőipari szerződésállomány és a folyamatban levő beruházások soha nem látott értéke is. A beruházásokat a lakás- és iroda átadási hullám mellett az uniós támogatású és tisztán állami beruházások is gyorsítják. A Liget, az Egészséges Budapest program, Paks, múzeum, oktatási és sport beruházások, várfejlesztések stb. önmagukban is évente több 100 milliárd forinttal növelhetik a beruházások értékét a következő években.  A vállalatokat pedig technológiai, automatizálási, digitalizációs beruházásokra ösztönözheti a munkaerőhiány, valamint a bérköltségek várható további jelentős emelkedése. A Takarékbank ebben az évben 14 százalékhoz közeli növekedésre számít.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.