Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Elemzők: tavasszal 5 százalék fölé ugorhat az infláció
No menu items!

Elemzők: tavasszal 5 százalék fölé ugorhat az infláció

Mind mértékét, mind szerkezetét tekintve a várakozásoknak megfelelően alakult a februári infláció – kommentálták a friss adatokat az elemzők, akik a fogyasztói árak további emelkedést várják az üzemanyagárak bázishatása és a jövedéki adó emelése miatt.

A KSH jelentése szerint februárban 3,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz képest pedig 0,7 százalékkal emelkedtek. A maginfláció 4,1 százalék volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb a januárinál. Az élelmiszerek 3,4 százalékkal, a dohányáruk 16,5 százalékkal, az üzemanyagok 4,6 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a várakozásoknak megfelelően gyorsult a fogyasztói árak emelkedése februárban. Arra számít, hogy márciusban 4 százalék közelébe emelkedhet az infláció. Áprilisban pedig az üzemanyagárak felszöknek az egy évvel azelőtti alacsony bázis miatt is, valamint a dohánytermékek jövedéki adójának további emelésével együtt 5 százalék fölé ugorhat az infláció.

Suppan Gergely

Az elemző szerint az áremelkedés üteme a nyári hónapokban visszaesik a tolerancia sáv felső széle, azaz 4 százalék alá, így idén 3,9-4 százalékos átlagos inflációra számít a Takarékbank szakértője a tavalyi 3,3 százalék után.

Mint hozzátette, a tavalyi év elejéhez képest lényegesen gyengébb forint erősítheti az inflációt, ami látszik a tartós fogyasztási cikkeknél, az új autók árának emelkedését azonban a lényegesen magasabb műszaki tartalom is befolyásolja.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője elmondta: a februári inflációs adat nagyjából hozta az elvárásokat, három havi változatlanság után jelentősen nőtt az általános áremelkedés üteme, ami nem csupán a bázishatás következménye. Az emelkedő infláció mögött komoly meglepetés nem húzódik meg, az egyes tételeket vizsgálva a februári inflációs profil megfelel a várakozásoknak.

Virovácz Péter

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az emelkedést két tétel ellensúlyozta: egyrészt a szolgáltatások inflációja változatlanul 1,7 százalékos volt februárban, mert a kereslet hiánya és a korlátozó intézkedések alacsonyan tartják az inflációt. Az élelmiszerek áremelkedési üteme is némiképp enyhült, ezen belül is elsősorban a feldolgozott élelmiszereké.

A februári inflációs adat érdemben nem módosítja az idei inflációs kilátásokat. A harmadik hullám okozta bezárás további károkat okozhat a kínálati oldalon. Ez azt jelenti, hogy az újranyitást követően a még erősebb kereslet egy még gyengébb kínálattal találkozik. A mérséklődő kínálat csökkenti a versenyhelyzetet, így könnyebbé teszi a magasabb árazás kialakulását – mutatott rá.

Az ING Bank szekértője összességében úgy véli, hogy az újabb bezárásoknak nem csak az újranyitás hónapjaiban – remélhetőleg április-májusban, de hosszabb távon is inkább inflációt emelő hatása lehet, legalábbis addig, amíg a kínálat nem áll helyre a szolgáltatószektorban.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a februári gyorsulás után a következő hónapokban is emelkedőn marad az infláció, szerinte idén az éves átlagos infláció 3,5 és 4 százalék között lehet.

Németh Dávid

A februári inflációs adat megfelel a várakozásának. A havi szintű drágulásban kiemelt szerepet játszottak az üzemanyagok, változatlan üzemanyagárak mellett kisebb, 3,1 százalék helyett 2,9 százalékos lett volna a februári infláció. Kiemelte, hogy a változékony energia-, élelmiszer- és hatósági árak nélkül számolt maginfláció minimálisan lassult.

A K&H elemzője szerint is a következő hónapokban gyorsulni fog az infláció. A tavaly tavasszal bezuhanó bázis mellett a dohánytermékek drágulása, valamint az olaj és az üzemanyagok árának emelkedése is felfelé húzza az inflációt a következő hónapokban. Áprilisban és májusban akár 4,5 százalék felett lehet az inflációs mutató, azt követően várható némi lassulás – fogalmazott Németh Dávid. Szerinte a járvány inflációra gyakorolt hatása egyelőre nehezen prognosztizálható.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szintén a várakozásoknak megfelelőnek tartja az infláció érdemi gyorsulását , amivel kismértékben a jegybanki cél fölé került. Az alapfolyamatok ugyanakkor ennél gyorsabb árdinamikát mutatnak, az ezt leíró maginfláció 4,1 százalék. Az infláció emelkedéséhez a tartós fogyasztási cikkek, illetve az üzemanyagok drágulása járult hozzá, bár havi alapon az élelmiszerek árnövekedése is érdemi volt – tette hozzá.

Regős Gábor

Az üzemanyagok gyorsuló áremelkedését az alacsony bázisidőszaki adat is segíti. Továbbra is kiemelkedően magas ugyanakkor a jövedéki adó emelése miatt a szeszes italok, dohányáruk áremelkedése.

A következő időszakban az infláció várhatóan tovább fog gyorsulni, akár a jegybanki célsávból is kiléphet, amelyet a bázisidőszakban regisztrált olajárzuhanás magyaráz. Az előbb-utóbb bekövetkező újranyitás szintén hozhat emelkedést az inflációban. A gyenge forintárfolyam és az erős maginflációs folyamatok miatt a jegybank nem dőlhet hátra, ám vélhetően beavatkozásra sem kényszerül még márciusban, azonban a gazdaság újranyitását követően szükség lehet a monetáris kondíciók szigorítására – vetette fel a szakértő.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újgenerációs módszer segíti az érettségizők és nyelvvizsgázók felkészülését

Célzottabb és hatékonyabb tanulási lehetőségeket kínál az Idegennyelvi Felkészítő Modul

A csemegeszőlő lehet a klímaváltozás egyik nyertese

A csemegeszőlő iránti piaci kereslet is indokolja a hazai termesztés fejlesztését.

Késedelmes fizetés: Nagy-Britaniában is érződik a nagyok erőfölénye

A brit Üzleti és Kereskedelmi Minisztérium (Department for Business...

Német autógyártók: kínzó a kínai e-autókra való átállás és a kereskedelmi háború

A BMW AG és a Mercedes-Benz Group AG negyedéves...

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja