Hirdetés
Kezdőlap Hírek Elkészült az Északi Áramlat-2 gázvezeték
No menu items!

Elkészült az Északi Áramlat-2 gázvezeték

Északi Áramlat-2
Munkások ünneplik a gázvezeték elkészültét. Kép forrása: Nord Stream 2

Befejeződött az Oroszországot Németországgal a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat-2 gázvezeték építése – közölte a Gazprom.

Alekszej Miller, a Gazprom igazgatótanácsának elnöke bejelentette, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezeték moszkvai idő szerint reggel 8 óra 45 perckor teljesen elkészült.

A projektet irányító Nord Stream 2 AG hétfőn közölte, hogy befejeződött az Északi Áramlat-2 második vezetékének tengeri lefektetése és csak a cső dániai és németországi szakaszának összekapcsolása van hátra. A vállalat úgy tervezi, hogy a létesítményt 2021 végéig fogják üzembe helyezni.

A Bloomberg amerikai hírügynökség szerdán, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a Gazprom tervei szerint az Északi Áramlat-2 első vezetékén október 1-jén, mindkettőn pedig december 1-jén indul meg a gáz szállítása.

Mindemellett a gáznak az európai ellátórendszerbe való eljutása továbbra is Németországtól függ.

A Gazprom korábbi közlés szerint azzal számol, hogy az Északi Áramlat-2 még ebben az évben 5,6 milliárd köbméter gázt fog szállítani. Az Ukrajnát elkerülő, 11 milliárd dolláros beruházás a duplájára, évi 110 milliárd köbméterre növeli a már meglévő Északi Áramlat kapacitását.

Ukrajna számára a kulcskérdés, hogy Oroszország milyen útvonalon fogja szállítani a gázt. A Moszkva és Kijev között jelenleg érvényben lévő tranzitmegállapodás 2024-ben jár le. Az ukrán felet megillető tranzitdíj elérheti az évi 3 milliárd dollárt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.