Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Elon Musk: A szólásszabadság platformja lesz a Twitter
No menu items!

Elon Musk: A szólásszabadság platformja lesz a Twitter

Elfogadta a Twitter vezetősége Elon Musk körülbelül 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát

Elfogadta hétfőn a Twitter mikroblog-szolgáltató vezetősége Elon Musk amerikai üzletember körülbelül 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát, így a világ egyik leggazdagabb emberének kezébe kerül az egyik legbefolyásosabb közösségi médiaplatform – számolt be az amerikai sajtó.

A megállapodás értelmében a Twitter részvényesei a tervezett tranzakció lezárásakor 54,2 dollárt kapnak minden egyes törzsrészvényért. A hétfői megállapodásban szereplő részvényenkénti ár magasabb, mint az a nagyjából 48 dolláros árfolyam, amelyen a társaság papírjai még Musk első bejelentése előtt forogtak, de lényegesen alacsonyabb, mint a tavalyi, 70 dolláros részvényárfolyam.

Musk április 14-én tett ajánlatot a Twitter megvásárlására, részvényenként 54,2 dolláros áron, ezzel 43,39 milliárd dollárra értékelve a céget. Az egyebek között a Tesla céget is irányító Musk ezután azt mondta, hogy ez az ajánlat “a legjobb és az utolsó”, és a lap forrásai szerint a cég igazgatótanácsának elnökével, Bret Taylorral folytatott beszélgetésén megerősítette, hogy nem áll szándékában megemelni a felvásárlásra szánt összeget.

A piac akkor arra számított, hogy a Twitter elutasítja Musk ajánlatát, mivel a cég igazgatósága április 15-én megállapodott egy újabb részvénykibocsátásról, védekezésül a Tesla Inc. vezetője által kezdeményezett felvásárlás ellen.

A Twitterben 9,2 százalékos részesedéssel rendelkező Musk azonban a múlt héten közölte, hogy 46,5 milliárd dolláros forrással rendelkezik az ügylet finanszírozására, és kész közvetlen kivásárlási ajánlatot tenni a részvényeseknek. Ezt követően megváltozott a Twitter vezetőinek álláspontja, és megegyeztek, hogy tárgyalnak Muskkal.

A milliárdos a Twitter felvásárlását azzal magyarázza, hogy a közösségi hálózatot “a szólásszabadság platformjává” kívánja tenni szerte a világon. A hónap elején Musk egy konferencián azt mondta,  “nem egyfajta pénzszerzési módként” tekint a Twitterre. Az üzletember nem nyilatkozott nyilvánosan arról, hogy visszaállítaná-e Donald Trump korábbi amerikai elnök fiókját, amelyet röviddel a január 6-i zavargások után végleg letiltott a vállalat.

Trump hétfőn a Fox News amerikai televíziónak kijelentette: akkor sem tér vissza a Twitterre, ha a fiókját visszaállítják. A volt elnök elmondta, hogy a terveknek megfelelően, a következő héten hivatalosan is csatlakozik a saját Truth Social nevű platformjához. “Nem lépek fel a Twitterre, maradok a Truth-nál. Remélem, Elon megveszi a Twittert, és javítani fog rajta, ő egy jó ember” – fogalmazott. (Forrás: MTI)

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.