Kezdőlap Gazdaság Eltűnik a fiataloknak szóló, „öt százalékos” zöld lakáshitel
No menu items!

Eltűnik a fiataloknak szóló, „öt százalékos” zöld lakáshitel

forrás: hazgyarto.hu

Több bank kínálatából is eltűnt a fiataloknak szóló, „öt százalékos” zöld lakáshitel, amelynek értékesítését egy bő fél éves, október végéig tartó, átmeneti időszakra vállalták a pénzintézetek. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a konstrukció nem hagy betöltetlen űrt maga után: a potenciális igénylők az Otthon Start hitelt ugyanúgy választhatják, ráadásul jóval kedvezőbb kondíciók mellett.

November elejével véget ért az egyik kedvezményes lakáshitel – nem túl hosszúra nyúlt – életciklusa: az első lakásukat megvásárló fiatalokat célzó, a futamidő első öt évében legfeljebb évi 5 százalékos, kedvezményes kamattal kínált konstrukció palettán tartását ugyanis a 2025. április 1. és október 31. közötti időszakra vállalták az érintett pénzintézetek.

Zöld ingatlanok, szigorú feltételekkel

A kedvezményes kamatozású, és több egyéb könnyítéssel kínált konstrukciót a kormányzattal történt egyeztetések után vezették be a bankok – végül az induláskor öt szolgáltató élt a lehetőséggel –, ám viszonylag szigorú feltételek mellett.

Így az „öt százalékos” hitelt kizárólag azok, a 35 év alatti fiatalok igényelhették, akik energia-hatékony (A+ vagy jobb besorolású), maximum 60 négyzetméteres hasznos alapterületű lakást vásároltak, négyzetméterenként legfeljebb bruttó 1,2 millió forintos áron. A kamat emellett a futamidő első öt évében kedvezményes, utána automatikusan piaci feltételűvé válik.

Mindezek ellenére a kedvezményes konstrukció jelentős könnyítéseket kínált a piaci hitelekhez képest: a BiztosDöntés.hu számításai szerint a jelenlegi, 6-7 százalékos kamatok mellett egy 30 millió forintos, 20 évre felvett 5 százalékos lakáshitellel havonta nagyjából 25-30 000 forintot lehet megspórolni a törlesztőrészleten. Ez öt év alatt 1,5-1,8 millió forint megtakarítást jelent. Szintén jelentős könnyítés, hogy a terméket 10 százalékos önerővel is lehetett igényelni, illetve a pénzintézetek vállalták azt is, hogy sem folyósítási, sem hitelbírálati díjat nem számítanak fel.

Az Otthon Start szinte teljesen lefedi a célcsoportot

Ugyan a bankok eleve átmeneti jelleggel tervezték bevezetni a kedvezményes konstrukciót, az állami kamattámogatás mellett elérhető Otthon Start hitel szeptemberi megjelenésével gyakorlatilag megpecsételődött a sorsa: az első lakásukat vásárló fiatalok ugyanis az új támogatott hitelt is felvehetik, ráadásul jóval kedvezőbb, évi fix 3 százalékos kamat mellett.

A Raiffeisen Bank viszont továbbra is kínál zöld kamatkedvezményt első lakás vásárlásához a piaci hitelben gondolkodóknak, így a kamat az első kamatperiódusban 5 és 5,65 százalék között alakulhat. A futamidő első öt évében járó, 1,79 százalékos kedvezmény feltétele, hogy a lakás vételára ne haladja meg a 80 millió forintot, a hitel összege pedig ne legyen több 50 millió forintnál. Ennél a konstrukciónál 40 év a felső korhatár, de a legalább A+ energetikai besorolás ugyanakkor itt is feltétel. Fontos, hogy a kedvezmény kizárólag az ötéves kamatperiódusú lakáshitelnél érhető el, és a bank lakáshitel-akcióival nem vonható össze.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...