AzÜzlet.hu
A magyar fiatalok menekülnek az agráriumból, 65 év feletti a gazdák harmada
Magyarországon nem öröklődik az agrár-gazdálkodási tapasztalat, miközben a gazdák harmada 65 év feletti. Az EU-s agrárpolitika eszközeivel és tagállami intézkedésekkel is meg kell állítani a gazdatársadalom elöregedését - jelentette ki a vidékfejlesztési államtitkár Kis Miklós Attila. AzÜzlet.hu megnézte, a korábbi prognózisok előre láthatóvá tették-e a mai helyzetet, a statisztikai adatokat is szemügyre vettük. Érdekes, hol él arányaiban a legkevesebb számú fiatal az EU-n belül.
Idei mélypontjára esett vissza a GKI konjunktúraindexe
Idei mélypontjára esett a GKI konjunktúraindexe augusztusban a júliusi történelmi csúcsa után, az üzleti és a fogyasztói várakozások egyaránt romlottak, de továbbra is optimizmust tükröznek.
Pest megyei piacok fejlesztésére kérhetnek pályázati pénzt az önkormányzatok
Benyújthatók Pest megye területén lévő helyi piacok fejlesztését támogató pályázatok. Önkormányzatok 10 és 150 millió forintos fejlesztést hajthatnak végre EU-s pénzből.
A gazdasági migrációval a tőkések járnak jól – mondta az ITM-államtitkára
A gazdasági migrációval elsősorban a munkavállalókat foglalkoztató tőkések járnak jól, az alsóbb rétegek jövedelmi helyzete romlik azokban országokban, amelyekbe nagy számban áramolnak bevándorlók - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára Balatonszárszón.
Moszkva célja a dollár szerepének gyengítése lehet
Átalakíthatja a világgazdaságot, hogy Moszkva a dollár szerepének gyengítésére készül, ám a háttérben az amerikai-orosz gazdasági kapcsolatok egyelőre még élénkek.
Pénzügyminiszter: Az elektronikus fizetés aránya még alacsony
A bankkártyás tranzakciók értéke nőtt. Az elektronikus fizetés részaránya viszont még mindig csak 25 százalék.
Korlátozott béremelést tart lehetségesnek a szakértő
A bérnövekedés első félévben látott lendülete kitarthat, folytatható, viszont az inflációt és a gazdasági növekedést meghaladó emelkedésnek határa van. A kilátásokról Regős Gábor, a Századvég szakértője nyilatkozott.
A pótfelvételizők kétharmada továbbtanulhat szeptembertől
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokat. A 7840 pótfelvételiző közül 5445-en kezdhetik meg tanulmányaikat a következő tanévben.
A Tom-Ferr csőgyárat épít Tatán
A magyar tulajdonú Tom-Ferr Zrt. a tatai ipari parkban kezdte meg egy 4000 négyzetméteres csőgyár építését.
Jogi nonszensz? A horvátok újra Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgató letartóztatását kérik a Interpoltól
Sérülne a tisztességes eljáráshoz való jog.
Már nálunk is trendi a környezettudatos autózás
Izgalmas reprezentatív felmérést végzett a világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójának tartott, környezetbarát hibrid elektromos autóiról ismert Toyota Magyarországon. A prémium márkájával, a Lexusszal együtt a hazai hibrid eladások mintegy 80%-át és a piac öt legnépszerűbb hibrid elektromos autóját jegyző Toyota kommunikációjának fontos pillérét jelenti a környezettudatos autózás.
Kánikula után fázni fogunk – orvosmeteorológia
A kánikula után szombaton megérkezik a hidegfront. Az orvosmeteorológia nem sok jót jósol az érzékenyeknek.
Tudjuk a megoldást, de azt nem, mikor lesz saját feldolgozójuk az almás gazdáknak
Itthon a Magosz és a szaktárca is egyetért: közösségi tulajdonú léfeldolgozó oldja meg hosszú távon az alma felvásárlási ára körül dúló háborúságot. Még nem tudni, hogy mikor és mi, egyszerű tulajdonosváltás, vagy új üzem építése hozza el vajon a megnyugvást?!
A csődbe ment Ikarus folytatná – ha a hitelezők és a BKV is úgy akarja
Ha folytathatja a termelés az Ikarus Egyedi Kft., megtéríti hitelezőinek adósságát legkésőbb 2025. szeptember 30-ig. Ezt ígéri a csődvédelmet kért és kapott járműgyártó közleményében, bízva a megegyezésben.
Betegségeket terjesztő patkányok inváziója Berlinben és Hamburgban – riadóztat a Bild
Vészesen elszaporodtak a patkányok több német nagyvárosban, köztük Berlinben és Hamburgban - írta csütörtökön a Bild című német lap.
Digitális szupersztráda Jászfényszarun – szuper áron
Százmillió forintot meghaladó állami támogatással mintegy 2200 háztartás és helyi közintézmény számára vált elérhetővé a szupergyors internet Jászfényszarun.
EU-s gazdasági segítségnyújtás Iránnak
Az Európai Bizottság 18 millió euró, azaz mintegy 5,7 milliárd forint értékű pénzügyi csomagot fogadott el Irán gazdasági és társadalmi fejlődésének előmozdítására irányuló kezdeményezések támogatására.
Izomautót leplezett le a Ford Kölnben
A Ford a Gamescomra ellátogató játékosok és autósok előtt leplezte le vadonatúj izomautóját, a Ranger Raptort.
Szilárd pénzügyi alapokat teremtett az Audi
2018 első félévében az Audi-csoport 31,2 milliárd euróra növelte forgalmát, működési eredményét pedig 2,8 milliárd euróra. A négykarikás márka működési eredménye a forgalom arányában...
Friss
Uniós támogatást kapott a nyomdász szakszervezet
A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete (Nyomdászszakszervezet) 116 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kapott a Széchenyi Terv plusz programban; a támogatás lehetővé teszi, hogy jelentősen emeljék a dolgozói szervezettséget az ágazatban.
Fiatalok ezrei tanultak pénzügyekről
Az MBH Bank és a DUE Médiahálózat 2024-ben második alkalommal rendezte meg a Nagy Diák Banktudós Tesztet, a játékos pénzügyi vetélkedőben több mint 15 ezer egyetemista korú fiatal vett részt.
4,2 százalékkal mérséklődött az ipari termelés tavaly novemberben
Az év első tizenegy hónapjában az ipari termelés 3,9 százalékkal kisebb volt, mint 2023 azonos időszakában - közölte a KSH.
Gyengült péntek reggelre a forint
Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.
Hírek
Gyengült péntek reggelre a forint
Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.
Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Erősödött a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel
Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.
Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A forint reggel óta tovább erősödött
Az euró a csütörtök reggeli 1,0398 dollár után magasabban, 1,0402 dolláron állt.
Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel
Az euró 411,14 forintra erősödött 7 órakor a kedd esti 410,82 forintról.
Gazdaság
Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?
Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...
Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén
Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...
Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték
A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.