Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Az EP közlekedési bizottsága nemet mondott a fuvarozói szektor új szabályaira
No menu items!

Az EP közlekedési bizottsága nemet mondott a fuvarozói szektor új szabályaira

Elutasította a fuvarozói szektor szabályozásáról szóló új jelentéstervezetet az Európai Parlament (EP) közlekedési bizottsága (TRAN), így további tárgyalások lesznek a kérdésről.

A TRAN azt követően szavazott ismét a tervezetről, hogy a szakbizottsági szinten tavaly júniusban már elfogadott és a magyar kormány által is támogatott szöveget a plenáris ülés elutasította és visszaküldte újratárgyalásra.

A legfőbb vitás pont az, hogy a fuvarozói szektorra is vonatkozzanak-e a kiküldetésben lévő munkavállalókra érvényes előírások.

A szemben álló országok szociális dömpinggel, illetve protekcionizmussal vádolják egymást. A kiküldött munkavállalókra elvileg azonos szabályok vonatkoznának a munkabér és a munkafeltételek terén, mint a helyiekre, ami a bírálók szerint számos újonnan csatlakozó uniós országot hátrányosan érintene. Emellett éles vita folyt például a kabinban alvás lehetőségéről vagy tilalmáról is.

A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja üdvözölte a szavazás eredményét, mondván, az kedvező a kelet- és közép-európai fuvarozók számára. “A fuvarozás egyike azon kevés területnek, ahol régiónk vállalatai valamennyi versenyelőnnyel rendelkeznek. A nyugati szakszervezetek és politikusok azonban ezt nem nézik jó szemmel, és a szociális védelem álcája mögé bújva igyekeznek protekcionista intézkedéseket hozni. Bár azt állítják, hogy pusztán a sofőrök érdekeit védik, javaslataikkal több százezer sofőr munkahelye és megélhetése kerülhetett volna veszélybe” – írta közleményében Deli Andor fideszes EP-képviselő.

“A mai napon egy hosszadalmas és nehéz folyamatban sikerült elkerülnünk a legrosszabb forgatókönyv megvalósulását, a harc azonban nem ért véget” – fogalmazott.
Bár a zöldpárti frakció is üdvözölte az elutasítást, de más okból, ők ugyanis még a tervezettnél is szigorúbb szabályokat szeretnének a munkakörülmények javítása érdekében.

Különböző fuvarozói szakszervezetek tüntettek csütörtökön az Európai Parlament brüsszeli székháza előtt az elutasított mobilitási csomag előírásai ellen, amelyek egyesek szerint túl szigorúak, míg mások szerint túl lazák.

Az Európai Unió másik társjogalkotó szerve, a tagállamok kormányainak tanácsa decemberben már jóváhagyta tárgyalási mandátumát kilenc ország, köztük Magyarország ellenszavazata mellett, így már csak az EP álláspontjának elfogadására lenne szükség az intézményközi egyeztetések megkezdéséhez.
Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.