Kezdőlap Hírek EP-választások. Fegyverkezési verseny dúl a Facebookon
No menu items!

EP-választások. Fegyverkezési verseny dúl a Facebookon

A Facebook ma már sokkal jobban ki tudja szűrni a beavatkozási kísérleteket egy választásba, mint 2016-ban, de nem tudja garantálni, hogy a május végi európai parlamenti választásokat nem fogják manipulálni – jelentette ki Mark Zuckerberg, a közösségi oldal alapítója és vezetője az ír közszolgálati tévének (RTE) adott interjújában.

A cég azt állítja, hogy nem kímélt pénzt és fáradságot az EP-választások manipulálásának megakadályozására, miután feltételezett orosz ügynökök felhasználták a Facebookot és más közösségi oldalakat arra, hogy befolyásolják a 2016-os amerikai elnökválasztás eredményét. 2016 óta már több fontos választás volt, amely viszonylag tisztán folyt le, és bebizonyította, hogy működik az a védelem, amelyet a cég kiépített – jelentette ki a cég vezetője. “Nyilvánvalóan fejlődtünk, de nem hiszem, hogy bárki garantálni tudná, hogy minden veszélyt el tudunk hárítani egy olyan világban, amelyben idegen államhatalmak próbálnak meg beleavatkozni választásokba. Ez egy folyamatos fegyverkezési verseny, amelyben szakadatlanul építjük a védelmünket, de a beavatkozni akaró kormányok is folyamatosan fejlesztik eszközeiket, taktikájukat” – mondta Zuckerberg.

Az amerikai hírszerzés korábban megállapította, hogy Oroszország dezinformációs és kalózhadjáratot folytatott az amerikai demokratikus választási rendszer ellen, segítendő Donald Trump elnökjelölt kampányát. Moszkva tagadja ezt – írta az MTI.

A Facebook az uniós intézmények nyomására a múlt héten megszigorította a politikai hirdetési szabályokat. A közösségi oldal ezenkívül bejelentette, hogy fokozza erőfeszítéseit a hamis információk kiszűrésére a választások előtt, és ebben partnere lesz a dpa német hírügynökség.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Mesterséges Intelligencia pelenkás gyerekekhez és állattartóknak, mixerrobot az ínyenceknek: a CES 2025 extrái

Fotó: ces.techA világ legnagyobb technológiai kiállításán, a Las Vegasi-i...

Kamarai kisokos segíti a gazdaságátadásban érintett termelőket

A részletes folyamatábra és tájékoztató könnyen érthető módon mutatja be a gazdaságátadáshoz szükséges legfontosabb lépéseket és határidőket.

Időkapszulát helyeztek el az Agrárminisztérium megújuló, Kossuth téri épületében

Nagy István szerint az építkezésre szimbolikus időpontban kerül sor, ugyanis a Kossuth téri épület felújításával párhuzamosan – a kormány döntésének értelmében – történelmi mértékű források felhasználásával alapjaiban újul meg a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar is.

Hírek

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.