Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Építési telkek: többmilliós drágulás egy év alatt
No menu items!

Építési telkek: többmilliós drágulás egy év alatt

Illusztráció: MTI/Czeglédi Zsolt

Az építési telkek iránti kereslet visszaesése nem járt árcsökkenéssel: 2019-ben a telkek átlagára 15 millió forint volt, most 23 millió forint – közölte az Otthon Centrum.

Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta: az árakban igen nagy szórás alakult ki a regionális és a településen belüli elhelyezkedéstől függően, mindezek mellett az árra hat még a tájolás, a telek mérete, a domborzat és a beépíthetőség mértéke is.

A legdrágább telkek Budapesten a XII. kerületben találtak gazdára, ahol tavaly még voltak 50-80 millió forintos tranzakciók is, idén viszont az adásvételek értéke már meghaladta a 100 millió forintot.

A III. kerület eltérő adottságú városrészei között jelentős különbség alakult ki: voltak 30-50 millió forintért, illetve több mint 100 millió forintért értékesített telkek is. Belső-Óbudán a négyzetméterre vetített eladási ár elérte a 300 ezer forintot, azonban ezeken a telkeken legtöbbször többlakásos házakat építettek az új tulajdonosok. Ürömhegyen, Testvérhegyen és Táborhegyen pedig idén jellemzően 70-120 millió forintos telkeket vásároltak, a négyzetméterárak 35-60 ezer forintos sávban mozogtak, de a társasházak építésére alkalmas telkeknél a négyzetméterár meghaladta a 100 ezer forintot.

Soóki-Tóth Gábor

A budai oldalon a XXII. kerület, Nagytétény a leginkább megfizethető: tavaly ebben a kerületben volt olyan telek, amit alig 10 millió forintért vásároltak meg, míg Rózsavölgyben nem volt ritka a 100-130 millió forintos tranzakció sem. Idén az alacsonyabb árú telkek domináltak, az értékesített építési telkek ára 8,7 millió forint és 69 millió forint között változott.

A XIII. kerület évek óta a “lakásépítés sztárja”, Angyalföldön az átlagos telek négyzetméterára 150 ezer forint, míg a városrész frekventált részein ez az érték 250 ezer-400 ezer forint között mozog.

Az Otthon Centrum 2020-ban Pest megyében, a fővárosi agglomerációban közvetítette a legtöbb telket, az adás-vételek száma azonban 2019-hez képest érezhetően visszaesett. Az agglomerációban a telkek átlagára 14 millió forint, a fajlagos négyzetméterár pedig 13 ezer forint körül alakult – közölte a cég.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.