Hirdetés
Kezdőlap Hírek Erős marad a szél, jég is esett
No menu items!

Erős marad a szél, jég is esett

A vihar-riasztást megújította kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat; a viharos szél veszélye miatt adták ki ismét a másodfokú riasztást: 65-90 kilométer/órás szelet prognosztizáltak, egyes területeken jég is esett. Jelentős károkat okozott a hétfői vihar.

Az ismét viharossá fokozódik a szél elsősorban a magasabban fekvő hegyvidéki területeken, valamint az Észak-Dunántúlon 90 kilométer/órát meghaladó legerősebb lökésekkel párosul, ami csak délutáni órákban veszít némileg erejéből, az erős lökések (45-60 kilométer/órás) még az éjszaka folyamán is előfordulhatnak, nagyobb eséllyel az északi országrészben és az Alföldön.

A veszélyjelzés szerint Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében vannak érvényben másodfokú riasztások. Emellett Zala és Baranya megye kivételével az egész országban elsőfokú a figyelmeztetés a viharos szél miatt.

Jégeső után Gádoroson
MTI/Rosta Tibor

Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy és Tolna megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a zivatarveszély miatt is.

Az eső, zápor mellett eleinte néhol 70 kilométer/órát meghaladó szélroham, és kisebb méretű jég  is társulhat.

Hétfői viharkárok

A katasztrófavédelem beszámolója a viharos szél miatt hétfőn országszerte 475 alkalommal riasztották egységeiket, fák dőltek ki, épületeket rongálódtak meg. A legtöbbször Somogy megyében kértek segítséget.

Jellemzően kidőlt fák és veszélyt jelentő faágak adtak munkát a tűzoltóknak, de számos lakóépületet és közintézményt is megrongált a Magyarországot is elérő Ciara viharciklon szól a beszámoló.

Tizenöt megye hatvanhárom településén, összesen körülbelül 17 ezer fogyasztónál volt áramkiesés, de a szolgáltató egy-két óra alatt mindenhol megszüntette a problémát – tették hozzá.

Somogy megyében csaknem 150 alkalommal kérték a katasztrófavédelem segítségét: épületek és járművek sérültek meg, valamint elektromos vezetékre dőlt fákat kellett eltávolítani.

Veszprém megyében 62 riasztás volt; a heves széllökések a megyeszékhelyen az egyetem egyik épületének tetején csaknem százötven négyzetméteren megbontották a szigetelést, valamint a villanyoszlopokat sem kímélték. Több ponton fennakadások voltak a közúti közlekedésben és egy helyen a vasúti forgalmat is akadályozta egy kidőlt fa.

Az erős szél Pest megyében is kidőlt fákat, leszakadt ágakat, megrongált tetőszerkezetet hagyott maga után. A vihar az áramszolgáltatásban és néhány esetben a vasúti közlekedésben is gondot okozott. Estére az áramszolgáltatás minden településen helyreállt és éjszakára már a vasúti közlekedésben sem volt fennakadás.

Békés megyében szintén útra, autóra dőlt fák, vezetékre szakadt ágak és megrongálódott lemeztetők miatt riasztották a szakembereket.

Csehországban a hétfői áramkimaradás után kedden  továbbra is mintegy 50 ezer háztartás volt áram nélkül az országon átvonuló heves és kiadós esővel kísért szélviharok következtében. Egy nappal korábban az áram nélküli háztartások száma meghaladta a 280 ezret. A heves szélvihar következtében hétfőn Csehországban egy ember meghalt, és legkevesebb 13 megsérült. Az anyagi károk több tízmillió koronára tehetők.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a vihar főképp a térség középső és a déli területét érintette. Tiszaföldváron háztetőre borult egy tizenöt méteres fenyő, Kunszentmártonban egy harminc négyzetméteres garázs tetejét bontotta meg a szél, egy nyitott szín téglafala pedig egy szomszédos ingatlan melléképületére omlott.

Fejér megyében is tetőket rongált meg, fákat csavart ki az orkánerejű szél. Tácon a szomszédos melléképületre borult rá egy kukoricatároló fagóré, az M7-es autópálya velencei szakaszán egy üzemanyagtöltő állomás reklámtáblájának lemezburkolatát szakította fel a vihar, Szabadegyházánál egy teherautó rakomány nélküli pótkocsiját borította rá a szél a szalagkorlátra. A seregélyesi elkerülőn az árokba sodródott és oldalára borult egy teherautó, a balesetben a sofőr könnyebben megsérült.

Győr-Moson-Sopron megyében ugyancsak kidőlt fák okoztak forgalmi akadályt, lehasadó ágak veszélyeztettek vezetékeket, de épületkárokról, és kidőlt villanyoszlopról is érkezett bejelentés.

Bács-Kiskun megyében szintén kidőlt fák, leszakadt elektromos kábel, megdőlt villanyoszlop, megbontott tetőszerkezet miatt vonultak ki a tűzoltók.

Komárom-Esztergom megyében az esetek többségében útra dőlt fa okozott forgalmi akadályt.

A Vas megyei tűzoltókat szintén épületkárok, kidőlt fák, leszakadt villanyvezeték miatt riasztották.

Heves megyében Turán, a 24-es úton Mátraháza és Parádsasvár között, a Galyatető felé vezető úton, valamint Bükkszék külterületén nagy fák dőltek az úttestre.

Hajdú-Bihar megyét – a Dunántúlhoz képest – enyhe vihar érte el hétfőn.

Hajdúböszörményben egy épület tetején lévő antenna kettétört, Debrecen-Nagymacson egy tizenöt méteres fa kettéhasadt, Hajdúszoboszlón egyik épület lemeztetőjének egy darabja felszakadt – áll a közleményben.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.