Kezdőlap Fókuszban Erre a két dologra várnak nagyon az otthonteremtők, a felújítók és az...
No menu items!

Erre a két dologra várnak nagyon az otthonteremtők, a felújítók és az építőipar

Az Otthonfelújítási program iránti gyenge érdeklődést csak a rendkívül bonyolult követelményrendszer egyszerűsítésével lehet feloldani – állítja Juhász Attila az Újház Építőanyag Nagykereskedelmi Zrt. igazgatóságának elnöke.

A szakember emellett arról is beszélt, hogy mivel 5%, sőt inkább az alatti kamatszint kellene ahhoz, hogy az építőipart felpörgető hitelezés meginduljon, a szakma kifejezetten üdvözöli a nemzetgazdasági miniszter és a Bankszövetség megállapodását, a lakáscélú hitelek THM szintjének 5 százalék alá csökkentéséről. ”

„Ha az általános piacot nézzük, akkor a 2024-es év nem a legjobb arcát mutatja, és sajnos azt látjuk, hogy érdemi növekedés a 2023-as évhez képest sincsen. Ennek a legfőbb oka elsősorban az, hogy az állami és az önkormányzati megrendelések, amelyek együttesen nagyjából a teljes építőipari megrendelésállománynak közel a felét adják nagymértékben csökkentek  Különösen az állam szerepvállalása maradt el a korábbiaktól és mindez a tapasztalataink szerint nagyon nyomasztja a piacot” – magyarázza Juhász Attila.

Az Újház elnöke hozzátette, hogy ezt a helyzetet a piac már le is reagálta, hiszen az építőanyag piacon nemhogy áremelkedés nem történt, de kifejezetten csökkentek is az árak a gyenge kereslet miatt. 2024-ben 5-6 százalékkal olcsóbban lehet építőanyagot vásárolni, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Sajnos nem is látjuk, hogy mi lenne az, ami ezt a kedvezőtlen tendenciát megváltoztatná. Nem látunk arra utaló jeleket, hogy érdemi növekedés lenne az építőiparban, amire pedig azért is nagyon nagy szükség lenne, mert a teljes építőipari ellátási lánc nagyjából 400 ezer embert foglalkoztat, és most már az ő munkahelyeik vannak veszélyben. Ezért nagyon várjuk, hogy olyan intézkedések lássanak napvilágot, amelyek révén jobb helyzetbe kerül az építőipar” – mondja az Újház igazgatóságának elnöke.

Építőanyag-kereskedőként az Újház elsősorban lakásépítésekhez és a felújításokhoz történő anyagszállításban érdekelt. Ezen a téren  külön probléma, hogy miközben 2023-hoz képest ugyan jelentősen mérséklődtek a kamatszintek, és így ma átlagosan 6-7 százalék környékén lehet építési célú hitelt felvenni, a tapasztalataik szerint ez a szint még mindig magas.

„Ezen a kamatszinten nem jön még el az az érdemi fordulópont, ami elősegíthetné azt, hogy a lakosság beruházzon az ingatlanokba, vagy akár nagyobb felújításokba vágjon bele. Mivel tapasztalataink szerint ahhoz, hogy az építőipart felpörgető hitelezés meginduljon a kamatoknál a lélektani határ inkább az 5 százalék vagy az alatti szint lenne, kifejezetten üdvözöljük, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és a Bankszövetség csütörtökön megállapodott abban, hogy a bankok  a lakáscélú hitelek THM szintjét önkéntes alapon 5 százalék alá szorítsák” – véli az elnök.

Az építőanya kereskedők most azt látják, hogy a jelenlegi kamatkörnyezetben a lakosság mellett a vállalkozói szféra is behúzta a féket, elhalasztva azokat a fejlesztéseket, amik a soron következő időszakra be voltak tervezve. Ami pedig a lakosságot illeti, a 90-es évek előtt épült családi házak energetikai felújítására kiírt Otthonfelújítási program sem hozta meg a várt, kedvező hatást. Annak ellenére, hogy 6 millió forintnyi támogatást lehet igényelni, aminek nagyjából a fele – attól függően, hogy földrajzilag hol van az ingatlan Magyarországon és a tulajdonosának milyenek a jövedelmi viszonyai – vissza nem térítendő támogatás és a másik fele pedig kamatmentes hitel.

Juhász Attila

„Összességében egy nagyon jó lehetőségről beszélünk, ami miatt az előzetes várakozásunk is az volt, hogy a 108 milliárd forintos keret, ami nagyságrendileg 20-30 ezer épület felújítására elegendő, két-három hónap alatt kimerül. Ehhez képest az első két és fél hónapban körülbelül kétezer hiteligény érkezett be az érintett bankokhoz, ami messze alulmúlja a pesszimista várakozásokat is” mondja Juhász Attila. Az Újház ennek okát  egyértelműen abban látjuk, hogy egy rendkívül bonyolult és összetett feltételrendszerről van szó, amelyben nagyon sok szereplő van: az energetikusok, a kivitelezők, az építőanyagkereskedők, a bank, a pénzintézetek, a pályázatírok. Emellett nagyon sok olyan dokumentumot kell megfelelően összekészíteni, ami megközelítőleg 60-70 oldalt tesz ki, ami több mint 20 különböző típusú dokumentumot tartalmaz.

„Mi azt tapasztaljuk, hogy nagyon sok ügyfelünk egyszerűen azért áll el ettől a konstrukciótól, mert rendkívül bonyolult. Jellemző, hogy az Új Ház hálózatában – ahol mi mindenben segítjük az ügyfeleinket abban, hogy a támogatáshoz hozzá tudjanak jutni -, megközelítőleg ezer darab pályázatírás kezdődött meg, de nagyon sok előkészített anyag még mindig különböző kiegészítésekre vár” – számol be a tapasztalatokról Juhász Attila.

Az elnök a legnagyobb problémának azt látja, hogy a pályázati rendszer, ha nem is az előírások szintjén, mégis meglehetősen sok feladatkört helyez a kivitelezőkre. Tulajdonképpen tőlük várják el azt, hogy adminisztratív szempontból az egész projektet kezeljék: az anyagbeszerzési oldalát, az árajánlat adását, a teljes szerződéses rendszer összekészítését. Miután az Új Ház kapcsán több, mint ezer kivitelezővel vagyunk kapcsolatban, a tapasztalatunk az, hogy a kivitelezők nem szeretnének ezzel foglalkozni,  mert ők elsősorban dolgozni szeretnének, mert abban jók és ebben profik. Emiatt kifejezetten úgy érzik, hogy a képességeiket és erejüket meghaladó adminisztratív teher van rájuk rakva. Ezért az ÉVOSZ és az építőipari szakma egyértelműen azt ösztönzi, hogy ebben kedvező változások legyenek. El is indult egy olyan egyeztetés az érintett minisztériumokkal és az összes résztvevő társ szervezettel együtt – gondolok itt a pénzintézetekre és az ÉMI-re -, hogy miként lehetne ezt a folyamatot leegyszerűsíteni. „Mi továbbra is hisszük, hogy ez egy rendkívül jó kezdeményezés, mert a lakosság ingatlan állományában komoly energiamegtakarítást tud majd eredményezni”– mondja Juhász Attila.

Juhász Attila szerint beszédes adat, hogy a 2021-22-ben futott régebbi Otthonfelújítási programban, aminek lebonyolítása végtelen egyszerű – hárommillió forint önerő mellé ugyanennyi támogatást lehetett kapni – volt, több mint kétszázezer pályázati anyag érkezett be, ami hetente jelentett kétezer benyújtott pályázatot. Ebből is látszik, hogy az emberekben megvan a szándék, hogy korszerűsítsék az otthonaikat, de óriási visszatartó erő az, hogy a jelenlegi pályázati rendszer bonyolult. Amiben nyilván annak is szerepe van, hogy amíg a korábbi egy, a magyar állam által finanszírozott konstrukció volt, a jelenlegibe az Európai Unió finanszírozása is szerepel, amiért lényegesen szigorúbbak az előírások. Például a 30%-os energia megtakarítás is egy uniós elvárás volt. Ettől függetlenül a szakma abban bízik, hogy – felismerve a várt érdeklődés elmaradását – a  kormányzat is mindent megtesz azért, hogy az érintettek minél könnyebben pályázhassanak a kedvezményes forrásra.

Érsek M. Zoltán

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az EKB 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette a három irányadó eurókamat szintjét.

Új támogatások segítik a dinamikusan fejlődő magyar húsmarhatartást

Az állattenyésztő ágazatok közül az elmúlt 25 évben a legnagyobb bővülést a húsmarha szektor produkálta. Az elmúlt időszakban a tenyészállatok iránt is kiemelkedő a kereslet – mondta Farkas Sándor miniszterhelyettes, a Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének tagegyesületei és a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézet „Húsmarhatenyésztési Tanácskozás” című szakmai rendezvényén, csütörtökön, Gödöllőn.

Megjöttek a számok, több ezren már az első hónapban felvették a munkáshitelt

A tavalyi csúcsdöntések után erős maradt a lakosság hitelfelvétele 2025 elején is, ráadásul már nemcsak a lakáshitelt és a személyi kölcsönt vitték az igénylők, hanem több mint kétezer fiatal az új munkáshitelre is szinte azonnal lecsapott.

Megugrott az érdeklődés az állami támogatású konyhafelújítás iránt

Újabb rekordot döntött Magyarország legtöbb konyhabútort bemutató eseménye

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.