Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Európai Bíróság a devizahitelekről. Örülhetnek a lengyelek

Európai Bíróság a devizahitelekről. Örülhetnek a lengyelek

Saját valutájukra válthatják megdrágult deviza-hiteltartozásaikat a lengyel adósok – így határozott az Európai Bíróság.  Az egyes szerződések érvénytelenségét is megállapíthatja a lengyel bíróság.
Lengyelországban mintegy 700 ezren vettek fel devizakölcsönt az alacsony kamat miatt, jellemzően svájci frankban, amelynek árfolyama 2008 óta kétszeresére nőtt, szorult helyzetbe hozva az adósokat.

Az Európai Bíróság állásfoglalása szerint, ha a tisztességtelen feltételek elhagyása megváltozhatja e szerződések elsődleges tárgyának jellegét oly módon, hogy az már nem az említett devizához kötött, a kamatláb azonban továbbra is ugyanezen deviza kamatlábától függ, az uniós joggal nem ellentétes ezen szerződések érvénytelenségének megállapítása.

A bíróság szerint – szól a portfolio.hu értékelése – az okozza  a problémát, hogy az árfolyamrésre vonatkozó kikötések elhagyásával a szerződés elsődleges tárgyának jellege megváltozik a CHF-hez kötöttség elhagyásának és a CHF kamatlába alapján számított kamat további alkalmazásának együttes hatása következtében. Csakhogy egy ilyen módosítás a lengyel jog szerint jogilag lehetetlennek tűnik. Tehát  ha a lengyel bíróság a hitelfelvevőknek ad igazat az ügyben, akkor úgy tűnik, a teljes szerződést érvényteleníteni kell.

Jerzy Kwieciński

A lengyel pénzügyminiszter a döntés után a helyi bíróságokat szólította meg:

A minisztérium folyamatosan figyeli, mi történik a bankszektorban, kapcsolódva az Európai Unió bíróságának döntéséhez. Az ítélet egyértelművé teszi, hogy azok, akik svájci frankban adósodtak el, érvényesíthetik a jogaikat, de sok függ majd a lengyel bíróságoktól is” – mondta Jerzy Kwieciński.
A bíróságok akár arra is kötelezhetik a bankokat, hogy a megdrágult hitelek egy részét visszatérítsék az adósoknak, ami több milliárdok złotyba kerülhet.
Nyugodtan állíthatjuk, nagy csalódás, hogy a régióban Lengyelország nyúlt utolsóként hozzá komolyan a problémához” – vélekedik a szintén devizaadós Jacek Śledziński ügyvéd.
Az Euronews megjegyzi:_ 2014-ben Magyarországon történt hasonló intézkedés a bankok kárára, amikor az adósok forintosíthatták tartozásaikat, Horvátországban pedig 2015-ben szintén a bankszektorra terhelték a devizában felvett kölcsönök euróra váltásának költségét.

Friss

A magyar űrhajósról tárgyalt Szijjártó Péter Moszkvában

A Nemzetközi Űrállomásra felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről, valamint magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával.

G20 – Növekedés. Kína az élen, Mexikó a sereghajtó

A második negyedévhez hasonlóan a harmadik negyedévben is 0,7 százalékkal nőtt a 19 legnagyobb gazdaságú országot és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport együttes GDP-je.

A Porsche Hungaria Budaörsön fejleszt

Minden negyedik Magyarországon értékesített új autót a Porsche Hungaria kereskedőitől vásároltuk idén, 2020 az alternatív meghajtású járművek éve lesz - hangzott el a cég sajtótájékoztatóján.

Karácsonyi vásárokon bírságolt a Nébih

Kisebb szabálytalanságok mellett súlyos higiéniai, jelölési és dokumentációs hiányosságok is előfordultak a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első hetében. A forralt borok minőségével Budapesten nem volt probléma.

Hírek

Róma. Ítéletidő miatt riasztották az örök várost

A rendkívüli erejű viharok miatt időjárási készültséget rendelt el Rómában a polgári védelem. Az oktatási intézményeket, a parkokat és a temetőket is zárva tartják pénteken. 

ATM-robbantókat fogtak el a rendőrök

Pénzautomatákat robbantott fel Németországban, majd ellopták belőlük a készpénzt. Az ATM-fosztogatókat magyar és német rendőrök fogták el. Lőszerek és lőfegyverek is előkerültek a házkutatásokon.

White-sziget. A vulkánkitörés újabb halottai

A halottak száma tovább emelkedett. A vulkánkitörés égési sérültjeinek kezelésére, a transzplantációhoz 1,2 millió négyzetcentiméter bőr szükséges.A halottak száma tovább emelkedett. A vulkánkitörés égési sérültjeinek kezelésére, a transzplantációhoz 1,2 millió négyzetcentiméter bőr szükséges.

A dinoszauruszok is szenvedtek a tetvektől

Már százmillió éve a dinoszauruszok is szenvedtek tetvekhez hasonló élősködőktől; paleontológusok fedezték fel az őshüllők tollaiban megtapadt, fosszilizálódott parazitákat.

Felszámolták a Tiszán úszó szeméttorlaszt

Mintegy tízezer tonna hulladékot és uszadékfát állítottak meg, termeltek ki és dolgoztak fel a kiskörei vízlépcsőnél egy háromoldalú együttműködés eredményeként.

Az adathalászok karácsonykor is a pénzünkre utaznak

Az internetes csalók az ünnepi időszakot is arra próbálják kihasználni, hogy megszerezzék az óvatlan emberek pénzügyi adatait, majd a pénzüket. Az adathalász támadások száma a korábbihoz képest ötven százalékkal emelkedett.

Semmelweis Egyetem. Mesterséges intelligencia segítheti a diagnosztikát

A mesterséges intelligenciának óriási szerepe lehet az egészségügyi diagnosztikában, különösen a mammográfiában és a vastagbélrák-szűrésben. A Semmelweis Egyetem több mint 1,7 milliárd forint támogatást nyert el, amely révén tizenegy projektben használják a mesterséges intelligencia módszereit.

Másfél évig élt halott anyja nyugdíjából

Majdnem másfél évig vette fel egy nő az elhunyt édesanyja után járó ellátásokat, miután az asszonyt maga temette el a kertjükben - közölte a Somogy Megyei Főügyészég.

Kórházi raktárban aludt téli álmot három medve

Valószínűleg téli álmot aludt három medve, egy nőstény és két bocsa a japán Niigata prefektúra egy kórházának raktárépületében.

Fogamzásgátlás. A tabletták átstrukturálják az agyat

Agykutatással foglalkozó tudósok megállapították, hogy a fogamzásgátló tabletta hatására jelentősen csökken a hipotalamusz mérete az agyban. Az új kutatást az Észak-amerikai Radiológiai Társaság éves konferenciáján mutatták be. (Videó)

Eperjes – hét halott. Földmunkák okozhatták a robbanást

Hat embert vettek őrizetbe Szlovákiában a hét emberéletet követelő tragikus eperjesi (Presov) gázrobbanással kapcsolatban - közölte a szlovák rendőrség.

A Rambo-filmek kései nem találtak vevőre

Elárverezték Andy Vajna (1944-2019) gyűjteményét és filmes relikviáit a budapesti Nagyházi Galériában.

Gazdaság

Varga: kelendő a MÁP Plusz, jövőre jön a nyugdíjkötvény

Az államadósság GDP-hez mért arányát 2022 végére 60 százalék alá akarja mérsékelni a kormány - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. Szavai szerint egyre népszerűbbek a lakossági állampapírok, jövőre pedig bevezetik a nyugdíjkötvényt is.

Megújult a forint. Applikáció segít felismerni a hamis pénzt

Végéhez ért a forintbankjegyek megújítási programja, a többletkibocsátás költsége 4-5 milliárd forint volt. Az új papírpénzek valódiságát immár a ForintApp nevű mobilalkalmazással is bárki megvizsgálhatja  - mondta Pataki Tibor, a Magyar Nemzeti Bank készpénzlogisztikai igazgatóságának igazgatója.

Nem nyúlt az irányadó kamathoz az EKB

A piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa.

Tartotta az irányadó dollárkamatot a Fed

Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer, a Fed nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon.

A Moody’s negatívra rontotta az európai bankrendszer kilátását

Negatívra változtatta az európai bankrendszer jelentős részének 2020-ra érvényes kilátását a Moody's Investors Service. Ugyanakkor a hitelminősítő szerint a közép- és kelet-európai bankrendszerek jövő évi kilátása továbbra is stabil.

Matolcsy: mindhárom mandátumát teljesítette a jegybank

Sikeresnek és eredményesnek nevezte a Magyar Nemzeti Bank 2018-as működését Matolcsy György az Országgyűlésben, a jegybank éves üzleti jelentésének és beszámolójának vitáján.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom