Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Falusi civil alap: idén ötmilliárd pályázható
No menu items!

Falusi civil alap: idén ötmilliárd pályázható

A kistelepülési önkormányzatok, az egyházközségek és az iskolafenntartó tankerületi központok mellett hétfőtől az ötezernél kevesebb lakosú településeken működő civil szervezetek is pályázhatnak a Magyar falu programban – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár elmondta: a Falusi civil alap 5 milliárd forintos keretéből az egyesületek, alapítványok az idei évben is négy célra nyújthatják be igényeiket: ingatlanberuházási, felújítási támogatás esetén 7 millió forint, gépjárműbeszerzési támogatásra szintén 7 millió forint, eszközbeszerzési és programszervezési támogatásra pedig maximálisan 2-2 millió forint igényelhető.

Gyopáros Alpár

A kormánybiztos kiemelte, a falvakban működő civil szervezetek pótolhatatlan tevékenységet végeznek, a mindennapi élet meghatározó szereplői, hiszen helyben képviselik a kultúrát, a sportot, a hagyományőrzést, vagy éppen a falvakban élők biztonságáért, egészségmegőrzéséért, támogatásáért dolgoznak.

Ezért döntött úgy a kormány 2020-ban, hogy működésüket a Magyar falu programban is segíti. Az elmúlt két évben csaknem ötezer nyertes civil pályázat készült, az ezekre kifizetett támogatások összege 15 milliárd forint – jegyezte meg.

Hozzátette: a Falusi civil alappal együtt a Magyar falu programban az idei évben a kedvezményezettek előtt már 14 pályázati kiírás és felhívás áll nyitva, mindegyikük célja a falvakban élők életminőségének javítása, a kistelepüléseken elérhető közszolgáltatások színvonalának emelése.

A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül február 11-éig lehet benyújtani. A pályázati kiírás ide kattintva elérhető.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.