Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Feje tetejére állítanák az agrártámogatási rendszert az EU-ban?
No menu items!

Feje tetejére állítanák az agrártámogatási rendszert az EU-ban?

Az Európai Unió a 387 milliárd eurós mezőgazdasági támogatási rendszer felülvizsgálatát sürgeti. Egy jelentésben azt javasolják, hogy a Közös Agrárpolitika kifizetéseit a gazdák jövedelmére alapozzák, ne pedig vetésterület és méret alapján osszák ki. Emellett felszólítanának a hústermelés visszaszorítására – írja az agronaplo.hu a  Financial Times -ra hivatkozva.

Az elmúlt időszak gazdatüntetéseire válaszul készült jelentés, amely szerint az EU-nak alaposan át kellene dolgoznia a 387 milliárd eurós Közös Agrárpolitika rendszerét úgy, hogy a gazdálkodók a jövedelmük, ne pedig a gazdaságuk mérete alapján kapjanak támogatást. Az ajánlásokat Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ismerteti majd azt követően, hogy több napon át tárgyaltak a gazdákkal, civil szervezetekkel, élelmiszer-kiskereskedőkkel.

 Minden szinten merész és gyors fellépésre van szükség a gazdálkodókat sújtó „többszörös válság” leküzdéséhez, beleértve a szélsőséges időjárási hatásokat, a szárazságot vagy akár az inflációt

 – áll az úgynevezett Stratégiai párbeszédek az EU mezőgazdaságának jövőjéről című jelentés tervezetében, amelyet a Financial Times szúrt ki. A jelentés ajánlásai között olyan programok szerepelnek, amelyek például ösztönzik a fogyasztókat a húsfogyasztás csökkentésére, és segítik a gazdálkodókat az állattenyésztéstől való elszakadásban. A legjelentősebb javaslat az EU KAP-támogatási rendszerének alapos átalakítása, amely úgy osztaná ki a támogatásokat, hogy azt „kizárólag a leginkább rászoruló gazdálkodók kapják meg”.

A klímaváltozással foglalkozó kormányközi testület szerint a mért kritériumoktól függően az üvegházhatású gázok kibocsátásának 21-37 százalékáért az élelmiszertermelés és -elosztás felelős. A kibocsátás több mint fele az állattenyésztésből származik. Ennek ellenére a mezőgazdaság továbbra is az egyik utolsó ágazat az EU-ban, ahol nincs átfogó cél az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás