Kezdőlap Mozaik Fellendült a lakáshitelezés az első fél évben
No menu items!

Fellendült a lakáshitelezés az első fél évben

A magyar lakáshitelpiacon csaknem 10 százalékkal több hitelt vettek fel az idei első fél évben, mint tavaly egész évben – közölte a Bankmonitor.

A pénzügyi portál közleménye szerint a tavalyi 595 milliárd forint után az idei első hat hónapban – a becsült júniusi értékkel – 648 milliárd forint volt a felvett lakáshitel.

Az idei erőteljes növekedés oka, hogy tavaly jelentősen visszaesett a hazai lakáshitelpiac, valamint 2024 elejére a lakáshitelek kamatai 2,5-3,5 százalékkal alacsonyabbak lettek a 2023 elején jellemző szinthez képest, ami az újonnan felvett hitelek havi törlesztőrészletében 17-23 százalékos csökkenést eredményezett – jelezte a Bankmonitor.

Emellett idén januártól érhető el az új támogatott hitelkonstrukció, a csok plusz, ami a korábbinál kevesebb jogosult számára, de magasabb elérhető hitelösszeget jelenthet; a csok plusz mára a teljes lakáshitel-felvétel 25-30 százalékát adja – tették hozzá.

Tavaly a korábbi 44 százalékos átlagszintről 32 százalékra esett a lakásvásárláshoz hitelt felvevők aránya, 2024-ben így jelentős számban megjelenhettek a korábban elhalasztott, hitellel finanszírozott vásárlások. A 2023 végén megindult és 2024 elején folytatódó reálbérnövekedés is egyértelműen pozitívan hatott a hitelfelvételekre – írták.

A Bankmonitor közölte: júniusban már az ingatlanpiaci tranzakciók száma és a lakáshitelek iránti kereslet is mérséklődött, így júliusban és augusztusban 100 milliárd forint körüli értékre mérséklődhet a második negyedévben jellemző 127 milliárd forintos havi átlagos lakáshitel-volumen.

A közlemény szerint a fogyasztói bizalom további enyhe javulását és változatlan lakáshitelkamatokat feltételezve 2024-et 1200 milliárd forint körüli volumennel zárhatja a lakáshitelpiac, amelynek csúcsa 2021-ben 1303 milliárd forintos összesített szerződési érték volt.

Az MNB és az Eurostat adatai alapján a magyar lakosság egy főre jutó lakáshitel-tartozása 2024 februárjában 18 ezer euró volt, a legalacsonyabb az Európai Unióban, az uniós átlag 15 százaléka – ismertette a portál.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása

Országszerte egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása, 310 ezer hallgatóra kevesebb mint 50 ezer kollégiumi férőhely jut.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

Több mint egymillió szabad járóbeteg-időpont foglalható az EgészségAblakban

Több mint egymillió szabad járóbeteg-időpont foglalható az EgészségAblakban.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.
Hirdetés

Hírek

Egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása

Országszerte egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása, 310 ezer hallgatóra kevesebb mint 50 ezer kollégiumi férőhely jut.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...