Hirdetés
Kezdőlap Hírek Felmentették Bige Lászlót a vesztegetés vádja alól
No menu items!

Felmentették Bige Lászlót a vesztegetés vádja alól

Bige László. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Bizonyítottság hiányában felmentette egy 2009-es vesztegetési ügy miatt emelt vád alól Bige Lászlót, a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. tulajdonosát nem jogerős ítéletében a Nyíregyházi Törvényszék.

A bíróság emellett a vállalkozó bankszámláján a több mint 135 millió forint értékű korábbi zárolás megszüntetését is elrendelte.

Az ügyészség vádirata szerint a vádlott 2009 végén üzleti kapcsolatba került a cége termékének értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. Találkozójuk során a vádlott felajánlotta a cégvezetőnek, elintézi, hogy nagy mennyiségű, ötven százalékkal valótlanul leértékelt műtrágyát kapjon, melyet saját vevőkörének – részben számla nélkül – haszonnal tud továbbértékesíteni. Az ajánlat arról is szólt, hogy a számla nélküli értékesítésből befolyt összegeket a férfi mindezért cserébe átadja a vádlottnak.

A vádirat szerint a megállapodás alapján több ezer tonnányi, valótlanul leértékelt műtrágya került a vállalkozóhoz, aki ezt a vevőinek haszonnal értékesítette. A készpénzért, számla nélkül eladott termékekért – a valótlan leértékelés ellentételezéseként – 2010 januártól októberig több alkalommal összesen 135 millió 400 ezer forintot adott át Bige Lászlónak.

A kedden meghozott ítélet indokolásában elhangzott, a bíróság bizonyítottság hiányában mentette fel a vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vád alól a vádlottat.

A vesztegetés bűntette jogtalan előny ígérete és kötelezettség megszegése esetén valósul meg, ebben az ügyben az utóbbi feltételt viszont nem lehetett bizonyítani, vagyis azt, hogy 2009 őszén valóban megállapodott-e a vádlott és a vállalkozó a műtrágya árának konkrét, 50 százalékos leértékeléséről

– ismertette a tárgyaláson Sörös László bíró.

Hozzátette, a bizonyítékok szerint a vállalkozóhoz kiszállított műtrágyáknak csak egy részét, és azt is csak huszonöt százalékos mértékben értékelték le. Továbbá nem lehetett bizonyítani azt sem, hogy történt-e pénzátadás és az első ilyen cselekmény időpontja sem tisztázódott az eljárás során.

Bige László a büntetőeljárás során ellentmondásos vallomást tett, így egyértelműen nem lehetett megállapítani, hogy a 2009-es találkozó alkalmával valóban ígéretet tett-e a vállalkozónak saját cége áruinak valótlan leértékelésére – fűzte hozzá.

A tárgyaláson a vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet, az ügyészség bűnösség megállapítása miatt fellebbezett, ezért az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Bige László ellen egy másik vesztegetési büntetőügy is folyamatban van, az ügyészség vádja szerint a vállalkozó cége elnök-vezérigazgatójaként 2011 és 2018 között mintegy kétmilliárd forint kárt okozott saját társaságának azzal, hogy arra utasította alkalmazottjait: a zrt. termékeit valótlan okokra hivatkozva selejtesnek minősítsék és emiatt alacsonyabb áron értékesítsék a kereskedőknek.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.