Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Fizetésképtelen a német Vapiano - az éttermek nem ezért aggódnak
No menu items!

Fizetésképtelen a német Vapiano – az éttermek nem ezért aggódnak

Csődeljárást kezdeményezett a Vapiano étteremlánc alapítója, a Vapiano Európai Részvénytársaság (SE), a német cég közleménye szerint az eljárás nem érinti közvetlenül a Németországban és külföldön franchise formában működő éttermeket, mint ahogy a magyar éttermek is erről nyilatkoztak.

Lutz Scharpe

A Vapiano SE pénzügyi vezetője, Lutz Scharpe által jegyzett közlemény szerint a csődeljárást fizetésképtelenség miatt kezdeményezték a kölni városi bíróságon. Egyben megkezdték annak vizsgálatát, hogy szükséges-e  leányvállalataik esetében is kezdeményezni az eljárást.

Felidézték, hogy március 20-án fizetésképtelenséget jelentettek, miután a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások tovább súlyosbították a társaság pénzügyi helyzetét. A likviditás helyreállításához 36,7 millió euróra (13,4 milliárd forint) lett volna szükség, de a meghatározó részvényesekkel és a társasággal együttműködő bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni.

A megegyezés hiányában a világjárvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására indított német állami programok forrásaira sem lehet pályázni, így nem maradt más választás, mint a csődeljárás.

A közleményben hangsúlyozták, hogy a németországi és külföldi franchise partnereket nem érinti közvetlenül a Vapiano SE csődje.

A Vapiano SE a legutóbbi beszámolója szerint 2019 első fél évében 196,6 millió euró bevétel mellett 18 millió euró veszteséget szenvedett el.

A 2002-ben alapított cég legutóbbi adatai szerint öt kontinensen, 33 országban nyíltak éttermek Vapiano márkanévvel.

Vapiano márkanévvel öt étterem működik Magyarországon, négy a fővárosban, egy pedig Győrben.

A Vapiano Magyarország közölte, hogy a franchise formában működő magyarországi Vapiano hálózat működésére semmilyen pénzügyi vagy jogi hatással nincs a német anyacég akkori bejelentése.

Magyarországon is több éttermet nyitott a Vapiano, itthon állítólag nincs veszélyben egyik sem

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.