Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Fogyasztóvédelem. Az MNB összehasonlíthatóságot vár a bankoktól
No menu items!

Fogyasztóvédelem. Az MNB összehasonlíthatóságot vár a bankoktól

A Magyar Nemzeti Bank megújított fogyasztóvédelmi ajánlása többek között az elektronikus kommunikációval és szerződéskötéssel, továbbá a határon átnyúló szolgáltatókkal kapcsolatos elvárásokkal egészült ki, és irányt mutat az örökösök és a pénzügyi szervezetek együttműködésére.

Az MNB közölte: tisztességes szerződési feltételeket, az ügyfelekkel folytatott kommunikáció során együttműködést, átláthatóságot, a szolgáltatások összehasonlíthatóságát várja el a piaci szereplőktől, különösképpen a költségeket, díjakat illetően.

Kiemelték, az elektronikus szerződéskötés vagy információnyújtás során a fogyasztókat semmilyen hátrány nem érheti a személyes ügyintézéshez képest.

Jó gyakorlat, ha a pénzügyi szervezet – lehetőségeihez mérten – áttér a papíralapúról az elektronikus szolgáltatásokra, és ha ennek során digitálisan folyamatosan elérhetővé teszi az egyedi és általános szerződési feltételeket, tájékoztatókat. A legfontosabb általános információknak a pénzügyi szervezet honlapján kereshetőnek, könnyen elérhetőnek, illetve az egyéb megjelenítési felületekre – például  mobiltelefonra – is optimalizáltan megtekinthetőnek kell lenniük.

Jegybanki elvárás az is, hogy a szervezetek ösztönözzék a fogyasztókat a digitális tájékoztatók tartalmának megismerésére, és ne alkalmazzák automatikusan az azok tudomásulvételére vonatkozó beállítást. Ha pedig a szerződést a felek elektronikusan kötötték meg, legyen digitális felület az e megállapodásoktól való esetleges elállásra, azok felmondására is.

Az MNB szorgalmazza továbbá, hogy a pénzügyi szervezetek szerződéses fogalmai, rövidítései egyértelműek legyenek, és az egyes szolgáltatási tételek elnevezése is egyértelműen utaljon azok valós tartalmára.

Példaként említik, ha egy díjfajtát csökkent az adott szervezet, de eközben más költségtétel mértékét megemeli, ne tüntesse fel a valósnál kedvezőbb színben az adott terméket, szolgáltatást. Ugyanarra a tevékenységre különböző jogcímekkel és elnevezésekkel természetesen nem szedhető kamat, díj vagy költség.

A jegybank rögzítette azt is, ha egy szervezet százalékosan adja meg egy szolgáltatásának költségeit, akkor – az irreális terhek elkerülésére – szabja meg annak összegszerű felső határát is. Szerződéskötéskor kerülendők az olyan költségek, amelyeket a szerződés meghiúsulása esetén a fogyasztónak indokolatlanul kellene megfizetnie. Nem számítható fel anyagi teher az ügyfelek számára jogszabályi kötelezettség alapján nyújtott tájékoztatásért sem.

Az itthon határon átnyúló tevékenységet végző szervezeteknek is magyarul kell nyújtaniuk szolgáltatásaikat – közölték.

Az MNB elvárja, hogy a szervezetek honlapjukon tegyék közzé, hogy a náluk lévő pénzügyi hagyaték örököseit, haláleseti kedvezményezettjét milyen kötelezettségek – például átvételi díjak, költségek – terhelik majd. Ezek a terhek nem lehetnek a szolgáltatáshoz képest aránytalanul magasak, és az örököst indokolatlanul nem lehet kötelezni a pénzügyi szervezet szolgáltatásainak igénybevételére sem.

A szervezeteknek jelezni kell azt is, hogy a hagyatéki eljárás lezárultáig a titokvédelem miatt milyen információk adhatók ki a hagyaték kapcsán. Követendő gyakorlat, ha a pénzügyi szervezet a jogerős hagyatékátadó végzés kézhezvétele után maga veszi fel a kapcsolatot az örökössel, ha az 30 napig nem keresi az adott szervezetet. Ha az örökhagyó közeli hozzátartozója írásban kéri, elvárás, hogy a pénzügyi szervezet adatot szolgáltasson számára az elhalálozott által felvett és még vissza nem fizetett hitelről, lízingtartozásról a jogerős hagyatéki végzésről szóló tudomásszerzésig.

A jegybank az ajánlásban foglalt legtöbb fogyasztóvédelmi elvárás teljesítését idén szeptember 1-jétől várja el a pénzügyi szervezetektől.

A digitális és határon átnyúló szolgáltatásokra vonatkozó előírásokat 2021. január 1-jétől kell alkalmazniuk a szolgáltatóknak, akiknek az utóbbi időponttól kötött szerződéseknél kell az ügyfelek számára személyes digitális tárhelyet is kialakítaniuk – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Módosították a bécsi építési szabályzatot: kötelező lesz a napelem

Megszavazta a tartományi parlament a bécsi építési szabályzat módosítását, amely több, a klímavédelemmel kapcsolatos előírást is tartalmaz. A jövőben nem épülhet új társasház napelemek nélkül, a régebbi épületek felújításakor pedig ki kell zöldíteni a belső udvart. Egyszerűbb lesz a zöldtetők és zöldhomlokzatok létesítése is.

Kétszázmilliárd felett a nyugdíjpénztárak nyeresége

A 2022-es fekete év után az idei eddig az óriás hozamoké volt a nyugdíjpénztáraknál, kilenc hónap alatt csaknem a tavalyi veszteség dupláját nyerték vissza, és még az inflációt is megelőzhetik. A működésük azonban veszteséges maradt, és a taglétszám is csökken.

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett; a gyártás és építés 2010-es években elért sikere után a következő évtized a fejlesztésekről szól.

A mesterséges intelligencia a magyar gazdaság kitörési pontja lehet

A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.