Hirdetés
Kezdőlap Hírek Fogynak az uniós csatlakozás pártolói Szerbiában
No menu items!

Fogynak az uniós csatlakozás pártolói Szerbiában

Csupán a szerbek 35 százaléka támogatja az ország európai uniós csatlakozását. Ez az arány három éve 47 százalékos, hat évvel ezelőtt pedig 51 százalékos volt – derült ki a Faktor Plus közvélemény-kutató felméréséből, amit a Danas című szerb napilap közölt.

A 2019 decemberében készült felmérésből az is kiderült, hogy a lakosság 38 százaléka kifejezetten ellenzi Szerbia EU-csatlakozását. Nőtt viszont a bizonytalan válaszadók száma: ezúttal a megkérdezettek 27 százaléka mondta, hogy nem tudja eldönteni, támogassa-e az ország uniós törekvéseit. A korábbi években ez az arány 15-20 százalékos volt.

A legtöbben Koszovó és a függetlenség elvesztésétől tartanak

A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 59 százaléka szerint az uniós csatlakozás egyben Koszovó elvesztését is jelenti, míg 38 százalékuk szerint elvész Szerbia függetlensége.

Az elmúlt évtizedekben ebben rohamos csökkenés tapasztalható – közölte a Blic című napilappal Vladimir Pejic, a Faktor Plus igazgatója. Mint mondta, az EU támogatottsága 2000 és 2005 között volt a legmagasabb, amikor a lakosok többsége úgy vélte, az uniós csatlakozás növelné az életszínvonalat, és segítene a korrupció, valamint a szervezett bűnözés visszaszorításában.

Az EU iránti bizalom először 2006-ban csökkent, akkor, amikor Montenegró különvált Szerbiától – emlékeztetett Vladimir Pejic. Másodszor akkor csappant meg a csatlakozási kedv, amikor 2008-ban Koszovó kikiáltotta a függetlenségét, és az Európai Unió országai ezt elfogadták.

A legtöbben mégis 2009 végén vélekedtek pozitívan az uniós csatlakozásról. Akkor törölték el a Szerbiával szembeni uniós vízumkényszert, így a lakosság 73 százaléka támogatta, míg csupán 12 százaléka ellenezte az EU-tagságot.

Szerbia 2012-ben vált az Európai Unió tagjelölt országává, a csatlakozási tárgyalások 2014-ben kezdődtek meg. A 35 csatlakozási fejezetből eddig 18-at nyitottak meg, és kettőt ideiglenesen le is zártak.

Az Európai Bizottság becslése szerint a nyugat-balkáni ország leghamarabb 2025-ben válhat az Európai Unió teljes jogú tagjává.

Elemzők szerint ez túl optimista kilátás, a tárgyalási fejezetek megnyitásának eddigi üteme alapján ugyanis ennél későbbi csatlakozási időpont prognosztizálható.

A közvélemény-kutatásban részt vevők egyharmada szerint nem valószínű, hogy Szerbia 2030 előtt az EU teljes jogú tagjává válna, szintén egyharmaduk vélekedik úgy, hogy az ország soha nem csatlakozik az unióhoz.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.