AzÜzlet.hu
Kereskedelmi háború – a Világbank átírta előrejelzéseit
A kereskedelmi háború átíratta a Világbankkal a globális növekedésre szóló előrejelzéseit.
Tarlós indul a főpolgármesteri posztért – de nem úgy vezetne, mint eddig
Orbán Viktor miniszterelnök, meggyőzte Tarlüs Istvánt, hogy induljon újra a főpolgármesteri tisztségért. Tarlós feltételeit teljesíti Orbán Viktor, Ebben szerepet játszhatott, hogy - mint a közvélemény kutatások bizonyítják - Tarlós népszerűbb Budapesten, mint a kormányzó pártok.
Európa 35%-kal csökkentené az autók szén-dioxid-kibocsátását 2030-ra – részletek
Az EU szakminiszterei megegyeztek: 2030-ra 35 százalékkal kellene leszorítani az új autók szén-dioxid-kibocsátását a 2021-re előirányzott értékhez képest, az egyezség azonban bizonyos kivételeket is tartalmaz.
Berlin is feliratkozik a dízel-ellenes városok közé – munkaterv készül
A levegőtisztasági követelmények teljesítése érdekében korlátozni kell az Euro 6-osnál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású dízelmotorral működő járművek használatát Berlinben a német főváros közigazgatási bíróságának egy kedden hozott, nem jogerős döntése szerint.
A NAV bejelentette, kiket ellenőriz az őstermelők közül
Az adóhatóság október 15-től vizsgálatot indít az őstermelői tevékenységet folytató adózók körében. Célzott vizsgálatot tartanak az ellenőrök.
Az MNB csatlakozott a Mesterséges intelligencia koalícióhoz
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapító tagként csatlakozott a kormányzati, piaci és tudományos szereplők által kedden megalapított Mesterséges intelligencia koalícióhoz - közölte a jegybank.
Mesterséges Intelligencia Koalíció alakult Balatonfüreden
Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) Balatonfüreden. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia generálta kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez.
ORFK – Bankszövetség: adathalászok ellen nincs technikai orvosság
Idén akár megduplázódhat az adathalászok csapdájába esők száma. A szakértők szerint évente több ezer károsult ügyfél lehet - mondta Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség kommunikációs igazgatója Budapesten. A szakértők felidézték az adathalászók módszereit is. A leghatékonyabb védekezés az ismeret lehet.
A negatív csúcs is kínai, 214 milliárd dollárral csökkent a Tencent tőkeértéke
A világ tőzsdéin jegyzett cégek közül a Tencent kínai internetes vállalat piaci tőkeértéke csökkent a legnagyobb mértékben az idén eddig, a számítások szerint 214 milliárd dollárral.
ITM: ingyenes marad a felsőoktatás
Az államilag finanszírozott helyek "a légből kapott híresztelésekkel szemben" nem szűnnek meg a hazai felsőoktatásban, a kormány az ingyenes tanulás lehetőségét a teljes intézményrendszerben tartósan meg kívánja őrizni - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Gyorsabb lett a Diákhitel Direkt
A Diákhitel Direkt szolgáltatás mostantól az egyszerűbb, biztonságosabb és gyorsabb használhatóság érdekében hitelesítő alkalmazás segítségével is megtörténhet a belépés a Diákhitel Központ internetes rendszerébe.A...
Indiai páncélos orrszarvú született a Nyíregyházi Állatparkban
Magyarországon először született indiai páncélos rinocérosz (Rhinoceros unicornis) a Nyíregyházi Állatparkban. Az indiai orrszarvú a Földön élő öt orrszarvúfaj egyike és a legnagyobb méretű ázsiai orrszarvúfaj.
Matolcsy: kilenc szellemi műhely működik majd a “bölcs várban”
Kilenc szellemi műhely működik majd a "bölcs várban", a tudás házában, az épületben egyebek mellett 3 doktori program, köztük a Széchenyi Egyetem angol nyelvű doktori iskolája, 2 alapítvány, könyvkiadó és érmekiállítás is helyet kapott
Speciális postaautót gyárt a Ford
Németországban, a Ford kölni üzemében megkezdődött a Deutsche Post StreetScooter WORK XL áruszállító gyártása.
Megállapodás: a Corvinus és a sanghaji Fudan Egyetem MBA képzést indít
Magyarország és a kelet-közép-európai régió hidat jelent Európa és Kína között, a térség már bebizonyította, hogy az Európai Unió kicsi, de jól működő motorjává vált az elmúlt években - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. A rendezvényen bejelentették, hogy a kínai Fudan Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem közös MBA-képzést indít.
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A globális szegénység új osztályharchoz vezet?!
Ahogyan a globális szegénység növekszik, egyre inkább az új osztályharctól kell tartanunk - vélekedik Kenan Malik, az Observer kolumnistája, hozzátéve, hogy a Brookings Institute globális szegénység felmérése szerint, jelenleg a Föld 3,8 milliárd lakója számít középosztálybelinek vagy gazdagnak.
A „földkeltét” a Holdról akarja nézni, zenés kísértettel a japán milliárdos
Mint a BBC hírcsatornájának nyilatkozik Yusaku Maezawa, a Japán divatguru és műgyűjtő, aki 2,9 milliárd dolláros vagyonnal bír és elsőként készül a Holdra szállni...
Kényszerszabadságra mennek a Volkswagen brazil munkásai
Húsz napos kényszerszabadságra küldi a Sao Paulo államban lévő taubatéi gyárának dolgozóit a Volkswagen. Megcsappant a kereslet.
Az okos technológiák fejlesztői aggódnak: áldják vagy átkozzák majd neveiket?
LAPSZEMLE. A Google, a Microsoft és az Amazon saját dolgozói, fejlesztő mérnökei szeretnék tudni, hogy mire is használják fel a high-tech mogulok az alkalmazottaik által kifejlesztett technológiákat?
Friss
Legrand: francia globális szerep magyar kreativitással
Az elmúlt több, mint száz év alatt nagy utat járt be a Legrand és a Kontakta-Kontavill, hiszen a francia, illetve magyar családi vállalkozásként indult, a villanykapcsolók révén ismertté vált két cég története évtizedeken át párhuzamosan íródott.
15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul
A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.
Szia Lengyelország! Segítsünk azzal, hogy utazunk!
Jelenleg azzal segítünk a legtöbbet, ha nem elkerüljük a régiót, hanem oda utazunk és az épen maradt városokat és látnivalókat látogatjuk meg.
Az árvíz sújtotta területeken is dolgozik a Magyar Posta
A posta minden olyan területen megszervezte a nyugdíjak előrehozott kézbesítését, ahol az előrejelzések alapján lehetnek nem megközelíthető települések
Hírek
15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul
A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.
Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama
Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.
Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre
Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.
II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál
Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.
Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0
Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.
Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn
Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.
Gazdaság
Nem kell kifizetnie a Google-nak az EB által kiszabott 1,5 milliárd euró bírságot
Az Európai Bíróság szerdán megsemmisítette az Európai Bizottság által a Google internetes óriásvállalatra kivetett 1,5 milliárd euró bírságot.,
A Fed-re várnak a befektetők
A befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatdöntő ülésének bejelentésére várnak.
Százezernél is több új bankszámlát nyitottak a magyarok
A bankkártyás vásárlások értéke és forgalma is gyors ütemben, az inflációt meghaladó mértékben növekszik.