AzÜzlet.hu
Gyerek könnygázgránátot robbantott – a bemutató rendőre a gyanúsított
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy győri főtörzsőrmestert, mert egy könnygázgránáttól öt gyermek könnyebben megsérült áprilisban egy rendőrségi bemutatón a városban - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
Kábítószert kínált, majd szúrt, mert nem volt neki
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki 2016 őszén késével megsebesített két amerikai turistát Budapesten..
A HÉV-en már nem váltható jegy – vigyázat pótdíj veszély
Megváltoztak a jegyvásárlási szabályok a HÉV-vonalakon: a Budapest közigazgatási határán kívüli megállókban csak előre megváltott kiegészítőjeggyel vagy bérlettel lehet felszállni a szerelvényekre, októbertől ennek hiányában pótdíjat kell fizetni - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.
Lángoló erdő miatt evakuáltak több száz ember Toszkánában
Ötszáz toszkánai polgárnak kellett eddig elhagynia otthonát az olaszországi Pisa térségében a hétfő este óta tomboló erdőtűz következtében, amelynek oltása nehezen halad az erős szél miatt.
Újra adathalászat fenyegeti az MKB Bank ügyfeleit
Az adathalászok az MKB Bank nevében küldött megtévesztő e-mailben próbálják az ügyfelek adatait kicsalni, ezért a pénzintézet óvatosságra inti ügyfeleit és a gyanús levelek törlését javasolja.
Összezavarhatja a meteorológiai radart a wifi – a hatóság közbeléphet
Zavarhatják a vezeték nélküli ipari, nagy teljesítményű wifieszközök vagy biztonsági kamerák képét vezeték nélkül továbbító berendezések a meteorológiai radarok működését,
Mérgező abroncsok a Riviéra közelében. Zátonynak szánták a franciák, most kármentesítenek
Eltávolítják a mesterséges zátonynak szánt autógumikat a dél-franciaországi part menti vizekből, mert kiderült, hogy mérgező anyagokkal szennyezik a környezetet.
Párizs: a fenyegető válság ellen az eurózóna reformja az orvosság
Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter hétfőn arra figyelmeztette európai kollégáit, hogy "felelőtlen és veszélyes" nem felgyorsítani az eurózóna sürgős reformját "egy jövőbeni gazdasági válság" kivédésére.
Feladta magát a halálos kábítószer miatt körözött férfi
Feladta magát a rendőrségen a fentanilt tartalmazó reptéri csomag miatt körözött férfi.
Magyar devizakötvényt kínál majd a J.P. Morgan
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) devizakötvény kibocsátásának szervezésére mandátumot adott a Deutsche Bank, az Erste Bank Group és a J.P. Morgan pénzintézetnek
Egy lépés az okosváros felé – Okosparkolás teszt Budapest belvárosában
Új fejlesztést vezettek be tesztüzemmódban a belvárosi parkolás megkönnyítésére Budapesten, az V. kerületi parkolókba telepített szenzorokkal működő alkalmazás folyamatosan mutatja a szabad parkolóhelyeket.
Harmadszorra is leg lett a Magyar Telekom
A hazai mobilszolgáltatók közül a Magyar Telekom mobilhálózata immár harmadszorra a legjobb összesített eredményt érte el a hang- és az adatszolgáltatások területén a független P3 Communications tanácsadó cég mérései alapján.
Árdrágítás. A külföldöni kártyahasználatot megsarcolják a hazai bankok
Az MNB is észrevette: külföldön a kártyás fizetés és a pénzkiváltás is indokolatlanul drága a magyaroknak.
A változáskezelés művészete 2. – avagy A fohásztól az aranyszabályokig
Ahogy haladnak előre az évek, úgy csökken a negatív változások iránti tűrésküszöbünk, s ez a megállapítás a szervezetekre is igaz. Többek között ezért is szükséges az úgynevezett változásdiagnosztikai tevékenység, amelynek során felmérjük a kívánt vagy a már bekövetkezett változás
Japán űrsiker: aszteroidán landoltak a roverek
Sikeresen landoltak a Ryugu aszteroidán a japán Hajabusza-2 kis kutatóroverei, és már képeket is küldtek a Földre.
Mustgáz ellen kevés a gyertya
Többnyire a családi és a hobbipincészetekben okoz baleseteket a mustgáz - hívta fel a figyelmet Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.
Tornádó pusztított Kanada fővárosában
A forgószél háztetőket szaggatott le, fákat és villanypóznákat döntött ki, a térségben csaknem 150 ezer háztartás maradt áram nélkül .
Benzinár: a jövedéki adó egyelőre marad
Nem változik októbertől az üzemanyagok jövedéki adója, mivel az adóhatóság által vizsgált időszakban 50 dollár fölött maradt az ásványolaj Brent napi jegyzések alapján meghatározott hordónkénti átlagára. A benzin jövedéki adója így 120 forint, a gázolajé 110,35 forint marad.
Cél a készpénzmentes magyar gazdaság elérése – bemutatták a tervet
Az elmúlt tíz évben több mint duplájára nőtt a készpénzforgalom, csökkentésére, a készpénzmentes gazdaság elérésére a Nézőpont Intézet dolgozott ki javaslatot, a dokumentumot a kutatóintézet budapesti konferenciáján mutatták be.
Az érintésre is halált okozó port ők hozatták Budapestre
A már érintéssel is halálos méregnek számító kábítószer Budapestre szállítását megrendelő, azzal kapcsolatba hozható személyek fényképét közzé tette a rendőrség.
Friss
Zöldszámot hozott létre a kormány: 06/80-204-2400
Rétvári Bence közölte, a 06/80-204-240-es számon az árvízzel kapcsolatos lakossági információk kérhetők és bejelentéseket is lehet tenni az árvízhelyzettel kapcsolatban.
Célzott támogatások a talajkímélő gazdálkodásért és a kutatásokért
A rendezvényen szakmai elismeréseket vehettek át a talajtan tudományának legjelentősebb hazai képviselői.
A lakosság mellett a kkv-kat is sújtja az árvíz
A szakmai szervezetek segítségét is kérte abban, hogy minél gyorsabban számba tudják venni az érintett kkv-k káreseményeit.,
Nem kell kifizetnie a Google-nak az EB által kiszabott 1,5 milliárd euró bírságot
Az Európai Bíróság szerdán megsemmisítette az Európai Bizottság által a Google internetes óriásvállalatra kivetett 1,5 milliárd euró bírságot.,
Hírek
Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama
Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.
Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre
Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.
II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál
Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.
Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0
Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.
Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn
Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.
Great Taste Awards díjat kapott az esztergomi kávépörkölő üzem
A kávé a kőolaj után a második legtöbbet értékesített termék a világon, világszerte 2 milliárd fogyasztóval.
Gazdaság
Nem kell kifizetnie a Google-nak az EB által kiszabott 1,5 milliárd euró bírságot
Az Európai Bíróság szerdán megsemmisítette az Európai Bizottság által a Google internetes óriásvállalatra kivetett 1,5 milliárd euró bírságot.,
A Fed-re várnak a befektetők
A befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatdöntő ülésének bejelentésére várnak.
Százezernél is több új bankszámlát nyitottak a magyarok
A bankkártyás vásárlások értéke és forgalma is gyors ütemben, az inflációt meghaladó mértékben növekszik.