AzÜzlet.hu
Kétszer lőtt a vállalkozóra
Elfogták azt a 23 éves Vas megyei fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn többször is rálőtt egy férfira a 8-as út mentén
Többéves csúcson az augusztusi drágulás
Több éves csúcs. Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
Kutatási profitot hoz a magyar reptér kiürítési gyakorlata
A magyar terminálkiürítési gyakorlat kutatói tapasztalatait is felhasználják az intelligens infrastruktúrák sérülékenységét előrejelző nemzetközi projektben.
Ismét akcióba lendült a NAV
Az adóhatóság megkezdte azon adózók utólagos ellenőrzését, akik a hivatalhoz benyújtott bevallásaik alapján nem folytatnak gazdasági tevékenységet, ám a rendelkezésre álló kontrolladatokból ezzel ellentétes következtetés vonható le.
MFB: elindult a kkv-k kamatmentes hitelprogramja
A kis- és középvállalkozások hétfőtől igényelhetik az MFB-nél a nulla százalékos kamatú EU-s forrású hitelt technológiai korszerűsítésre.
Több száz szálláshely újul meg a Kisfaludy-program keretében
Több mint 700 magyarországi panzió és szálloda nyert költségvetési támogatást szálláshelyfejlesztésre - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.
140 millió forintos agrárfejlesztés Szécsényben
A Nógrád megyei településen az önkormányzat és a budapesti székhelyű Házikó Farm Kft. közös beruházásában 2019 tavaszára 140 millió forintból létesül hűtőház, amely mellé egy gyümölcsfeldolgozó építését is tervezi a társaság.
Tesztelték a diákok csemegéit – fogyasztóvédelem
A diákcsemegéket tesztelte a Nébih. A hivatal szakemberei 14 termék mikotoxin, penész és növényvédőszer-maradék vizsgálatát végezték el, érzékszervi vizsgálat is volt: két győztest hirdettek.
Milliárdos Bridgestone-bővülés Tatabányán
Újabb, 9,2 milliárd forintos beruházást indít a japán Bridgestone Tatabányán, amihez a magyar kormány 826 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.
Parragh: a vállalkozói verseny befolyásolja a bérek alakulását
A magyar munkaerőpiacon leginkább a dolgozókért folytatott vállalkozói verseny befolyásolja a bérek alakulását - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
2022-re teljes lehet a körgyűrű
Ha minden jól megy 2022-re lesz igazi körgyűrű Budapest körül, elkerülhető illetve meg lesz a budai és a pesti oldalon is a főváros, pontosabban szólva nem kell terhelni feltétlenül a belső utakat. Legalábbis haladhat a tervezése tovább a beruházásnak.
Me too – menesztették a CBS televízió elnök-vezérigazgatóját
Szexuális zaklatások vádja miatt menesztették a CBS televízió elnök-vezérigazgatóját, Leslie Moonves-t - jelentette be vasárnap este a CBS. Ezzel tizenkettőre emelkedett a volt elnök-vezérigazgatót szexuális zaklatással vádoló nők száma. Moonves menesztésével egyidejűleg átszervezik a CBS igazgatótanácsát is.
Ingatlanfejlesztési megaprojekt, Budapest sportfőváros lesz
Jövőre Budapest az EU Sportfővárosa lesz. Magyarország ingatlanfejlesztési megaprojektekkel mutatkozik be Münchenben, az ingatlanfejlesztési szakvásáron, októberben.
Krimi és kreatív konyha. Agatha Christie fesztivál Budapesten
Kulturális, ismeretterjesztő, kreatív és gasztronómiai élményekkel is várják a krimiirodalom kedvelőit az első Agatha Christie Fesztivál szervezői szeptember 15-én és 16-án, a MOM Kulturális...
A Brexit tárgyalások megalázó irányba mennek – mondja a volt brit külügyér
Boris Johnson volt brit külügyminiszter szerint "megalázó" a saját egykori kormánya által a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerére nyáron kidolgozott javaslatcsomag.
Brexit: újra lesz népszavazás? A brit szakszervezetek ismétlést akarnak
A három legnagyobb brit szakszervezet tagságának jelentős többsége támogatja az újabb népszavazás kiírását a kilépésről. A Unite tagságának 59 százaléka szeretne újabb népszavazást, 61 százalékuk pedig azt pártolná, ha Nagy-Britannia az EU tagja maradna.
Újra 30 fok fölötti meleg jön a jövő héten
A következő napokban is marad a napsütéses, nyáriasan meleg idő. Helyenként akár 31 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Indián nyár. Vasárnapra újra csapadék jöhet.
Mire jönnek majd az EU-s pénzek? Vitatott és támogatott elképzelések
A Magyarország számára kedvező változtatások támogatjuk az unió költségvetési szisztémájának módosításakor, viszont a források tagállami felhasználásának szabadságát korlátozó elképzeléseket nem. A földrajzi egyenlőtlenségekre is nagyobb figyelemmel kell lennie az EU-nak. Erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt az MTI-nek.
Gyorshajtó-ellenes “titkosítást” alkalmaz ezentúl a rendőrség
A rendőrség megerősítette, hogy ezentúl nem közli előre a sebességellenőrzések helyszínét. Ennek az az oka, hogy azt tapasztalták, csak ezeken a szakaszokon tartották be az autósok a sebességelőírásokat. Mint AzÜzlet.hu korábban beszámolt róla az ORFK több "fedett járművet" is bevet az eddigieknél.
Lemaradtunk megint: az öregségünkre alig gondolunk
Bár a GDP-nél is nagyobb mértékben nő a háztartások vagyona, az öngondoskodás arányában elmaradtunk ettől: Magyarország leszakadt a fejlett nyugat-európai és a szomszéd országoktól is - ez volt a rezüméje az 56. Közgazdász-vándorgyűlés panelbeszélgetésének.
Friss
Károlyi László: stabil alapokon fejlődnek a magyar-francia üzleti kapcsolatok
A partnerség keretében a kamara kizárólagos képviselője a francia cégek nemzetközi növekedését támogató Team France Export szervezetnek.
Legrand: francia globális szerep magyar kreativitással
Az elmúlt több, mint száz év alatt nagy utat járt be a Legrand és a Kontakta-Kontavill, hiszen a francia, illetve magyar családi vállalkozásként indult, a villanykapcsolók révén ismertté vált két cég története évtizedeken át párhuzamosan íródott.
15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul
A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.
Szia Lengyelország! Segítsünk azzal, hogy utazunk!
Jelenleg azzal segítünk a legtöbbet, ha nem elkerüljük a régiót, hanem oda utazunk és az épen maradt városokat és látnivalókat látogatjuk meg.
Hírek
15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul
A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.
Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama
Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.
Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre
Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.
II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál
Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.
Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0
Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.
Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn
Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.
Gazdaság
Nem kell kifizetnie a Google-nak az EB által kiszabott 1,5 milliárd euró bírságot
Az Európai Bíróság szerdán megsemmisítette az Európai Bizottság által a Google internetes óriásvállalatra kivetett 1,5 milliárd euró bírságot.,
A Fed-re várnak a befektetők
A befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatdöntő ülésének bejelentésére várnak.
Százezernél is több új bankszámlát nyitottak a magyarok
A bankkártyás vásárlások értéke és forgalma is gyors ütemben, az inflációt meghaladó mértékben növekszik.