Hirdetés
Kezdőlap Hírek Fukusima. Felmentették az atomerőmű üzemeltetőit
No menu items!

Fukusima. Felmentették az atomerőmű üzemeltetőit

Felmentették a fukusimai atomerőművet működtető vállalat, a TEPCO három volt igazgatóját. Azzal vádolták őket, hogy nem tettek meg mindent a nukleáris katasztrófa elkerüléséért.

A tokiói körzeti bíróságon Kacumata Cunehisza elnök-vezérigazgató és helyettesei, Takekuro Icsiro, illetve Muto Szakae azzal érveltek, hogy nem láthatták előre a hatalmas cunamit, amely tönkretette a fukusimai atomerőmű fűtőrendszerét.

A TEPCO három volt vezetője: Kacumata Cunehisza, Takekuro Icsiro és Muto Szakae. Kép: Reuters

A TEPCO három vezetőjét azért fogták perbe 2016-ban, mert nem hoztak intézkedéseket egy esetleges szökőár kivédésére, és ezzel közvetve 44 ember halálát okozták. Emellett 13 ember sérüléseiért is őket okolták.

Az ügyészek egyenként öt év börtönbüntetést javasoltak arra hivatkozva, hogy a nukleáris katasztrófa elkerülhető lett volna, ha a tisztségviselők eleget tettek volna tájékozódási kötelezettségüknek, és megtették volna a megfelelő biztonsági óvintézkedéseket.

“Lehetetlenség lenne egy atomerőművet működtetni, ha arra köteleznénk az üzemeltetőket, hogy jósolják meg egy szökőár minden eshetőségét, és tegyék meg a szükséges lépéseket ellene” – indokolta a felmentő ítéletet Nagafucsi Kenicsi bíró.

A sérült erőmű 2013-ban. Kép: Wikipedia

A döntés szerint a katasztrófa akkor is elkerülhetetlen lett volna, ha a működtetők megteszik a biztonsági óvintézkedéseket. A japán kormány 2002-es hosszú távú kockázati értékelésében azt írta: fennáll az esélye annak, hogy csaknem 16 méteres szökőár-hullámok sújtsák a fukusimai atomerőművet.

TEPCO 2008-ban kapta meg a jelentést, de a vállalat vezetői azt mondták, hogy a kormány kockázatbecslése nem megbízható, és annak alapján nem lehet megjósolni egy hasonló nagyságú cunami megtörténtének valószínűségét, illetve part menti védőgátakkal sem vált volna elkerülhetővé a pusztítás.

A TEPCO az ítéletet követően újra bocsánatot kért a helyi lakosoktól, és a biztonsági óvintézkedések megerősítését ígérte az újjáépített erőműben.

2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti részét. A rengést követő cunami elárasztotta a fukusimai atomerőművet, működésképtelenné tette a hűtőrendszerét és a hat reaktor közül háromban elkezdett olvadni a fűtőanyag. Több tízezer lakosnak kellett elhagynia az otthonát vagy földjét a sugárzásveszély miatt. A szökőárban több mint 18 ezer ember halt meg vagy tűnt el. Az 1986-os csernobili katasztrófa óta legsúlyosabb atomerőmű-baleset áldozatainak hivatalos pontos számát azóta sem tették közzé. A helyiek számos eljárást indítottak a TEPCO ellen a katasztrófát követően.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.