Kezdőlap Turizmus Fürdőszövetség: ágazatmentő beavatkozásra van szükség
No menu items!

Fürdőszövetség: ágazatmentő beavatkozásra van szükség

Válságban vannak a magyarországi fürdők; a járvány miatt a vendégek elmaradása eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott az idén, emiatt országszerte csaknem ötezer dolgozó elbocsátására kényszerülnek a cégek 2021 márciusáig, ezért azonnali, kormányzati, ágazatmentő beavatkozásra van szükség – mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke Budapesten.

Hozzátette: a fürdők több mint 76 százaléka saját erőből nem képes túlélni a válságot 2021 tavaszáig, mert a járvány első hullámában a tavaszi korlátozások alatt felélték végső tartalékaikat, így most ősszel el kellett kezdeni a leépítéseket. A legfrissebb reprezentatív ágazati kutatásuk szerint tavaly októberhez képest a fürdők 26,3 százalékos létszámcsökkentést terveznek 2021 márciusáig, ami országszerte legalább 4700 munkahely megszűnését jelenti – ismertette.

Boros László Attila a Magyar Fürdőszövetség elnöke

Mint mondta: fürdők 3/4-e a dolgozók részmunkaidős foglalkoztatására kényszerült. Szeretnék, ha 35 milliárd forintos vissza nem térítendő likviditási alapot hozna létre a kormány az ágazatnak az eddig kiesett és a jövőben kieső bevételek részbeni pótlására, továbbá a munkahelyek megtartása érdekében.

Kijelentette: azonnali ágazatmentő beavatkozásra van szükség, miután a magyarországi fürdők 93-95 százaléka önkormányzati tulajdonban van, ezért az eddig bejelentett hitelprogramokra nem pályázhatnak. A kormányzati hitelprogram sem jelentene elégséges megoldást – folytatta, mert szeptember végi adataik szerint fürdőüzemeltetők átlagos adósságállománya 453 millió forint, emiatt az önkormányzati kezességvállalással sem tudnának újabb hitelekhez jutni.

Ismertette, hogy a turizmus egyik motorját jelentő ágazat 18 ezer munkavállalót foglalkoztat, 214 turisztikailag kiemelt fürdő forgalma átlagosan évi 95-100 milliárd forintot tesz ki. Az összes magyarországi vendégéjszaka 71 százaléka keletkezik valamelyik kiemelt fürdővárosban és környezetében. A fürdők forgalma csaknem 20 százalékkal esett vissza idén a főszezonnak számító nyári hónapokban az előző év azonos időszakához képest – sorolta.

Kovacsics Imre, a fürdőszövetség alelnöke szerint a járványhelyzet miatt az ágazat helyzetének javulása a következő 8-10 hónapban nem várható. Idén ősztől a fürdőkben dolgozók mellett a hazai létesítmények teljes beszállítói köre, vendéglátó egységei, kisvállalkozók kerülnek nehéz helyzetbe – húzta alá.

A magyar fürdők a szigorú higiéniai szabályok folyamatos betartásával a legbiztonságosabb létesítményeknek számítanak a járványhelyzetben is – jelezte. Azt is kérik, hogy a balatoni turisztikai kampányokhoz hasonlóan szervezzenek marketingkampányt a fürdők látogatottságának növelése érdekében.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Mesterséges Intelligencia pelenkás gyerekekhez és állattartóknak, mixerrobot az ínyenceknek: a CES 2025 extrái

Fotó: ces.techA világ legnagyobb technológiai kiállításán, a Las Vegasi-i...

Kamarai kisokos segíti a gazdaságátadásban érintett termelőket

A részletes folyamatábra és tájékoztató könnyen érthető módon mutatja be a gazdaságátadáshoz szükséges legfontosabb lépéseket és határidőket.

Időkapszulát helyeztek el az Agrárminisztérium megújuló, Kossuth téri épületében

Nagy István szerint az építkezésre szimbolikus időpontban kerül sor, ugyanis a Kossuth téri épület felújításával párhuzamosan – a kormány döntésének értelmében – történelmi mértékű források felhasználásával alapjaiban újul meg a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar is.

Hírek

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.