Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Gazdaságvédelmi törzs: újabb adókönnyítések jönnek
No menu items!

Gazdaságvédelmi törzs: újabb adókönnyítések jönnek

Jelentős adóügyi könnyítésekről döntött a Gazdaságvédelmi operatív törzs – jelentette be a testület ülését követően a pénzügyminiszter.

Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta, hogy a testület döntése alapján januártól a 11 százalékosra mérséklődő kisvállalati adó (kiva) bevételi értékhatára a kétszeresére, azaz 3 milliárd forintra emelkedik. Az egyszerűsített adónemet így jóval többen választhatják.

Varga Mihály a Facebookon jelentette be az új intézkedéscsomag részleteit

Az adminisztrációs terheket csökkenti, hogy 2021 második félévétől az adóhivatal minden cég számára elkészíti az áfabevallás tervezetét, így csaknem félmillió társaság mentesül a kötelezettség alól – tette hozzá.

A vállalkozások mellett a családokat is segíti jövőre, hogy több mint másfél millió államigazgatási ügy intézése ingyenessé válik. Az intézkedés csaknem 5 milliárd forintot hagy az érintetteknél.

A Gazdaságvédelmi operatív törzs emellett javasolja, hogy a magánszemélyeknek a cégek által biztosított járványügyi szűrővizsgálat mint juttatás adómentes legyen. A változás tesztenként több mint 7 ezer forint adó megtakarítását eredményezi a foglalkoztatónak  – közölte a tárcavezető.

Varga Mihály végezetül bejelentette, hogy beruházások ösztönzése érdekében döntöttek a fejlesztési tartalék 10 milliárd forintos felső értékhatárának eltörléséről is

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az intézkedések összhangban állnak a kormány eddigi adópolitikájával, de a rendkívüli helyzet miatt gyorsítani kell az adók csökkentését, ügyintézésük egyszerűsítését, és a befektetések ösztönzését.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Koronavírus – Brit tanulmány: egyetlen dózis Pfizer- és AstraZeneca-oltás is hatékony

A hétfőn ismertetett legfrissebb brit szakértői tanulmány szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga már egyetlen dózis beadása után is igen magas hatékonysággal veszi elejét a kórházi kezelést igénylő súlyos Covid-19 megbetegedés kialakulásának a koronavírus-fertőzött idős emberek körében.

Koronavírus – Szlovákia megvásárolt kétmillió adag orosz vakcinát

Szlovákia kétmillió adag, koronavírus-elleni Sputnyik V orosz vakcinát vásárolt. Az első szállítmány hétfő este érkezett meg Kassára a szlovák hadsereg különgépén - jelentette be Igor Matovic miniszterelnök a kassai repülőtéren tartott sajtóértekezletén.

Kivonul Magyarországról és több más piacról a Commerzbank

Kivonul Magyarországról és több más piacról Németország egyik legnagyobb...

Debrecen felkerült a világ legjobb befektetés-ösztönzési célpontjainak TOP 10-es listájára

Debrecen felkerült a világ legjobb befektetés-ösztönzési célpontjainak TOP 10-es...

Hírek

Koronavírus – Brit tanulmány: egyetlen dózis Pfizer- és AstraZeneca-oltás is hatékony

A hétfőn ismertetett legfrissebb brit szakértői tanulmány szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga már egyetlen dózis beadása után is igen magas hatékonysággal veszi elejét a kórházi kezelést igénylő súlyos Covid-19 megbetegedés kialakulásának a koronavírus-fertőzött idős emberek körében.

Koronavírus – Szlovákia megvásárolt kétmillió adag orosz vakcinát

Szlovákia kétmillió adag, koronavírus-elleni Sputnyik V orosz vakcinát vásárolt. Az első szállítmány hétfő este érkezett meg Kassára a szlovák hadsereg különgépén - jelentette be Igor Matovic miniszterelnök a kassai repülőtéren tartott sajtóértekezletén.

Debrecen felkerült a világ legjobb befektetés-ösztönzési célpontjainak TOP 10-es listájára

Debrecen felkerült a világ legjobb befektetés-ösztönzési célpontjainak TOP 10-es...

Korrupció. Három év börtönre ítélték Nicolas Sarkozyt

Egy év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte befolyással való üzérkedés és korrupció miatt Nicolas Sarkozy volt francia államfőt a párizsi büntetőbíróság.

Rendőrök a Barcelona stadionjában – előállították a volt elnököt is

A spanyol rendőrség gazdasági osztályának bűnügyi nyomozói vizsgálódtak a Barcelona labdarúgócsapatának stadionjában hétfőn. Josep Maria Bartomeu volt elnököt előállították.

Ötezer forintot rabolt fegyverrel – kilenc év fegyházat kaphat

Kilenc év fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyészség a Szegedi Törvényszéken arra a szegedi jogászra, aki tavaly egy pisztollyal megpróbált kirabolni egy postát, majd két nap múlva ötezer forintot zsákmányolt egy virágboltból.

Koronavírus – Németország. Lazították a korlátozásokat

Bár az új fertőződések száma újra növekedésnek indult, hétfőn lazították a koronavírus terjedésének lassítását szolgáló korlátozások rendszerét Németországban.

Szerdától újra nagyot drágul a benzin

Szerdán a benzin átlagára további 6 forinttal emelkedik, a gázolajat pedig bruttó 2 forinttal magasabb áron tankolhatjuk majd.

Támogatás elektromos kerékpárra: újabb egymilliárd pályázható

Március 1. és 5. között lehet benyújtani a pályázatokat elektromos kerékpárok vásárlására az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elektromobilitást ösztönző kiírásában - jelentette be a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.

Munkáltatói adómentesség – márciusban is

Márciusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Koronavírus – Nagy-Britannia: jelentős az átoltottság, a javulás jeleit mutatják a számok

A nagy-britanniai koronavírus-járvány terjedésének további jelentős lassulását mutatják a közzétett új mérőszámok.

A párizsiak régi, mégis új jelszava: Vissza a természetbe!

A járvány okozta véget nem érő korlátozások miatt a nagyvárosok elvesztették attraktivitásukat. Egyre több párizsi költözik vidékre. A kistelepüléseknek ez több hátrányt, mint előnyt jelent.

Gazdaság

Kivonul Magyarországról és több más piacról a Commerzbank

Kivonul Magyarországról és több más piacról Németország egyik legnagyobb pénzintézete, a Commerzbank - írta a Handelsblatt című német üzleti lap.A német külkereskedelem mintegy 30...

Fogyasztóbarát otthonbiztosítás – a Generalinál is

A Generali Biztosító Zrt. is beléphet a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások piacára - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Elemzők: a várakozásoknak megfelelően maradt változatlan az alapkamat

Nem számított a piac a jegybanki alapkamat módosítására, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi döntése megfelel az elemzői várakozásoknak - vélik az MTI-nek nyilatkozó szakértők.

Kamatdöntés – Monetáris tanács: továbbra is az árstabilitás a legfontosabb szempont

A Magyar Nemzeti Bank szerint a koronavírus-járvány okozta válságból elhúzódó a kilábalás, Magyarországon a vártnál kedvezőbben alakult a múlt év vége, és 2021 második negyedévében normalizálódhat a helyzet, a jegybank továbbra is az árstabilitás fenntartását tekinti a legfontosabb szempontnak - derül ki az MNB Monetáris Tanácsának közleményéből.

Monetáris tanács: marad az alapkamat 0,60 százalék

Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét, és a kamatfolyosón sem változtatott a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa - közölte az MNB.

Tállai András: 70 ezer vállalkozó utoljára nyújt be önálló áfabevallást a héten

A NAV jövőre 70 ezer vállalkozásnak küld áfabevallási tervezetet, az ideit még e nélkül kell a héten benyújtaniuk a cégeknek - mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom