Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság GKI - markáns lassulás előtt a magyar gazdaság
No menu items!

GKI – markáns lassulás előtt a magyar gazdaság

A GKI szerint a világgazdasági körülmények romlása és az EU-transzferek serkentő hatásának kifulladása 2020-ra markáns lassulást valószínűsít a magyar gazdaságban. A gazdaságkutató prognózisa szerint a GDP idén 4,3, jövőre pedig 2,7 százalékkal nő.

A magyar gazdaság az első fél évben a tavalyival megegyező, kiugró mértékben, 5,1 százalékkal bővült. Ez az ütem az EU-ban eddig a leggyorsabb, mintegy háromszorosa az átlagnak. A harmadik negyedév is jól kezdődött júliusban, de ezt augusztusban az iparban és az építőiparban is látványos lassulás követte, és az üzleti várakozások a következő hónapokra sem valószínűsítenek javulást.

Május óta ugyanakkor az infláció is csökken – teszik hozzá -, szeptemberig csaknem 1 százalékponttal mérséklődött. A GKI várakozása 2019 végére 3,5, 2020 végére 3,3 százalék lesz.

Kedvező az államháztartás helyzete is, ugyanakkor a folyó fizetési mérleg 2018 után idén is deficites, a forint gyenge (az első kilenc hónapban 323,1 forint volt az átlagos euróárfolyam, idén 325, jövőre 335 forintra számítanak a tavalyi 318,9 forint után).

Kifejtik: a magyar gazdaságot a belföldi kereslet hajtja, a belföldi felhasználás növekedése 2017-ben közel 1, 2018-ban több mint 2, az idei első fél évben pedig közel 0,5 százalékponttal volt gyorsabb a GDP dinamikájánál, ennek megfelelően, a külső egyensúly romlik. 2017-18-ban az áruimport mintegy 3 százalékponttal emelkedett gyorsabban, mint az export, az idei első nyolc hónapban pedig közel 2 százalékponttal.

Ezt a szolgáltatás-külkereskedelem aktívumának emelkedése részben ellensúlyozta, azonban a folyó fizetési mérleg tavaly – kilenc év után – így is újra deficites lett, s ez a helyzet az idei első fél évben is. Ez a gazdaságkutató szerint kedvezőtlen, de egyelőre nem veszélyes tendencia, mivel a beáramló EU-támogatások a folyó fizetési és tőkemérleget minden bizonnyal még jövőre is többletessé teszik (2019-re 2 milliárd eurót, 2020-ra 1,5 milliárdot várnak). Ugyanakkor egy kis országban a tartósan fenntartható növekedés elképzelhetetlen exportorientáció nélkül – mutatnak rá.

A feldolgozóiparban az első nyolc hónapban a belföldi értékesítés mintegy 2 százalékponttal gyorsabban emelkedett, mint az export. Míg a kivitel részaránya 2017 átlagában még 74,7 százalék volt, az első nyolc hónapban csak 72,7 százalék. A GKI idén az ipari termelés 5, jövőre 4 százalék körüli emelkedésére számít. Az építőipari termelés mintegy három éves szárnyalás, évi 20-30 százalékos bővülés után augusztusban 6 százalékra esett, a gazdaságkutató szerint a markáns fékeződés várható volt.

A GKI úgy látja, az éves átlagos bővülés minden bizonnyal így is 20 százalék feletti lesz, 2020-ban azonban már csak 2 százalék körülit várnak.  

A kiskereskedelmi forgalomban viszont a második fél évben nem várható lassulás, ezt sem a július-augusztusi kedvező adatok, sem a gyors bérkiáramlás, sem a korábban gondoltnál kissé alacsonyabb (3,3 százalék körüli) infláció nem teszi valószínűvé – írják. Prognózisuk szerint éves átlagban 6 százalék, jövőre 4 százalék közeli forgalombővülés várható. Az idegenforgalmi szektorban augusztusig a vendégéjszakák száma kissé mérséklődött, de az árbevétel az áremelés és a gyenge forint miatt 8 százalékkal emelkedett – teszik hozzá.

A foglalkoztatás tovább bővült, 2019. július-szeptemberben 0,8 százalékkal dolgoztak többen, mint egy éve, ezen belül a közfoglalkoztatottak száma közel 30 ezerrel csökkent. A munkanélküliség feltehetőleg a második negyedévben, 3,3 százalékkal érte el  mélypontját, a harmadik negyedévi adat 3,5 százalék. Úgy vélik, változásra utal, hogy a cégek a GKI felmérése szerint a korábbinál kisebb munkaerőhiányt jeleznek, több jelentős cég pedig létszámcsökkentést tervez.

A bruttó keresetek növekedését statisztikailag az alacsony fizetésű közmunkások számának, és ezzel arányának mérséklődése is gyorsítja. Közmunkások nélkül az idei első nyolc hónapban a vállalkozásoknál a keresetek 11,3 százalékkal, a költségvetési szektorban csak 5,8 százalékkal emelkedtek – mutat rá a GKI.

A gazdaságkutató prognózisa szerint a reálkeresetek idén átlagosan 7 százalékkal, jövőre 4-5 százalékkal emelkednek, ami a lakossági fogyasztás idén 4,5, jövőre 3,5 százalékos emelkedését alapozza meg.

Ugyanakkor a beruházások esetében az idei 13 százalékot jövőre a GKI szerint csak 2 százalék körüli bővülés követi, főleg az EU-támogatások serkentő hatásának kifulladása miatt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Háziorvosi bérnövekedés: a praxisközösség szorosságától is függ

A háziorvosokra is kiterjesztik az orvosi béremelést, de esetükben a növekedés mértéke attól is függ, hogy a doktor szorosabb vagy lazább praxisközösséget vállal - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely.

Ingatlanmutyi a Vatikánban – börtönre ítélték a volt bankelnököt

Sikkasztás és pénzmosás miatt közel kilencévi börtönre ítélte a vatikáni bíróság Angelo Caloiát, a pápai állam bankjának volt elnökét, valamint egykori ügyvédjét.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén pénteken, miután előző nap folytatódott a negatív korrekció a BUX indexben, így egyre közelebb csúszott a jegyzés a 44 ezer pontos támaszhoz - mondta az Equlior Befektetési Zrt. elemzője.

Indoor farming. Hódító útra lépett az iparszerű zöldségtermesztés?

Az ’indoor farming’ nagy szerepet kaphat az egyre zsúfoltabb metropoliszok élelmezésében, nagy a terméshozama és teljesen vegyszermentes. A gyenge pontja az energiaigényessége. Sokak szerint a jövő mégis az iparszerű zöldségtermesztésé.

Hírek

Ingatlanmutyi a Vatikánban – börtönre ítélték a volt bankelnököt

Sikkasztás és pénzmosás miatt közel kilencévi börtönre ítélte a vatikáni bíróság Angelo Caloiát, a pápai állam bankjának volt elnökét, valamint egykori ügyvédjét.

Merkel: “Pusztítóbb járványhullám fenyeget.” Német támogatás a Szputnyik V-nek

Újabb, és az eddigieknél sokkal pusztítóbb járványhullámmal fenyeget az...

NOB-elnök: lesz nyáron olimpia Tokióban

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke biztos benne, hogy a terveknek megfelelően megrendezik nyáron a tokiói olimpiát.

Sikkasztásgyanú. Letartóztatták a siklósnagyfalui polgármestert

A baranyai kistelepülés első emberét jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás gyanúja miatt letartóztatták  - közölte a Pécsi Törvényszék.

Illegális állatkereskedelemmel vádolják a Majomsuttogót

Főemlősök, köztük veszélyeztett majomfajok egyedeinek tiltott szállítása és értékesítése miatt emeltek vádat a Majomsuttogóként ismert férfi ellen Floridában.

Koronavírus – Argentínában az orosz Szputnyik V vakcinával időseket is oltanak

Az argentin kormány közölte, hogy engedélyezte a 60 év felettiek oltását a Szputnyik V orosz koronavírus elleni vakcinával. A szomszédos Paraguay lett a nyolcadik ország, amely engedélyezte a Szputnyik V alkalmazását Oroszországon kívül. 

Németország betiltja a kakascsibék élve darálását

Megtiltják a hím naposcsibék leölését Németországban 2022-től - döntött a szövetségi kormány.

Koronavírus – Engedélyezték a magyar hatóságok az AstraZeneca- és a Szputnyik V-vakcinát

Engedélyezték a magyar hatóságok a brit AstraZeneca és az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcinákat - közölte az Origo hírportál.

Orosz vakcina – Szijjártó: megérkezett a beszerzésről szóló szerződéstervezet

Megérkezett a koronavírus elleni orosz vakcina beszerzéséről szóló szerződéstervezet - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a kormányülés szünetében. A Szputnyik V vakcina az index híre szerint megkapta vészhelyzeti használati engedélyt a magyar hatóságtól.

Több tucat autóst fogtak a buszsávokban – egy nap alatt

Célzott közlekedési ellenőrzés keretében a buszsáv szabálytalan használóit büntették a rendőrök a fővárosban kedden - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Nyugdíj. Februárban többet hoz a postás

Február 12-től kapják meg a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíj első részletét - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára.

Rendőrök vitték vissza az ellopott festményt – a múzeum nem is kereste

Leonardo da Vinci Salvator Mundi (Világmegváltó) című művének 500 éve készült másolatát találta meg az olasz rendőrség egy nápolyi lakásban. Az alkotást egy múzeumból lopták el, de az intézmény nem is tudott róla.

Gazdaság

Fogyasztóbarát személyi hitel – a Budapest Banknál is

A Magyar Nemzeti Bank jóváhagyását követően hétfőtől a Budapest Banknál is kérhető minősített fogyasztóbarát személyi hitel - közölte a pénzintézet.

Fizetési stop – mentőöv és választási lehetőség is lehet

A nehéz helyzetűeknek mentőöv, másoknak választási lehetőség a hiteltörlesztési moratórium, amelyet a nehéz helyzetű lakossági és vállalati ügyfelek vettek igénybe nagyobb arányban.

Hitelösszehasonlító alkalmazást készített az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) online hitelösszehasonlító alkalmazást készített azoknak, akik Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitelt (MSZH) vennének föl.

Új csúcsra nőtt a befektetési alapok vagyona

A befektetési alapokban kezelt vagyon decemberben 3 százalékkal, 203 milliárd forinttal nőtt. A hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) tagjai 6893 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, ami új csúcs.

A bankolás ára – levelet kapnak a számlatulajdonosok

Január végéig részletes, de egyszerűen áttekinthető díjkimutatást kapnak a banki ügyfelek bankszámlájuk tavalyi egész évi költségeiről. Ez alapján eldönthető, hogy érdemes-e folyószámlát vagy bankot váltani - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Az MNB megbüntette a Groupama Biztosítót

Egyebek mellett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) állománykezelését, illetve az ügyféltájékoztatást és a panaszkezelést érintő jogsértések miatt közel 50 millió forint bírságot szabott ki a Groupama Biztosítóra a jegybank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom