Hirdetés
Kezdőlap Hírek Gyermekkereskedelem. A brit bűnözőket leültették - román társaikat felmentették
No menu items!

Gyermekkereskedelem. A brit bűnözőket leültették – román társaikat felmentették

Kilenc évi pereskedés után, a bűncselekmények elévülése miatt felmentette a Hargita megyei bíróság azt a 25 romániai vádlottat, akit kiskorúak Nagy Britanniába csempészése és bűnözésre kényszerítése miatt állítottak bíróság elé. Az ítélet nem jogerős.

A korábban nagy nemzetközi sajtóvisszhangot kiváltó ügyben kedden hozott ítéletről szombaton számolt be a – történetet korábban is nyomon követő – román G4Media hírportál.

Az ügy gyanúsítottjainak többsége a Ialomita megyei Tandarei városból származik. Eredetileg bűnszövetkezet létrehozásával, tiltott fegyverviseléssel, embercsempészettel és kiskorúak kizsákmányolásával vádolták őket, amiért akár 20 éves szabadságvesztés is kiszabható.

A bíróság azonban mind a 25 vádlott esetében megváltoztatta a büntetőjogi besorolást, és az időközben hatályba lépett új büntető törvénykönyv enyhébb büntetési tételeit vette figyelembe, megállapítva a feltételezett bűncselekmények elévülését.

A G4Media felidézte: 2010 áprilisában brit és román rendőrök 34 házkutatást tartottak Tandareiben, négy géppisztolyt, 12 vadászpuskát, 6 pisztolyt, 10 kilogramm aranyat, valamint pénzt, autókat és lovakat foglaltak le félmillió euró értékben.

Az akkor előzetes letartóztatásba helyezett, de nem sokkal később már szabadlábon védekező 25 vádlottat 2010 júliusában állították bíróság elé, azzal vádolva őket, hogy részt vettek 181 roma gyerek Nagy Britanniába csempészésében, akiket aztán a bűnszövetkezet ottani tagjai koldulásra és zsebtolvajlásra kényszerítettek.

“Döbbenetes ez az ítélet: a román igazságszolgáltatás kudarca. Cserben hagyták az áldozatokat, a roppant nehéz ügyet felgöngyölítő rendőröket. Egy újabb olyan eset, amely a korrupcióról és a jogállamiság megsértéséről szóló bírálatoknak teszi ki Romániát” – idézte a román hírportál a nyomozást vezető, az időközben nyugállományba vonult Bernie Gravett brit rendőr reakcióját.

A G4Media szerint a tandarei-i bűnbanda Nagy Britanniában elfogott tagjai nem voltak olyan szerencsések, mint romániai társaik: közülük 120-at juttatott börtönbe a brit rendőrség.

A portál felidézte: miután 2011-ben a brit hatóságok az Európai Parlamentben is bemutatták a Tandarei-ügyet, az EU új irányelvet fogadott el a kiskorúak kizsákmányolásáról, amely a kényszermunka, illetve a rabszolgaság kategóriájába sorolja a gyermekek koldulásra, vagy lopásra kényszerítését. Az irányelvet valamennyi tagország, így Románia is ratifikálta – teszi hozzá a hírportál.

Közzétettek egy videót, amelyet a hatóságok készítettek. Ajtókat törnek be, gyermekkereskedőket  keresve Tandare városában. A képeket lejátszotta a BBC is. Ez volt a román és angol rendőrök által vizsgált első eset: 181 roma gyermek Egyesült Királyságba irányuló emberkereskedelmére vonatkozoan.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ingyen dolgozott, most elképzelhetetlenül nagy fizetést kaphat a Tesla vezér

A Tesla arra kéri a befektetőket, hogy hagyják jóvá Elon Musk 56 milliárd dolláros (!) bércsomagját.

Jó hír a légi utazóknak: nagyot nő a Ryanair flottája a nyáron

A Ryanair tovább bővíti flottáját azzal, hogy 40 új Boeing repülőgép leszállítására számít július közepéig

Oroszország a fejlett országoknál jobban növekedhet 2024-ben

A Reuters múlt havi közvélemény-kutatása szerint az orosz központi bank várhatóan 16%-on tartja irányadó kamatát a következő, április 26-i kamatmeghatározó ülésén. A Reuters által megkérdezett elemzők 2024 végére 12,5%-on várják a kamatlábakat

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.
Hirdetés

Hírek

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.