Hirdetés
Kezdőlap Hírek Gyógyszer hamisítás - Tizenöten lebuktak, 150 milliónyi hamis pirulával
No menu items!

Gyógyszer hamisítás – Tizenöten lebuktak, 150 milliónyi hamis pirulával

Több mint 150 millió forint értékű hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon a gyógyszerhamisítás elleni XI. Pangea nemzetközi akcióhét keretében – hangzott el a fellépésben részt vevő hatóságok szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Interpol szervezésében október 9. és 16. között a világ 116 országában rendezett akció alkalmával 500 tonna, összesen 4 milliárd forint értékű hamis tablettára bukkantak a hatóságok – közölték.

Ilku Lívia, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület munkacsoport-vezetője hangsúlyozta: az akcióhétnek a hamis gyógyszerek kiszűrésén túl az is célja, hogy az emberek figyelmét felhívják az ilyen készítmények használatának veszélyére.

Az akció keretében Magyarországon 180 ezer hamis tablettát és 400 tasaknyi egyéb hamis gyógyszert vagy gyógyhatásúnak mondott terméket találtak a hatóságok, köztük inzulint, illetve altató és fájdalomcsillapító tablettákat is - tette hozzá.

Molnár Tamás, a Pénzügyminisztérium vámszakmai és a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fokozottan figyeli az internetes kereskedelmet és a többi között a repterekre érkező szállítmányokat is a hamis gyógyszerek kiszűrése érdekében.

Csákó Ibolya rendőrségi tanácsos azt közölte, hogy

az akcióhét nyomán 15 gyanúsított ellen indult eljárás egészségtermék hamisítása és nagy mennyiségű gyógyszer birtoklása miatt.

Bognár Lajos, az agrártárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára arról szólt, hogy a gyógyszerhamisítás nem csupán az egészségkárosodás veszélye miatt hordoz kockázatot, hanem rombolja a fogyasztói bizalmat is.

Saját hatáskörükben 780 kilogrammnyi, elsősorban potencianövelő és fogyást segítő készítményt vontak ki a forgalomból – fűzte hozzá.

Szabó István, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy 2009 óta az Európai Unióban kötelező a gyógyszerdobozokat biztonsági jelöléssel ellátni.

Ez egy QR-kód, illetve az úgynevezett dézsmazár. Ez utóbbi azt jelezi, hogy a doboz bontatlan.

Fitter András gyógyszerész, egyetemi docens ismertetése szerint a kutatócsoportjuk által ezer ember bevonásával elvégzett felmérés szerint az emberek 4 százaléka vásárolt már nem ellenőrzött forrású gyógyszert, 18 százaléka pedig étrend-kiegészítőt, elsősorban az interneten. Mindenkinek azt javasolja, hogy csak legális forrásból szerezzen be gyógyszereket – mondta a kutató.

Ilku Líviával szeptember közepén olvashattak a témában interjút AzÜzlet.hu- ban, amit ide klikkelve elolvashat.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Koronavírus – Nagy-Britannia: jelentős az átoltottság, a javulás jeleit mutatják a számok

A nagy-britanniai koronavírus-járvány terjedésének további jelentős lassulását mutatják a közzétett új mérőszámok.

Rekorderedménnyel zárt 2020-ban a 4iG

A növekedési dinamikát megőrizve minden korábbit meghaladó üzleti eredményességgel zárt 2020-ban a 4iG, adózott eredménye 21 százalékkal 3,4 milliárd forintra nőtt - közölte a vállalat a gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

A párizsiak régi, mégis új jelszava: Vissza a természetbe!

A járvány okozta véget nem érő korlátozások miatt a nagyvárosok elvesztették attraktivitásukat. Egyre több párizsi költözik vidékre. A kistelepüléseknek ez több hátrányt, mint előnyt jelent.

Müller Cecília: változik az oltási stratégia. A felbukkant mutációk újrafertőzést okozhatnak

Változik az oltási stratégia, a célja, hogy minél több ember minél rövidebb időn belül kapja meg a védőoltás első adagját - közölte az országos tisztifőorvos.

Hírek

Koronavírus – Nagy-Britannia: jelentős az átoltottság, a javulás jeleit mutatják a számok

A nagy-britanniai koronavírus-járvány terjedésének további jelentős lassulását mutatják a közzétett új mérőszámok.

A párizsiak régi, mégis új jelszava: Vissza a természetbe!

A járvány okozta véget nem érő korlátozások miatt a nagyvárosok elvesztették attraktivitásukat. Egyre több párizsi költözik vidékre. A kistelepüléseknek ez több hátrányt, mint előnyt jelent.

Csődvédelmet kért a Cseh Légitársaság

Fizetésképtelenség miatt csődvédelmet kért a CSA cseh légitársaság, amely egyelőre zavartalanul üzemelteti tovább járatait.

Magyarország étele – jelentkezés. Külhonban élőknek is

Március 12-ig lehet nevezni a Magyarország étele 2021 szakácsversenyre, amelyre a világ minden tájáról, a történelmi Magyarország területéről és a diaszpórából is várják a versenyezni kívánó csapatok jelentkezését.

Alstom-ügy, vesztegetési büntetőper. Fellebbezett a budapesti főügyészség

Fellebbezett a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az Alstom-ügyben indult büntetőeljárás...

NAV-os kapcsolatot ígértek tízmilliókért – két férfi őrizetben

A gyanú szerint két férfi adóhatósági és bankfelügyeleti segítség ígéretével akarta becsapni egy gazdasági társaság képviselőit. Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást.

Koronavírus – EU. A németek elégedetlenek

A németek többsége szerint az EU rosszul teljesít az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) járványa elleni védekezésben - mutatta ki egy ZDF-ben közölt felmérés.

Észak-Amerika – Halálos klímaváltozás. A lehűlés a felelős a legnagyobb ősemlősök kipusztulásáért

Nem a túlvadászat pusztította ki a legnagyobb ősemlősöket Észak-Amerikában, a mamutok, óriáslajhárok és más nagytestű ősemlősök kihalásáért a korabeli klímaváltozás okolható egy új kutatás szerint.

Kényszermunka, emberkereskedelem, prostitúció. Hatszázmilliót bezsebelő szervezet

Nőket prostituáltként dolgoztató szervezet 16 tagja ellen emeltek vádat emberkereskedelem miatt, a banda a nőket "egyszerű értéktárgyként adták-vették".

A középkori Cambridge társadalmi egyenlőtlenségeinek nyomait viselik az egykori lakók csontjai

A középkori Cambridge társadalmi egyenlőtlenségeinek nyomait viselik magukon az egykori lakók csontjai - állapították meg brit kutatók, akik a város történelmi központjának három különböző temetkezési helyszínén feltárt több száz emberi maradványt elemeztek.

Koleszterincsökkentők mellékhatásai – lehullt a lepel a sztatinokról

Nem okoznak izomfájdalmat a koleszterinszint csökkentésére használt sztatinok egy új kutatás szerint.

Csalók új módszere – főleg időseket céloznak

A fővárosban is elterjedtek az unokázós típusú csalásokhoz hasonló, úgynevezett végrehajtós csalások. A csalók pszichés nyomásgyakorlással igyekeznek pénzt kicsalni, elsősorban idősektől - közölte a fővárosi főügyész.

Gazdaság

Fogyasztóbarát otthonbiztosítás – a Generalinál is

A Generali Biztosító Zrt. is beléphet a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások piacára - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Elemzők: a várakozásoknak megfelelően maradt változatlan az alapkamat

Nem számított a piac a jegybanki alapkamat módosítására, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi döntése megfelel az elemzői várakozásoknak - vélik az MTI-nek nyilatkozó szakértők.

Kamatdöntés – Monetáris tanács: továbbra is az árstabilitás a legfontosabb szempont

A Magyar Nemzeti Bank szerint a koronavírus-járvány okozta válságból elhúzódó a kilábalás, Magyarországon a vártnál kedvezőbben alakult a múlt év vége, és 2021 második negyedévében normalizálódhat a helyzet, a jegybank továbbra is az árstabilitás fenntartását tekinti a legfontosabb szempontnak - derül ki az MNB Monetáris Tanácsának közleményéből.

Monetáris tanács: marad az alapkamat 0,60 százalék

Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét, és a kamatfolyosón sem változtatott a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa - közölte az MNB.

Tállai András: 70 ezer vállalkozó utoljára nyújt be önálló áfabevallást a héten

A NAV jövőre 70 ezer vállalkozásnak küld áfabevallási tervezetet, az ideit még e nélkül kell a héten benyújtaniuk a cégeknek - mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Javította a Moody’s a Budapest Bank és az MKB minősítéseit

Javította a Budapest Bank és az MKB Bank egyes minősítéseit, illetve betétosztályzati kilátásukat a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő a második legnagyobb magyarországi pénzügyi szolgáltatási csoport létrejöttét eredményező bankrészvény-tranzakció potenciális előnyeivel indokolta a lépést.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom