Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Hatályba lép az amerikai-magyar adóügyi megállapodás
No menu items!

Hatályba lép az amerikai-magyar adóügyi megállapodás

Még az idén hatályba lép a már kihirdetett amerikai-magyar adóügyi megállapodás, amely a mintegy 105 ezer magyar munkavállalót foglalkoztató, ezerhétszáz amerikai cég magyar leányvállalatának hozhat jelentős adminisztrációs könnyebbséget – közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

A bürokratikus terhek csökkentése mellett az adóegyezmény biztosítja azt is, hogy az adóhivatal a lehető leghatékonyabban lépjen fel az esetleges nemzetközi adóelkerüléssel szemben. Az amerikai anyavállalattal rendelkező magyar leányvállalatok mentesülhetnek a hazai szabályok által előírt országonkénti jelentések benyújtása alól. Így már az idei ország-jelentéseket sem kell elkészíteni.

A megállapodással sikerült azt elérni, hogy az országonkénti jelentések megküldése automatikus folyamat lesz, az adóhivatal az amerikai adóhatóságtól kapja meg közvetlenül az előírt információkat.

Magyarország kormánya és az Amerikai Egyesült Államok kormánya között az országonkénti jelentések cseréjéről szóló adóügyi megállapodást 2018. október 25-én Varga Mihály pénzügyminiszter írta alá.  Az erről szóló törvény már megjelent a Magyar Közlönyben, a hatálybalépéshez még az amerikai fél hivatalos írásbeli értesítésére van szükség. Azt, hogy pontosan milyen adatokat kell átadni, az elmúlt héten már aláírt magyar-amerikai hatóságközi megállapodás tartalmazza, amely meghatározza az országonkénti jelentések részletes tartalmát és egyéb technikai részleteit is.

Az adóügyi egyezmény az ország gazdasági növekedését is segítheti, hiszen az Egyesült Államok az első számú exportpartnere Magyarországnak Európán kívül. Az amerikai vállalatok pedig az egyik legjelentősebb beruházói-befektetői közösséget képviselik Magyarországon, több mint 1700 amerikai vállalat mintegy 105 ezer magyar embernek ad munkát – írta az MTI.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Romlott a fizetési fegyelem, egyre több a behajthatatlan számla

Magyarországon a 2015-ös szintre esett vissza a fizetési fegyelem - közölte az EOS kintlévőség-kezelő és pénzügyi szolgáltató vállalat saját kutatása alapján.

Újra gyengül a forint, emelkedik az olaj- és a gázár

Szerdán napközben gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, miközben emelkedett a kőolaj és a földgáz jegyzése.

Szijjártó: az újabb uniós szankciók nem sértik Magyarország érdekeit

Magyarország kivételeket kapott az Európai Unió mindazon újabb szankciós intézkedései alól, amelyek sértették volna a magyar érdekeket és veszélyeztették volna hazánk energiaellátásának biztonságát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Von der Leyen: az EU kész tárgyalni a gázársapkáról

Mivel korlátozni kell a gáz elektromos áramra gyakorolt inflációs hatását, az Európai Bizottság kész megvitatni a villamosenergia-termelésre használt gáz árának felső határának megszabását - közölte az uniós testület elnöke Strasbourgban.

Hírek

Újra gyengül a forint, emelkedik az olaj- és a gázár

Szerdán napközben gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, miközben emelkedett a kőolaj és a földgáz jegyzése.

Pénteken újabb nagy drágulás jön a hazai benzinkutakon

Mivel a Brent típusú olaj drágulásba kezdett, péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a piaci benzin literjéért bruttó 7 forinttal, a piaci gázolaj literjéért pedig bruttó 16 forinttal kell majd többet fizetni.

Feketéző benzinkutasra csaptak le a NAV nyomozói – videó

Mintegy 6700 liter gázolajat adott el adózatlanul egy dél-dunántúli benzinkutas, akit üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt hallgattak ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói.

Elon Musk mégis megvásárolhatja a Twittert

Elon Musk mégis megvásárolná a Twitter közösségi médiavállalatot, méghozzá az eredeti 44 milliárd dolláros vételáron, ha az eladó eltekint a peres eljárástól.

Sztrájk kezdődött az FKF-nél, leállhat a hulladékszállítás

A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízióban kedd reggel előzetes bejelentés nélküli munkabeszüntetés kezdődött - közölte az FKF sajtószervezete.

Döntött a parlament: jön az Integritás Hatóság a korrupció elleni küzdelem jegyében

Autonóm államigazgatási szervként létrejön az Integritás Hatóság az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálása érdekében.

Putyin a világvége fegyverét is bevetheti Ukrajnában

Vlagyimir Putyin nukleáris katonai vonatot rendelt Ukrajnába. Szakértők szerint az orosz elnök arra készül, hogy egy nukleáris kísérlettel demonstrálja, kész tömegpusztító fegyvereket használni Ukrajna határainál.

Az MNB szerdán kezdi a likviditás szűkítését

A változó kamatozású likviditáslekötő betéti eszköz első tenderét szerdán, míg a rendszeresen meghirdetendő diszkontkötvény első aukcióját csütörtökön tartja a Magyar Nemzeti Bank - jelentette be a jegybank a honlapján.

Gazdaság

Az MNB szerdán kezdi a likviditás szűkítését

A változó kamatozású likviditáslekötő betéti eszköz első tenderét szerdán, míg a rendszeresen meghirdetendő diszkontkötvény első aukcióját csütörtökön tartja a Magyar Nemzeti Bank - jelentette be a jegybank a honlapján.

Kriptovalutával segítenének Oroszországnak

Oroszbarát csoportok kriptovalutában gyűjtenek pénzt, hogy az amerikai szankciókat kikerülve támogassák Oroszország háborúját Ukrajnában - derült ki egy friss kutatásból.

425 forint is lehet egy euró? Ismét a dollár a vezető menedékvaluta

Miközben ismét a dollár lett a vezető menedékvaluta, új negatív csúcsra jutott forint. Mellette a fonttól kezdve az északi országok valutáin át a régiós fizetőeszközökig nagyon erős árfolyamkilengések jellemezték és jellemzik a devizapiacot – fejttette ki Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

Összezárult az egyhetes betéti kamat és az alapkamat

Amint az a keddi kamatdöntés után várható volt, az alapkamattal megegyező 13,0 százalékos kamatlábbal hirdette meg egyhetes betétjét csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom