Kezdőlap Turizmus Hazánk egyre népszerűbb a nemzetközi utazók körében
No menu items!

Hazánk egyre népszerűbb a nemzetközi utazók körében

Óriáskerék Siófokon

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában. A vendégek összesen közel 7,3 millió vendégéjszakát töltöttek el hazánkban, ez 1,1 százalékos emelkedést jelent a tavalyi rekordév első három hónapjához viszonyítva.

A szálláshelyek országszerte több mint 190,6 milliárd forint bevételt könyvelhettek el, 14,4 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. A kiemelkedő eredmények jelentős részben a folyamatosan erősödő külföldi keresletnek köszönhetők – emelte ki a legfrissebb idegenforgalmi adatokat elemezve kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Közölték, az 1,7 milliós külföldi utazószám 16 százalékkal, míg a csaknem 4,1 millió külföldi vendégéjszaka országosan közel 7 százalékkal, a fővárosban pedig ennél is nagyobb mértékben, 10,3 százalékkal múlta felül a tavaly január-márciusi értéket.

A Központi Statisztikai Hivatal és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adataira hivatkozik, amelyek alapján 2025 márciusában összesen 1,1 millió vendég, köztük több mint 600 ezer külföldi pihent a magyarországi szálláshelyeken. A külföldi vendégek száma a tavalyi év azonos időszakához képest 5,6 százalékkal emelkedett.

Az NGM arra is felhívta a figyelmet, hogy a hazai utazókedvre kedvezőtlenül hatott a rossz időjárás (idén márciusban 1,5 Celsius-fokkal alacsonyabb volt a havi középhőmérséklet, mint 2024 harmadik hónapjában, míg a csapadék országos átlagban közel háromszorosa volt a tavalyinak), emellett az adatokat negatívan befolyásolta, hogy a húsvét idén nem márciusra, hanem áprilisra esett, és az előző évvel ellentétben március 15-e sem eredményezett hosszú hétvégét. A vendégforgalom mindezek következtében csekély mértékben, 1,1 százalékkal elmaradt a tavaly márciusitól.

A rossz időjárási körülmények ellenére is közel 2,7 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek. A külföldi vendégek által eltöltött 1,5 millió vendégéjszaka felülmúlta a tavaly márciusi értéket, az összes szálláshelyi vendégéjszaka-forgalom azonban így is 5,9 százalékkal mérséklődött tavaly márciushoz képest.

Az elemzés kiemelte, hogy a szálláshelyek összesen 69,2 milliárd forint bevételt könyvelhettek el márciusban, ami 6,2 százalék os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. Ebből 36,2 milliárd forintot vidéken költöttek el a turisták, ahol a bevételek gyakorlatilag az előző évivel megegyeztek.

A külföldi vendégforgalom folyamatos és dinamikus bővülése is rávilágít arra, hogy Magyarország egyre vonzóbb desztináció a nemzetközi utazóközönség körében. A turizmus a magyar gazdaság stratégiai jelentőségű ágazata, amely mintegy 400 ezer családnak nyújt megélhetést, és az elmúlt év kivételes eredményeinek köszönhetően az egyik legfontosabb gazdasági húzóágazattá lépett elő.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.
Hirdetés

Hírek

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit