Hirdetés
Kezdőlap Egészség-ügy Háziorvosi bérnövekedés: a praxisközösség szorosságától is függ
No menu items!

Háziorvosi bérnövekedés: a praxisközösség szorosságától is függ

A kép illusztráció. Fotó: MTI/Komka Péter

A háziorvosokra is kiterjesztik az orvosi béremelést, de esetükben a növekedés mértéke attól is függ, hogy a doktor szorosabb vagy lazább praxisközösséget vállal.

A kormány az alapellátásban dolgozók együttműködését látja jó megoldásnak: a svájci minta alapján létrehozandó praxisközösségek lényege, hogy kevesebb orvos több beteget tud ellátni azáltal, hogy a konzorciumban dolgozó doktorok rálátnak egymás munkájára, egyszerűbben tudják helyettesíteni egymást, a praxisközösség vezetője pedig összefogja a feladatokat – írta a Magyar Nemzet.

Gulyás Gergely

A döntés nem előzmények nélküli, a kabinet 2019 óta összesen 10,7 milliárd forintnyi támogatással ösztönözte a háziorvosokat a praxisközösségek létrehozására; a Három generációval az egészségért program részeként 149 orvoskonzorcium nyert támogatást.

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint ezekbe a már működő közösségekbe, illetve a közeljövőben alakuló újakba tudnak majd becsatlakozni a fogorvosok is. A miniszter kifejtette:

aki szoros praxisközösséget vállal, az teljes egészében megkapja a béremelést, ha lazább formát választ, akkor az orvosi bértábla szerinti különbözet nyolcvan százalékát kapja, ha pedig egyáltalán nem vesz részt praxisközösségben, akkor a különbözet harminc százalékával emelik a fizetését.

A Magyar Nemzet emlékeztetett arra, hogy a kormány tavaly októberben benyújtotta az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt. Ez alapján – amelyet a parlament egyhangúlag, 165 igen szavazattal fogadott el – az orvosok három lépcsőben történelmi léptékű béremelést kapnak.

A Magyar Orvosi Kamara által elkészített bértábla szerint egy kezdő orvos bére 2023-ra a korábbi 255 ezer forintról 687 ezer forintra emelkedik, a negyven év szakmai tapasztalattal rendelkező orvosé pedig 525 ezer forint helyett 2,4 millió forint lesz. Az idei évtől induló béremelés érinti az orvosokat, szakorvosokat, fogorvosokat, szakfogorvosokat, gyógyszerészeket, szakgyógyszerészeket, illetve a kormányrendeletben meghatározott munkakörben egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottakat is.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Romlott a fizetési fegyelem, egyre több a behajthatatlan számla

Magyarországon a 2015-ös szintre esett vissza a fizetési fegyelem - közölte az EOS kintlévőség-kezelő és pénzügyi szolgáltató vállalat saját kutatása alapján.

Újra gyengül a forint, emelkedik az olaj- és a gázár

Szerdán napközben gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, miközben emelkedett a kőolaj és a földgáz jegyzése.

Szijjártó: az újabb uniós szankciók nem sértik Magyarország érdekeit

Magyarország kivételeket kapott az Európai Unió mindazon újabb szankciós intézkedései alól, amelyek sértették volna a magyar érdekeket és veszélyeztették volna hazánk energiaellátásának biztonságát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Von der Leyen: az EU kész tárgyalni a gázársapkáról

Mivel korlátozni kell a gáz elektromos áramra gyakorolt inflációs hatását, az Európai Bizottság kész megvitatni a villamosenergia-termelésre használt gáz árának felső határának megszabását - közölte az uniós testület elnöke Strasbourgban.

Hírek

Újra gyengül a forint, emelkedik az olaj- és a gázár

Szerdán napközben gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, miközben emelkedett a kőolaj és a földgáz jegyzése.

Pénteken újabb nagy drágulás jön a hazai benzinkutakon

Mivel a Brent típusú olaj drágulásba kezdett, péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a piaci benzin literjéért bruttó 7 forinttal, a piaci gázolaj literjéért pedig bruttó 16 forinttal kell majd többet fizetni.

Feketéző benzinkutasra csaptak le a NAV nyomozói – videó

Mintegy 6700 liter gázolajat adott el adózatlanul egy dél-dunántúli benzinkutas, akit üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt hallgattak ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói.

Elon Musk mégis megvásárolhatja a Twittert

Elon Musk mégis megvásárolná a Twitter közösségi médiavállalatot, méghozzá az eredeti 44 milliárd dolláros vételáron, ha az eladó eltekint a peres eljárástól.

Sztrájk kezdődött az FKF-nél, leállhat a hulladékszállítás

A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízióban kedd reggel előzetes bejelentés nélküli munkabeszüntetés kezdődött - közölte az FKF sajtószervezete.

Döntött a parlament: jön az Integritás Hatóság a korrupció elleni küzdelem jegyében

Autonóm államigazgatási szervként létrejön az Integritás Hatóság az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálása érdekében.

Putyin a világvége fegyverét is bevetheti Ukrajnában

Vlagyimir Putyin nukleáris katonai vonatot rendelt Ukrajnába. Szakértők szerint az orosz elnök arra készül, hogy egy nukleáris kísérlettel demonstrálja, kész tömegpusztító fegyvereket használni Ukrajna határainál.

Az MNB szerdán kezdi a likviditás szűkítését

A változó kamatozású likviditáslekötő betéti eszköz első tenderét szerdán, míg a rendszeresen meghirdetendő diszkontkötvény első aukcióját csütörtökön tartja a Magyar Nemzeti Bank - jelentette be a jegybank a honlapján.

Gazdaság

Az MNB szerdán kezdi a likviditás szűkítését

A változó kamatozású likviditáslekötő betéti eszköz első tenderét szerdán, míg a rendszeresen meghirdetendő diszkontkötvény első aukcióját csütörtökön tartja a Magyar Nemzeti Bank - jelentette be a jegybank a honlapján.

Kriptovalutával segítenének Oroszországnak

Oroszbarát csoportok kriptovalutában gyűjtenek pénzt, hogy az amerikai szankciókat kikerülve támogassák Oroszország háborúját Ukrajnában - derült ki egy friss kutatásból.

425 forint is lehet egy euró? Ismét a dollár a vezető menedékvaluta

Miközben ismét a dollár lett a vezető menedékvaluta, új negatív csúcsra jutott forint. Mellette a fonttól kezdve az északi országok valutáin át a régiós fizetőeszközökig nagyon erős árfolyamkilengések jellemezték és jellemzik a devizapiacot – fejttette ki Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

Összezárult az egyhetes betéti kamat és az alapkamat

Amint az a keddi kamatdöntés után várható volt, az alapkamattal megegyező 13,0 százalékos kamatlábbal hirdette meg egyhetes betétjét csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom