Hirdetés
Kezdőlap Hírek Házon belülről érkezett a Szerencsejáték Zrt. új vezére
No menu items!

Házon belülről érkezett a Szerencsejáték Zrt. új vezére

Illusztráció: MTI/Mónus Márton

A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter október 1-jétől Bozóky Alexet nevezte ki a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatójának.

Mager Andrea hivatala közölte: Bozóky Alex pályafutását a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban kezdte jogászként. Ezt követően 2014-2019 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter munkaszervezetében foglalkozott vagyongazdálkodással, szakmai vezetőként számos kiemelt állami tulajdonú gazdasági társasággal kapcsolatos tulajdonosi döntés előkészítésében vett részt.

Mint írták, ebben az időszakban ellátta továbbá az Antenna Hungária Zrt. és a HungaroControl Zrt. felügyelőbizottsági elnöki feladatait, valamint tagja volt a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Igazgatóságának is. Az elmúlt években a Szerencsejáték Zrt. igazgatósági tagja, illetve a társaság egyes kiemelt stratégiai feladatainak végrehajtását koordinálta.

Mint megírtuk, a Szerencsejáték Zrt. korábbi vezérigazgatója, Czepek Gábor az MVM Csoport elnök-vezérigazgatói posztját tölti be a jövőben.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Matolcsy György: jövőre is 5 százalék körül alakul az infláció

Megvédtük az elmúlt évtized eredményeit - kezdte a Magyar Nemzeti Bank elnöke a 2020-as válságkezelés értékelését a parlamentben. Matolcsy György szerint az infláció megugrását is a koronavírus-járvány okozta, az MNB pedig idén és jövőre is 5 százalék körüli értékkel számol.

Nem működött az IKEA online céges felülete – az adatok a kibertámadás után is biztonságban vannak

Olvasóink tegnap jelezték, hogy még este sem működik az IKEA internetes felülete a céges vásárlóknak. Kérdésünkre a cég reagált.

Covid-hatások és menedzser kihívások: Balogh Szabolcs, az MVM Mobiliti Kft. ügyvezető igazgatója

Bár a járványhelyzet tavasszal engedett a szorításból, ősszel ismét visszatért a kötelező maszkviselet. Eközben a globális ellátási nehézségek és az infláció is számtalan olyan új helyzetet teremtett, amelyet napi szinten kezelniük kell a cégvezetőknek, üzleti döntéshozóknak. Legújabb rovatunkban erről beszélnek AzÜzlet által megkérdezett menedzserek.

Izraeli a világ legdrágább városa – Budapest a top 100-ban sincs

Tel-Avivban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon, Budapest ugyanakkor ezen a mércén továbbra sincs a száz legdrágább város között - áll az egyik legnagyobb londoni gazdaságkutató intézet, az Economist Intelligence Unit (EIU) globális felmérésében.

Hírek

Nem működött az IKEA online céges felülete – az adatok a kibertámadás után is biztonságban vannak

Olvasóink tegnap jelezték, hogy még este sem működik az IKEA internetes felülete a céges vásárlóknak. Kérdésünkre a cég reagált.

Vezetőváltás a HungaroControlnál

Távozik posztjáról Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója. Feladatait átmeneti jelleggel Tóth László, a légi navigációs vállalat igazgatóságának tagja veszi át.

Emelkedő gázárak. Két tényező áll a drágulás mögött

Októberben a kínálati hiány és a magas kereslet emelte a fölgáz árát - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.

Új elnök-vezérigazgató a Magyar Bankholding élén

Folytatódik a Magyar Bankholding csoport irányításának egységesítése: Vida Józseftől Barna Zsolt veszi át a Magyar Bankholding Zrt. vezérigazgatói feladatait. Az eddigi igazgatósági elnök a jövőben elnök-vezérigazgatóként irányítja a társaságot.

Korábban jön a decemberi nyugdíj

A megszokottnál korábban jön a decemberi nyugdíj: a bankszámlákra december 2-án utalják a járandóságot, és a postai kézbesítés is már csütörtökön megkezdődik - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Távozik a MÁV-Start vezérigazgatója

Keresztes Pétert, a MÁV-HÉV vezérigazgatóját nevezték ki a MÁV-Start élére december 1-jétől. A korábbi vezérigazgató, Kerékgyártó József közös megegyezéssel távozik a MÁV-Start és a MÁV VAGON éléről - közölte a MÁV.

Orbán: meghosszabbodik az oltási akcióhét, hamarosan 5-12 éveseket is oltanak

Egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet, és december 20-át követően az 5-12 éves gyerekek számára is elérhető lesz a vakcina - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Új bankjegyet vezetnek be Romániában

Új címletű, 20 lejes bankjegyek kerülnek forgalomba Romániában december 1-jén. A pénzen először lesz látható egy nő arcmása - közölte a Román Nemzeti Bank.

Gazdaság

Megugrott az amerikai bankok nyeresége

Jelentősen, 35,9 százalékkal nőtt az amerikai bankszektor teljes nyeresége a harmadik negyedévben éves összehasonlításban, ugyanakkor elmaradt a második negyedévvel összevetve.

Kiszélesített kamatfolyosó: az MNB mozgásteret nyitott magának

Számítani lehetett arra, hogy a kamatfolyosót kiszélesíti és felfelé tolja a jegybank, ezzel a lépéssel ugyanis mozgásteret teremt magának - mondták elemzők a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának friss döntésére reagálva.

A monetáris tanács szélesítette a kamatfolyosót

A monetáris tanács a kamatfolyosó kiszélesítéséről és aszimmetrikussá tételéről döntött kedden - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

MNB-alelnök: azonnali fenntarthatósági fordulatra van szükség

Azonnali fenntarthatósági fordulatra van szükség, a világgazdaság növekedési modellje ugyanis már rövid távon sem tartható fenn, és ez a pénzügyi rendszer szereplőire, illetve a gazdaság egészére kihat - mondta Kandrács Csaba.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom