Kezdőlap Az amerikai kapcsolat Hilton Budapest: csodaszép kilátással, amerikai sztenderdekkel

Hilton Budapest: csodaszép kilátással, amerikai sztenderdekkel

A magyar szállodaipar fejlődésében új fejezetet nyitott a Budai Várban 1976 szilveszterére átadott Hilton Budapest, amely az amerikai-magyar gazdasági együttműködés sikeres példájaként üzemelt az elmúlt évtizedekben. Peter Knoll szállodaigazgató szerint a 2019-re teljesen megújult hotelbe idén végre ismét visszatért az élet.

– Mit jelent a Hilton Budapest számára, hogy az egyik legismertebb amerikai vállalathoz tartozik, és mindez hogyan jelenik meg az alkalmazottak és különösen a vendégek számára?

– A Hilton lánchoz való tartozás lehetővé teszi számunkra, hogy a világ egyik legnagyobb hűségprogramja, a mintegy 100 millió taggal rendelkező Hilton Honors bázisa alapján végezzük marketingtevékenységünket. A Hilton, amely nemzetközi márkaként, a közelmúltban ünnepelte alapításának 100. évfordulóját, a marketing mellett hozzáférést biztosít a Hilton University-hez is, amely munkatársainknak számos olyan képzési elemet tesz lehetővé, amelyek a Hilton alapértékeihez, a Hilton márkaszabványaihoz, de képesség fejlesztő és egyéni fejlődést elősegítő programokhoz is kapcsolódnak. Ezzel együtt elengedhetetlen, hogy minden Hilton szállodának saját képzési vezetője és minden 100 alkalmazottra egy dedikált, képzett oktatója legyen. Mindkettő a Hilton Budapest esetében is így van.

Ami a vendégeket illeti, ők természetesen elvárhatják és élvezhetik a Hilton által előre meghatározott, márkastandardként lefektetett színvonalat. Ami egyaránt vonatkozik a szobák kialakítására és a szolgáltatás minőségére, mint például a legendás reggeli, a Hilton Breakfast kínálatára is. Mindez egyaránt pozitív az utazó vendég és a szállodatulajdonosa szempontjából is, mert aki a Hilton hotelekbe érkezik, biztos lehet abban, hogy a világ bármely pontján lévő Hilton szállodákis hasonló minőségi színvonalat képviselnek.

– A Hilton az első nagy nyugati szállodabrandek között jelent meg Magyarországon. Miként jellemezné az elmúlt évtizedeket?

Peter Knoll

– A Hilton Budapest 1976 december 31-én nyitotta meg kapuit a vendégek előtt, és talán nem túlzást azt állítani, hogy ezzel egyidőben Magyarország ajtaját a nyugati világ előtt. A Hilton lánc első kelet-európai egységeként tette be a lábát a szocializmus elzárt világába. A több mint száz vállalat összefogásában megszületett szállodai épület minden szempontból rendkívüli volt. A történelmi környezetbe szánt hotel megépítésének kérdése is már alapos vihart kavart a lakosság körében. A nyitást követő évtizedekben számos híresség, közismert személyiség, politikus, filmcsillag választotta a szállodát budapesti tartózkodásának helyszínéül, melyről korabeli híradások, házon belül pedig munkatársaink emlékezete mellett vendégkönyvünk tanúskodik.

Rendkívüli közösségi élet zajlott a szálloda falain belül, a nemzetközi vendégkör igényeit kielégítő számos étterem (a magyaros vendéglőtől a fine dining-ig), kaszinó és bár szolgálta az itt megszálló vendégek kényelmét. Akik között olyan hírességek szerepeltek, mint Leonard Bernstein, Sir Roger Moore, Naomi Campbell, Cindy Crawford, Alain Delon, Belmondo, David Bowie, Santana, Pelé, Jacques Chirac és Jiri Menzel filmrendező.

– A Hilton a kezdetektől fogva együttműködik a Danubius Hotels szállodalánccal, amely jó példája lehet a sikeres amerikai-magyar gazdasági kapcsolatoknak. Hogyan jellemezné ezt?

– A Hilton szállodalánc kelet európai terjeszkedésének köszönthetőn a Hilton Budapest is úttörője volt a nyugati szállodaipari működés, a sztenderdek hazai megismertetésének. A Danubius Hotels pedig 50 éves fennállásának köszönhetően mindeközben, szerénység nélkül mondhatjuk, a hazai szakemberképzés egyik bölcsője lett. A szállodalánc széles portfoliójával oroszlánrészt vállalt ebben, és itt a nemzetközi sztenderdek szerint működő Hilton Budapest szerepe is megkérdőjelezhetetlen. Az utánpótlás nevelés kérdésére azóta is nagy hangsúlyt fektet a vállalat, mely a jelenlegi munkaerőpiaci válságból való kilábalás során az egyik kulcs tényezője lehet.

– A covid a legnagyobb csapást a turizmusra mérte. Hogyan élte ezt túl a Hilton Budapest?

– A világjárvány kezdetével és a Hilton Budapest bezárásával elengedhetetlen volt, hogy a szálloda újranyitásához szükséges szakembereket, valamint az ezt támogató alapszemélyzetet meg tudjuk tartani. A Danubius Hotels vállalat részeként a bezárás alatt elosztottuk erőforrásainkat, azáltal, hogy más, működő egységeinkben biztosítottunk munkát. Azokat, akiknek a Hilton Budapest 14 hónapos zárva tartása alatt nem tudtunk a nyitott szállodáinkban munkát biztosítani, készenlétben tartottuk, és anyagi támogatás mellett lehetőséget biztosítottunk, a külsős munkavállalásra.

Ami az újranyitást illeti, a Hilton rendkívül gyorsan reagálva kidolgozta a Clean Stay koncepciót, hogy 2020 júniusában már biztonságos környezetben nyissák meg újra a szállodákat. Emellett bevezették az Event Ready rendezvény standardet, amely lehetővé teszi a szállodákban a rendezvények biztonságos tervezését és lebonyolítását. A határok lezárása és az utazási korlátozások miatt csak kis mennyiségben tudtuk elkezdeni az Event Ready bevezetését 2020 nyarán, amikor csak 10-12 esküvőt és családi rendezvényt tartottunk. Sajnos ez nem tette lehetővé, hogy a szállodát teljes egészében megnyissuk, mivel nem volt olyan kereslet, amely lehetővé tette volna a szálloda gazdaságos üzemeltetését. Mondanom sem kell, hogy 2021 nyár elejére ismét minden lehetséges feltételt teljesítve felkészültünk, hogy abban a pillanatban megnyithassunk, amikor ez lehetségessé válik. Mivel az UEFA 2020 futball Európa-bajnokság végül 2021 júniusában került megrendezésre, erre valóban kinyitottunk, különösen azért, mert az első csoportkörben játszó egyik csapat fogadó szállodája voltunk.

A Clean Stay program mára világszerte a Hilton új márkastandardjévé vált, és a vendégek nagyra értékelik ezt, mivel biztonságos szállást nyújt számukra, amikor utaznak. Ez, valamint a szálloda teljesen felújított szobái, valamint az északi szárnyban újonnan kialakított 11 szoba, illetve az új LÁNG Bistro koncepció mind-mind lehetővé teszik, hogy vendégeink a biztonság, a kényelem mellett egy modern és stílusos szállodában érezzék magukat, amely új külsővel és meghatározó történelmi elemekkel rendelkezik, amelyek most még inkább kiemelkedővé váltak.

– Mik a terveik a közeljövőre? A jó hír az, hogy az amerikaiak már ismét is utaznak Magyarországra.

– Az amerikai üzlet a szabadidős oldalon már 2021 nyarán visszatért. A Hilton Budapest jó kapcsolatainak, valamint a Hilton márkának köszönhetően júliustól október végéig sikeres időszakot mondhatunk magunkénak. Sajnos azonban az új beutazási korlátozások miatt az amerikai turisták nem tudnak szabadon utazni. Emiatt a számok jelenleg stagnálnak, de nagyon pozitívan tekintünk a jövő tavaszi/nyári időszakra, amikor ismét számítunk a sétahajók utasainak és más szabadidős utazóknak a visszatérésére. Sajnos az egyik legfontosabb piacunk, a rendezvényekhez kötődő MICE-szegmens a következő évben még mindig nagyon gyenge lesz, és a nagyobb rendezvények visszatérésére csak 2023-ban számítunk.

Kocsis Erika

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.
Hirdetés

Hírek

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit