Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Ingyenes adatbank. Nyilvánosak lesznek a gépjárművek adatai
No menu items!

Ingyenes adatbank. Nyilvánosak lesznek a gépjárművek adatai

 Januártól indul az úgynevezett jármű szolgáltatási platform, a rendszerben – a tesztüzem után – ingyen lekérdezhetőek lesznek a gépjárművek adatai.

A közlés szerint a Belügyminisztérium (BM) egyesíti a különböző hivatalok gépjármű-nyilvántartási adatait.

Januártól rendszám alapján megtudhatóvá válnak az autó műszaki adatai, például a kilométeróra állása, a jármű baleseti “előélete“, s elérhetőek lesznek az eredetiségvizsgálaton készült fényképek is.

A szolgáltatáshoz mobiltelefonos applikáció is készül. A tulajdonos személyes adatai továbbra sem lesznek hozzáférhetőek – tették hozzá az M1 aktuális csatorna Híradójában.

A rendszert az ügyfélkapun keresztül bárki, a jogcím igazolása és mennyiségi korlátozás nélkül igénybe veheti. A hivatalosan jármű szolgáltatási platformnak nevezett informatikai rendszert már teszteli a BM. Az ingyenes szolgáltatást várhatóan január végétől vehetik igénybe az autósok.

Dobrocsi Endre közlekedésbiztonsági szakértő az M1-nek azt mondta, a BM fejlesztésével lehetővé válik, hogy egy-egy jármű jövőbeli tulajdonosa pontos és valós adatokhoz jusson. Így elkerülheti, hogy manipulált, esetleg körözött járművet vásároljon meg.

Perjési Zsolt biztonsági tanácsadó szerint a fejlesztés egyaránt szolgálja az autóvásárlók és a kereskedők érdekeit – hangzott el az M1 híradójában.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hitelt akar felvenni? Eligazítja az ingatlan.com hitelezési platformja

A fejlesztés eredménye egy komplex, bankfüggetlen, algoritmus-alapú, elektronikus lakossági hitelezési platform lett.

Legyen adómentes a borravaló?

Jelenleg az esetek többségében csak akkor adómentes a borravaló, ha azt a vendégek közvetlenül a pincéreknek, felszolgálóknak adják oda készpénzben

2,2 millió eurót hozott a fizetős belépés Velencének

A fizetésmentességet élvezők magas száma bizonyítja, hogy a városban sokkal többen laknak állandó jelleggel, mint a hivatalosan bejelentett 49 ezer.

Alig mozdult, mégis csúcson zárt a tőzsde

A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 0,88 százalékkal 9765 forintra nőtt, a részvények forgalma 679,9 millió forintot ért el.
Hirdetés

Hírek

Mi várható a héten? Adatok az államháztartásról és a fogyasztói árakról

Hétfőn teszi közzé a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének június végi helyzetéről a gyorstájékoztatóját.

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Gazdaság

Ezért menekülnek külföldre a privátbanki pénzek

A Blochamps Capital privátbanki tanácsadó cég ügyvezetője szerint a magyar privátbanki és affluens ügyfelek 95 százalékának van devizaszámlája vagy devizában denominált befektetése,

Kamatdöntés – Ellenszavazat nélkül döntött a monetáris tanács júniusban

A monetáris tanács hónapról-hónapra értékeli a beérkező makrogazdasági adatokat, az inflációs kilátásokat, valamint a kockázati környezet alakulását, amelyek alapján körültekintően és adatvezérelten dönt az alapkamat mértékéről.

Rekord kárkifizetések lesznek a viharok miatt

Az idei május-júniusi adatok szerint összesen 61,5 ezer bejelentésnél és 7,7 milliárdos összegnél tartanak a biztosítók.

1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet áprilisban

Márciushoz viszonyítva az export kiigazított volumene 1,2, míg az importé 1,8 százalékkal csökkent.