Kezdőlap Autóipar Itt a korszakváltás: jönnek a kínai autók a használt kínálatba
No menu items!

Itt a korszakváltás: jönnek a kínai autók a használt kínálatba

Fotó: freepik

Az idei év első negyedéve kimagasló eredményeket hozott a Das WeltAuto számára. Ugyanakkor nemcsak a Volkswagen csoport használt autó programja kezdte erősen az évet – a teljes piac növekedést mutatott: 6,4 százalékkal több autó talált gazdára, mint a tavalyi év azonos időszakában. Összesen 238.129 használt autó talált új gazdára szembe a 2024-es 223.714 gépkocsival. Nem meglepő, hogy az Opel, Volkswagen, Suzuki trió volt a legnépszerűbb 2025 elején. A legtöbb autót Budapesten értékesítettek.

Élénken indult a használt autó piac 2025-ben.  Idén 6,4 százalékos növekedést ért el a használt autó kereskedelem az eddigi hónapokban, így összesen 238.129 használt autó került új tulajdonoshoz. „Olyan modellek iránt is érdeklődtek az ügyfelek, amelyek iránt korábban nemigen – mondta Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum Budaörs értékesítési igazgatója, rámutatva, hogy az elmúlt év utolsó negyedéhez képest januártól márciusig nem volt olyan szegmens, amelyben nem élénkült volna nagyobb mértékben a vásárlók érdeklődése. Kimagasló volt a különféle megkeresések száma, és nemcsak vásárlásra, hanem eladásra is. Ugyanakkor március első felében egy átmeneti lanyhulás volt tapasztalható.” 

Továbbra is a legkeresettebek a kombik, de új tendencia, hogy már sokan SUV modellekre cserélik a kombijukat.

„A kínálatunkban jellemzően 5-6 millió forint feletti autók szerepelnek, így az alacsonyabb árkategóriájú modellek nem találhatók meg a Das WeltAuto kínálatában. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy sok magánszemély keres meg minket azzal, hogy segítsünk autójuk eladásában, és árat kérnek, nem feltétlenül csere céljából, hanem tényleges eladás érdekében” – mutatott rá Tóth Péter. Szerinte az erős évkezdet összefüggésben lehet azzal, hogy sokan közép- és hosszú lejáratú állampapírokba fektettek, melyek lejártak, és valószínűleg egy részük az így felszabadult pénzt autóra költötte.

A kínai autókkal kapcsolatban a Das WeltAuto Centrum Budaörs értékesítési igazgatója elmondta, hogy ugyanolyan garanciális feltételekkel kaphatóak, mint a régebben bevezetett márkák, de a használtautó piacon éppúgy egy-két év múlva jelenhetnek meg, mint egy ismertebb márka újonnan bevezetett modelljei. Ezekből a magyar piacon újnak számító kínai márkákból 3-4 év múlva jelenhetnek meg jelentősebb mennyiségek a használtpiacon.

„Igaz, a hálózatban is érdeklődött már olyan ügyfél, aki kínai autót szeretett volna értékesíteni, vagy beszámíttatni, de mivel a használtpiacnak még nincsenek tapasztalatai a kínai autókkal, nem túl ambiciózus árakat adtunk a felkínált gépjárművekre. És egyelőre a piac is óvatosan kezeli őket” – mondta Tóth Péter, aki a Volkswagen csoporton kívüli márkáival kapcsolatosan elmondta, hogy „a Das WeltAuto Centrumban már majdnem minden márkával találkoztunk, leggyakrabban a BMW, a Mazda, Opel, Peugeot egyes modelljei jelentek meg nálunk eladásra. Ugyanakkor óvatosak vagyunk a csoporton kívüli márkák felvásárlásával kapcsolatban, hiszen a szervizszakembereink az Audi, Volkswagen, SEAT, Cupra és Škoda modellek javítására vannak kiképezve. Másrészt az ügyfeleink négyötöde csak ezek modelljei iránt érdeklődik.”

A klasszikusnak számító márkák vezetik a hazai népszerűségi listát. Legtöbben megint Opelt, Volkswagent és Suzukit vásároltak használtan, de keresettek voltak a Ford, a BMW és a Toyota modellei is. A Škoda és az Audi is benne volt a első 10 legkeresettebb márkában. A Tesla 849 használt autó átírással a 28. helyen zárt. A legtöbb autócsere Budapesten és Pest Vármegyében történt, a legkevesebb autót pedig Nográd- és Tolna Vármegyében írták át.

A szakemberek szerint ma még nehéz megjósolni a piaci tendenciákat, hiszen az amerikai vámpolitikai és egyéb intézkedések némi bizonytalanságot okoztak a világgazdaságban, tehát valószínűleg csak a márciusi, sőt, az áprilisi adatok birtokában, valamikor májusban lehet jóslásokba bocsátkozni. Az első negyedéves adatokból pedig már lehet majd következtetni a PHEV (Plugin Hybrid Electric Vehicle), vagyis a tölthető hibrid modellek keresletének alakulására.

Komoly hatással van a piacra az, hogy az új autók jelentős drágulása miatt a 3-4-5 éves modellek a korábbi járműveknél jóval hosszabban tartják az áraikat, és az az ügyfélkör, amely néhány éve még az ilyen életkorú autókat vette, ma már csak a jóval idősebbeket engedheti meg magának.

Egyre több új elektromos modell kerül forgalomba, ez természetesen a régebbi elektromos modellek áraira is hatással van, ugyanakkor markáns árváltozás vagy kereslet élénkülés nem tapasztalható. A legtöbb ügyfél valamilyen jellegű elektromos autó támogatásra vár, amely felélénkítheti mind az új, mind pedig a használt elektromos autók értékesítését.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.
Hirdetés

Hírek

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit