Kezdőlap Pénzvilág Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra
No menu items!

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

Kép forrása: Magyar Államkincstár

Eljött az igazság pillanata az inflációkövető állampapíroknál: január 20-án rögtön a legnagyobb állományú és legalacsonyabb kamatra váltó sorozattal kezdődik a kamatfordulók sora. A kincstári értékpapírszámlát vezetők már pénteken megkapták az üzenetet a kamatfizetésről – írja a Bank360.hu. Napokon belül kiderülhet, hogy mit tesznek a csaknem 18 százalékos hozamukkal, és mennyien válnak meg ettől a PMÁP-juktól más befektetésre vagy más állampapírra váltva.

Az inflációkövető állampapír sorozatai közül többnek már januárban kamatfordulója lesz, amikor kifizetik az elmúlt egy év kamatát, és onnantól új, jóval alacsonyabb kamatra váltanak. Az új kamat 3,95 és 5,2 százalékos lesz, ami sok befektetőt arra ösztönözhet, hogy jobb hozamú helyet keressen a pénzének.

A sorban az első a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) 2033/1 sorozata, amelynek befektetői legkésőbb a kamatforduló napján, január 20-án megkapják a kamatukat, és hétfőtől új kamatperiódus indul. A kincstárnál számlát vezető ügyfelek azonban már péntek este értesítést kaptak a kamatok jóváírásáról. A jelenlegi éves kamat még 17,85 százalékos, az új viszont csak 3,95 százalékos lesz ennél a sorozatnál. Tekintettel arra, hogy nincs olyan lakossági vagy intézményi forintos állampapír, amelyik ennél szerényebb kamatot fizet, a befektetőknek nemcsak a kamatot, hanem a tőkét is érdemes másba átforgatni, még az 1 százalékos visszaváltási költség figyelembevételével is.

Érdemes mindent átváltani, ezt a kincstár sem nehezíti meg

A 2033/I-ben 722 milliárd forint fölötti összeg volt december közepén az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapja szerint, kérdés, amivel ez számított a legnagyobb állományú PMÁP sorozatnak. Így a legnagyobb összegű és legalacsonyabb kamatú PMÁP-ról derülhet ki legelőször, hogy mennyit váltanak vissza belőle, és tesznek be vonzóbb állampapírba, vagy viszik el a pénzt más befektetésekre.

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet – hívja fel a figyelmet Herman Bernadett, a Bank360.hu szakértője..

A Magyar Államkincstárnál készülnek erre a helyzetre, és nem is nehezítik meg az ügyfelek dolgát, hanem inkább új lehetőségekkel igyekeznek arra bírni őket, hogy váltás esetén más állampapírban tegyék a pénzüket. A Webkincstárban és a Mobilkincstárban bevezették az állampapírcsere funkciót, amivel lehetővé teszik az állampapírok eladását és az ebből származó pénzből újabb állampapír vásárlását egy megbízáson belül. Amennyiben az eladott állampapírok vételára meghaladja a vásároltak vételárát, a különbözet jóváírják ügyfélszámlán. Ezen felül most már az állampapírok kamatfizetését megelőző két kereskedési napon is biztosítják az állampapírok visszaváltását, és a még értékesített állampapírok vásárlását.

Folyamatosan jönnek a kamatok és a lejáratok

Az államkincstári számlát vezető ügyfelek sms-ben vagy push üzenetben értesítést kapnak arról, amikor kamatfizetés történik, vagy lejár az állampapírjuk. A máshol számlát vezető ügyfeleknek viszont nem minden esetben jelzi a szolgáltató, hogy megérkezett a kamat a kincstártól, ezért érdemes fejben tartani, hogy mikor van az állampapírjuk kamatfordulója. A Bank360.hu táblázata összefoglalja, melyik PMÁP mikor fizet kamatot, és azt is, mennyi lesz az új kamatperiódusban a kamat.

Arra is lehet számítani, hogy sok visszaváltó PMÁP tulajdonos nem más értékpapírba vagy bankbetétbe teszi a pénzét, hanem lakáscélra használja fel a kapott pénzt. Akik szabad felhasználású jelzáloghitelből vásároltak PMÁP-ot, minden bizonnyal előtörlesztésre fordítják majd az állampapírjaikért kapott pénzt, miközben a kamatkülönbözetet megtartják. Az eddig jól kamatozó kötvényekből a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felmérése szerint a befektetők 19 százaléka tervez valamilyen nagyobb beruházást, például lakásvásárlást finanszírozni.

Vannak olyan gazdag ügyfelek, akiknek akár önállóan is elég lehet ez a pénz az ingatlanvásárláshoz, míg kisebb, de azért több milliós összeg esetén lakáshitel mellé önerőként használhatják az eddig állampapírban lévő megtakarításukat és annak a most kézhez kapott kiemelkedő kamatát.

A kockázatot kerülő, biztos kamatot akaró befektetők kereshetnek másik állampapírt befektetésnek, de akár magasabb kamatot kínáló lekötött betétben is elhelyezhetik a pénzüket. Utóbbi kamatából 15 százalékos kamatadót és 13 százalékos szociális hozzájárulási adót vonnak le, ahogy a kisbefektetők körében kedvelt befektetési alapok hozamának többségéből is. Kivéve, ha tartós befektetési számlán (TBSZ) vagy nyugdíj előtakarékossági számlán (NYESZ) tartják a megtakarítást.

A szakértők arra is számítanak, hogy a magasabb kockázatot is vállaló befektetők a részvénypiacra is visznek majd a pénzből, hiszen sokan csak azért szálltak be 2022-2023-ban ez inflációt követő állampapírba, hogy kockázatmentesen megkapják a kétszámjegyű hozamot, amiről viszont ezután sem szeretnének lemondani.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így őrizhető meg a vagyon értéke infláció idején

Bár a gazdasági környezet folyamatosan változik, a pénzügyi stabilitás megőrizhető tudatos tervezéssel.

200 milliárd eurós beruházást mozgósítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére

Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.

Hungarikum lett a déli harangszó és a csárdás

Tovább bővült a Hungarikumok Gyűjteménye a déli harangszóval és a csárdás tánccal, a Magyar Értéktárba pedig a csárdát vették fel.

Együttműködést kötött a Béres Gyógyszergyár és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

A Béres Gyógyszergyár és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megerősítette több mint három évtized óta tartó stratégiai partnerségét, és új stratégiai megállapodás révén a 2025 őszi tanévtől a gödöllői székhelyű felsőoktatási intézmény hallgatói is pályázhatnak a Béres Kiválósági Ösztöndíjra.

Hírek

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.