Hirdetés
Kezdőlap Egészség-ügy Itt van, amiért foglalkozni kell a majomhimlővel
No menu items!

Itt van, amiért foglalkozni kell a majomhimlővel

Május 23-ig több mint 100 megerősített majomhimlős eset volt 14 Afrikán kívüli országban. Fotó: Bigstock

Miután egészségügyi tisztviselők világszerte már több mint 100 megerősített vagy feltételezett majomhimlős esetet követnek nyomon, sokakban felmerült a kérdés, hogy kitörhet-e egy újabb világjárvány. Szakértők egybehangzó véleménye szerint ez valószínűtlen, de vegyük sorra, hogy mint tudunk eddig a majomhimlőről, és miért kell komolyan venni.

Mi a majomhimlő?

A majomhimlő egy Közép- és Nyugat-Afrika egyes részein endémiásan előforduló vírus. Egy betegség kitörése akkor endémiás, ha folyamatosan jelen van, de előfordulása egy adott régióra korlátozódik, ami kiszámíthatóvá teszi a betegség terjedését és arányát. A majomhimlő a fekete himlő jóindulatúbb változata. A Centers for Disease Control and Prevention szerint 1958-ban fedezték fel, miután kitörések fordultak elő a kutatás céljából tartott majmoknál.

Mik a tünetek?

A majomhimlő kiütést okoz, lapos piros foltokkal kezdődik, amelyek megemelkednek és gennyel telnek meg. A fertőzötteknek lázuk és testfájásuk is lehet. A tünetek általában 6-13 nap alatt jelentkeznek és két-négy hétig is eltarthatnak. Az egészségügyi tisztviselők szerint a fekete himlő elleni védőoltásokkal és más kezelésekkel megfékezhető a járvány.

Mennyire fertőző?

A vírus testnedvek, bőrrel való érintkezés és légzőszervi cseppek útján terjed. Általában nem vezet nagyobb járványokhoz, bár idén szokatlan módon terjedt, és olyan népességcsoportok körében is, amelyek korábban nem voltak veszélyeztetettek.

Hány megbetegedés volt idén?

Május 23-ig több mint 100 megerősített eset volt 14 Afrikán kívüli országban, és több tucatnyi további esetet vizsgálnak. Az első amerikai esetet Massachusettsben diagnosztizálták, és egy lehetséges esetet vizsgálnak New Yorkban. Az európai országok közül Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, Belgiumban, Hollandiában, Svédországban, Nagy-Britanniában és Ausztriában is megjelent már.

Kell-e aggódni?

Nagy a valószínűsége annak, hogy a vírus szexuális érintkezés során terjed, a más módon történő terjedés kockázata alacsony. A legtöbb embernek enyhe tünetei vannak, és heteken belül felépülnek, de a vírus az esetek kis százalékában halálos kimenetelű lehet.

A majomhimlő hasonlít a Covidhoz?

Egészségügyi szakértők szerint a majomhimlő nem valószínű, hogy a koronavírushoz hasonló forgatókönyvet hoz létre, mivel a majomhimlő átvitele szoros fizikai érintkezés útján történik. (The New York Times)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Aa robogók többsége szabálytalanul vesz részt a forgalomban.

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Székesfehérvár turisztikai újdonsága, az Alba Aréna

Az Alba Aréna e naptól izgalmas programokkal várja a látogatókat, valamint bérelhető konferenciatermekkel, elérhető szolgáltatásokkal az üzleti partnereket.

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés

Nagy Márton: Kell az új munkaerő, de alapvetően nem vendégmunkásokra, hanem magyar munkavállalókra van szükség, ezáltal az inaktivitás is tud csökkenni
Hirdetés

Hírek

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.