Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Izer: a kata plusz terhét a cégeknek kell megfizetni
No menu items!

Izer: a kata plusz terhét a cégeknek kell megfizetni

A kata szabályainak változásai csak azokat a cégeket érintik, amelyek a jelenlegi szabályozást kijátszva a foglalkoztatás alternatívájaként alkalmazzák az adófajtát – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) visszaélésszerű alkalmazása nemcsak az államkassza bevételét csökkenti, hanem a piaci versenyt is torzítja – emelte ki az államtitkár, hozzátéve, hogy ezt már tavaly óta jelzik a Pénzügyminisztériumnak az ágazati szereplők.

Izer Norbert

Az állításokat alátámasztja a Pénzügyminisztérium elemzése is, mely szerint míg 2013-ban az adónem bevezetésekor a katát választóknak mindössze 3 százaléka volt foglalkoztatott korábban, addig ez az arány 2019 végére jelentősen megnőtt: az akkor mintegy 377 ezer nyilvántartott katás közel 40 százaléka a vállalkozás megkezdése előtt alkalmazott volt, jellemzően munkaviszony keretei között foglalkoztatták – részletezte.

Amennyiben az Országgyűlés megszavazza a kata versenyképességének megőrzését biztosító szabályokat, lesz idő bőven a felkészülésre, hiszen az új rendelkezések csak 2021. január 1-jén lépnek hatályba – hangsúlyozta Izer Norbert.

Kiemelte, hogy a katások jelentős többsége, a tárca előzetes számításai szerint, több mint háromszázezer kisadózó semmiféle változást nem fog tapasztalni, őket a rendelkezések egyáltalán nem érintik.

Az adó egyszerűsége továbbra is megmarad, és ez még azokra a katásokra is igaz, akiket érintenek a változások, hiszen ők is mentesülnek mindenféle adminisztrációs tehertől, mert azt a kifizetőknek kell teljesíteni – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta, hogy

jövőre a katás vállalkozást bujtatott foglalkoztatottként alkalmazó nagy cégnek 40 százalékos mértékű adót kell fizetnie akkor, ha az egymás közötti ügyleteik egy éven belül meghaladják a 3 millió forintot.

Lényeges, hogy a plusz terhet a nagy cégnek kell megfizetni, ez alól csak egyetlen kivétel van, ha a kisadózó kifizetője külföldi – közölte az államtitkár.

Elmondta, hogy jelentős piactisztító hatása lehet az intézkedésnek. Az adatszolgáltatási adatok alapján a tárca szakemberei kiszámolták, hogy csak a húsz legnagyobb “katás foglalkoztató” összességében 4700 olyan katást alkalmaz, akiknek évente több mint hárommillió forintot fizet ki. A költségvetést, illetve a tisztességes piaci szereplőket érő kár nagyságrendjét pedig jól jelzi, hogy az így kifizetett összeg eléri a 32 milliárd forintot.

A módosítási szabályok érintik a kapcsolt vállalkozási formát is. Jelenleg több nagyobb cég – visszaélve a kisvállalkozóknak létrehozott kedvező szabályokkal – úgy spórol a költségvetés és a tisztességes adófizetők kárára a közterheken, hogy a tulajdonosok katás vállalkozásaikon keresztül számláznak be a nagy cégnek, így pedig a kata szabályait kijátszva minimális közteherrel vesznek ki pénzt a cégből – tudatta Izer Norbert.

Lényegében ugyanez, illetve a kata alkalmazásából származó adóelőny többszöröződésének kizárása indokolja a harmadik lényeges változtatást is, amely szerint egy magánszemély csak egy vállalkozási formában lehet kisadózó. Az adóhivatal a bejelentéskor vizsgálni is fogja, hogy a nyilvántartásában szerepel-e már kisadózóként a vállalkozó, és ha igen, az új bejelentést visszautasíthatja – mondta az államtitkár.

A kata jelentősége megkérdőjelezhetetlen, ráadásul a visszaélések kizárásával továbbra is a kata marad a kisvállalkozások legnépszerűbb és legversenyképesebb adófajtája az EU-ban, hiszen az alacsony adóteher és a minimális adminisztrációs költség biztosítja a folyamatos növekedés lehetőségét – szögezte le Izer Norbert.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.