Kezdőlap Agrárvilág Japán nyitott a magyar agrártermékek exportjára
No menu items!

Japán nyitott a magyar agrártermékek exportjára

Fotó: Agrárminisztérium

Hazánk alapvető érdeke, hogy a húsexport újrainduljon Japánba, és a magyar élelmiszer alapanyagok még nagyobb mértékben jelenjenek meg a távol-keleti országban – közölte Nagy István agrárminiszter, aki Hirofumi Takinamival, Japán mezőgazdasági, erdészeti és halászati miniszterhelyettesével egyeztetett hétfőn, Tokióban.

A megbeszélésen a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország több mint másfél évszázada tart fenn diplomáciai kapcsolatot Japánnal, így a kétoldalú kapcsolatok mélyen gyökereznek, amire bátran lehet építeni. Nagy István elismerését fejezte ki az Oszakai Világkiállítás megszervezése kapcsán. Japán ugyanis olyan kiemelten és mindenki életére hatással lévő területekre hívja fel a figyelmet, mint az innovatív megoldások, az újrahasznosítás és a fenntarthatóság – tette hozzá.

A miniszter arról is beszélt, hogy az állatbetegségek elleni hatékony fellépés világszinten egyre nagyobb kihívást jelent. Magyarországnak például legutóbb a ragadós száj- és körömfájás vírussal kellett megküzdenie, amit sikeresen meg is tett, így újra mentes hazánk a betegségtől. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a magyar sertéshús vonatkozásában a regionalizációt korábban az elsők között ismerte el Japán. Így most is az az érdekünk, hogy a térségbe érkező magyar húsexport helyreálljon és újra zökkenőmentes legyen, ami a magyar gazdák számára is kiemelt jelentőségű.

Magyarországon magas szintű állategészségügyi, illetve járvány megelőzési munka folyik és alapvető érdekünk a vásárlói bizalom, valamint a fertőzésektől mentes állatállomány fenntartása. Hazánk kész minden megfogalmazódó kérdésre megnyugtató választ adni Japán számára. Magyarországon várjuk a távol-keleti ország küldöttségét, hogy a hazai intézkedésekről személyesen is meg tudjanak győződni – hangsúlyozta Nagy István.

Az egyeztetésen halászati és a fenntarthatósági témák is szóba kerültek. A miniszter szerint hagyni kell Japánt, hogy eldöntse, mit szeretne az Ázsiában őshonos angolnával. A környezet megóvása mindkét fél számára kiemelt jelentőségű, a kulcs a szemléletformálásban rejlik, amit már a fiatal generációk vonatkozásában is minél hamarabb el kell kezdeni.

A találkozó keretében Nagy István meghívta tárgyalópartnerét, hogy látogasson el szeptemberben a hazánkban megrendezésre kerülő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárra. A japán miniszterhelyettes pedig arra kérte az agrárminisztert, hogy hazánk vegyen részt a 2027-es Nemzetközi Kertészeti Kiállításon Jokohamában. (Agrárminisztérium)

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Javította a magyar Raiffeisen-leánybank egyes osztályzatait a Moody’s

A nemzetközi hitelminősítő pénteken Londonban bejelentette, hogy a Raiffeisen Bank Zrt. elsőbbségi fedezetlen kötelezettségeinek besorolását az eddigi "Baa3"-ról a befektetésre ajánlott sávon belül egy fokozattal "Baa2"-re javította. Az osztályzat kilátása változatlanul stabil.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Hirdetés

Hírek

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,