Hirdetés
Kezdőlap Egészség-ügy Járvány idején - extra segítség. Ahol szükség lehet a magánszolgáltatók belépésére
No menu items!

Járvány idején – extra segítség. Ahol szükség lehet a magánszolgáltatók belépésére

A magánegészségügy számára természetes, hogy a kiélezett járványhelyzetben segítséget nyújt az állami ellátórendszernek – fejtette ki Leitner György a Primus Magán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesületének elnöke. Hozzátéve, a magánszolgáltatók remélik, hogy a kritikus helyzet kezelésére irányuló párbeszéd a magánegészségügy teljes elismeréséhez is hozzájárulhat.

A magánegészségügy legnagyobb érdekképviseleti szervezetének, a Primus Magán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesületének elnöke szerint tagjaik számára egy percig sem volt kérdés, hogy a járvány okán előbb-utóbb extra szerepet vállaljanak. Tagjaik részben a maguk területén, már korábban is az állami egészségügyi rendszerrel partnerségben, ahhoz szorosan kapcsolódva végezte munkáját.

Leitner György: a szinergiák kihasználása az egész egészségügy helyzetének javítását szolgálhatná

– Amikor a magánegészségügy szerepvállalása most, a kiélezett járványhelyzetben felmerült, elsőként azt kell megvizsgálni, hol lehet szükség a plusz segítségre. Az ágykapacitás tekintetében nem mutatkozik hiány, ugyanakkor a humánerőforrás, vagyis az egészségügyi dolgozói létszámot tekintve egyértelműen segítségre szorul az állami egészségügy. Ennek kapcsán ugyanakkor, már csak a magánegészségügyre jellemző kompetenciák okán is azt mondjuk, hogy mi elsősorban nem a speciális szaktudást és felszereltséget követelő Coviddal összefüggő területen tudjuk tehermentesíteni az állami ellátórendszert.

A szakember szerint ezt az is alátámasztja, hogy a nagyjából ötven nagyobb magánegészségügyi szolgáltató közül maximum 10 rendelkezik – nem túl nagy -, a járvány szempontjából értelmezhető kórházi jellegű infrastruktúrával. Ugyanakkor az általuk képviselt eszköztárból így is felajánlják azt, ami segítséget jelenthet: például a piacvezető képalkotó szolgáltató, az  Affidea ügyvezetőjeként 4-5 oltópont kialakításáról kezdett tárgyalásokat.

– A magánszektor értéke ebben a helyzetben a szolgáltatók által képviselt szervezettség és  szaktudás – mondta Leitner György. Az ütemezhető kezelések és dignosztikák területén tudnánk nagymértékben tehermentesíteni az állami ellátást, különösen ott, ahol komoly várólisták alakultak ki. Mindenképpen bíztatónak tartom – folytatta -, hogy a napokban megkezdődött a tárgyalás a Primus és az egészségügyi kormányzat között. A  kompetenciák és a logisztikai képességek felmérése és egyeztetése folyik, valamint az ellátás költségszintjének és elszámolhatóságának számbavétele.

A magánegészségügyi szolgáltatók úgy érzik, ha a kritikus helyzetben egyenrangúként kezelik őket a döntéshozók, talán hosszú távon is partnerként tekintenek majd rájuk: egymás kompetenciájának elismerése, a szinergiák kihasználása az egész egészségügy helyzetének javítását szolgálhatná.

Érsek M. Zoltán

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán: három helyett öt százalékkal emelkedik a nyugdíj januártól

Jövő januárban 5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a korábban tervezett 3 százalék helyett - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben egy azonnali kérdésre válaszolva.

Dr. Nagy Károly virológus: magas átoltottság nélkül az omikron variáns is tombolni fog

A nálunk már erőteljesen jelen lévő delta variáns veszélyesebb, mint az omikron, de magas átoltottság nélkül újabb, akár még veszélyesebb mutációkkal is számolni kell – állítja Dr. Nagy Károly, a Semmelweis Egyetemen Orvosi Mikrobiológiai Intézetének volt vezetője.

Az OTP újabb bankot vesz Albániában

Az OTP Bank 55 millió euróért, vagyis mintegy 20 milliárd forintért megvásárolja a görög Alpha Bank albán leánybankját, az Alpha Bank Albániát.

Napcore. Harminc ország nyitja egybe közlekedési adatrendszereit

A világ legnagyobb, közlekedési adatplatformok közötti együttműködése jött létre a Napcore projekt elindulásával.

Hírek

Orbán: három helyett öt százalékkal emelkedik a nyugdíj januártól

Jövő januárban 5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a korábban tervezett 3 százalék helyett - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben egy azonnali kérdésre válaszolva.

Napcore. Harminc ország nyitja egybe közlekedési adatrendszereit

A világ legnagyobb, közlekedési adatplatformok közötti együttműködése jött létre a Napcore projekt elindulásával.

Áder János kinevezte a médiahatóság új elnökét

A köztársasági elnök Koltay András jogászt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének.

Idén drágább lesz a karácsonyi halászlé

A kedvezőtlen körülmények ellenére nem csökkent jelentősen a tógazdaságok halhozama, így lesz elég hazai hal karácsonyra. Ugyanakkor a halak ára a tavalyihoz képest a takarmányárak növekedését követve várhatóan kis mértékben emelkedni fog - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Kormányinfó: a kisvállalkozókra is kiterjesztik a rezsicsökkentést

Az infláció elleni küzdelemben a kormány egyik legfontosabb eszköze a rezsicsökkentés fenntartása, és kiterjesztése a kisvállalkozói és az önkormányzati szektorra is - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

480 forint alá csökkenthet az üzemanyagok ára a benzinkutakon

Péntektől a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is bruttó 11 forinttal csökken - közölte a holtankoljak.hu portál.

Nem működött az IKEA online céges felülete – az adatok a kibertámadás után is biztonságban vannak

Olvasóink tegnap jelezték, hogy még este sem működik az IKEA internetes felülete a céges vásárlóknak. Kérdésünkre a cég reagált.

Vezetőváltás a HungaroControlnál

Távozik posztjáról Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója. Feladatait átmeneti jelleggel Tóth László, a légi navigációs vállalat igazgatóságának tagja veszi át.

Gazdaság

Az OTP újabb bankot vesz Albániában

Az OTP Bank 55 millió euróért, vagyis mintegy 20 milliárd forintért megvásárolja a görög Alpha Bank albán leánybankját, az Alpha Bank Albániát.
Támogatott tartalom

Profi segítség nélkül könnyű elvérezni a pénzpiacokon

Olyan időszakon vagyunk túl, amit még senki nem tapasztalt meg korábban. Az azonban világosan kiderült, hogy aki bizonytalan helyzetben hirtelen, vagy megalapozatlan döntést hozott, sokat veszíthetett – meséli Simon Péter, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, akit a zöld befektetésekről is kérdeztünk.

MNB: a magyar bankrendszer továbbra is stabil

A magyar bankrendszer a koronavírus-járvány második évében is stabil, jelentős tőketartalékkal rendelkezik - ismertette a jegybank decemberi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

30 milliós bírságot kapott a Signal Biztosító

A kárrendezési folyamatoknál és a befektetési egységekhez kötött életbiztosításoknál feltárt, illetve egyéb hiányosságok miatt a Magyar Nemzeti Bank 30 millió forint bírságot szabott ki a Signal Biztosítóra. A jogsértések nem érintik a társaság megbízható működését - közölte a jegybank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom