Kezdőlap Ingatlan Javultak a lakáspiaci kilátások - stabilizálódás várható
No menu items!

Javultak a lakáspiaci kilátások – stabilizálódás várható

Az ingatlanokkal foglalkozó fővárosi vállalkozások következő 12 hónapra vonatkozó piaci kilátásai a tavalyi negyedik negyedévhez képest érezhetően javultak. Vidéken is hasonló a helyzet, ahol a kilátások kisebb-nagyobb javulása következett be – derül ki a GKI és a Masterplast márciusi lakáspiaci felméréséből.

Budapesten a piaci szereplők a közeljövőben a túlkínálat csökkenésére, a piac stabilizálódására számítanak. Hasonló a helyzet vidéken, ahol a válaszadók több körzetben is egyensúlyi vagy ahhoz közelítő piaci helyzetet vetítettek előre.

A GKI negyedévente szervez felmérést az ingatlannal foglalkozó cégek kilátásainak feltérképezésére. A mostani kutatásban, amelyben 116 ingatlanokkal foglalkozó cég vett részt, ezer ember megkérdezésével készített reprezentatív véleménykutatás eredményeit is hasznosítják.

Közölték, a lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások 2020 második negyedévében nagyot estek, azóta felmérésről-felmérésre javulnak, így 2021 első negyedévében is a lakossági kilátások az előző negyedévhez képest számottevően erősödtek.

A 2021. márciusi felmérés szerint 72 ezer háztartás nyilatkozott úgy, hogy a következő egy évben biztosan vásárol vagy építtet lakást, míg 201 ezer háztartás szándéka valószínű volt.

Mindez azt jelzi, hogy a lakosságot ezen a téren nem nagyon zavarja a járvány második és harmadik hulláma sem.

Arról is beszámoltak, hogy a GKI országos és fővárosi lakáspiaci indexe (amelyek az ingatlanos cégek, illetve a lakosság várakozásait sűrítik egy-egy számba) az előző negyedévhez képest egyaránt 6-6 ponttal emelkedett, de ez az egy évvel korábbihoz viszonyítva még 5 pontos csökkenést jelent. Az országos index értéke a pozitív tartományba került.

A felmérés válaszadóinak többsége a következő 12 hónapban a használt lakások árainak stagnálására számít. A vidéki körzetekben az áremelésre spekulálók aránya kissé meghaladja az árcsökkenést várókét, míg a fővárosban fordítva. A számszerű előrejelzések tanúsága szerint a következő egy évben a fővárosban “jelképes”, 1-2 százalék körüli árcsökkenés, vidéken stagnálás várható. Az új építésű lakásoknál érezhető átrendeződést hozott a kedvezményes áfa-kulcs visszatérése. A piaci szereplők ettől az intézkedéstől egyértelmű élénkülést és az áfa-csökkenést részben elnyelő árakat várnak.

A felmérés szerint a lakásbérleti piac is a megnyugvás jeleit mutatja. A fővárosi piaci bérlakásoknál 2020 negyedik negyedévében még jelentős többségben voltak, akik a bérleti díjak csökkenésére számítottak, most azonban már azok vannak többségben, akik stagnálást várnak. Vidéken változatlanul a stagnálásra számítók domináltak. A következő egy évre várt díjcsökkenési várakozás – országos átlagban – jelentősen, 8 százalékról 0 százalék közelébe csökkent.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Értékesítésben nagyot váltott a japán márka Magyarországon

A Hovány csoport a partnereinek küldött levélben jelezte, hogy elváltak útjaik a márkától.  

A kormány számára nagyon fontos az építőipar és az építőgazdaság

Nagy Márton szerint jövőre 5-6 százalékos inflációval számolva 4-5 százalékos, vagy afölötti reábérnövekedés is lehet.

A Pick Szeged Zrt. kedvezőtlen gazdasági környezetben is növelte nyereségét

Az első hat hónapban a nyershús-alapanyagok felvásárlási ára tovább nőtt, júniusban rekordszintre, kilogrammonként 2,5 euróra emelkedett.

Tabuk miatt fuccsol be a családi vállalkozások utódlása

A Generációk Partnere szakértőjének tapasztalatai alapján a sikeres elengedés egyik kulcsa, hogy az alapító találjon magának egy új kihívást, célt.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest