Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Jó évet, rossz decembert zárt az ipar
No menu items!

Jó évet, rossz decembert zárt az ipar

Az ipari termelés 5,4 százalékkal nőtt tavaly az előző évi 3,5 százalék után, decemberben pedig 3,7 százalékkal csökkent éves összevetésben – erősítette meg az előzetes adatokat második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal.

Tavaly decemberben az ipari termelés volumene 1,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a novemberi 3,6 százalékos növekedést követően. Munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 3,7 százalékkal csökkent decemberben a termelés éves összevetésben.

Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 3,8 százalékkal mérséklődött.

Tavaly az előző évhez képest az ipari termelés három nemzetgazdasági ága közül a feldolgozóipar kibocsátása 5,5 százalékkal, az energiaiparé 1,1, a kis súlyú bányászaté pedig 20,1 százalékkal nőtt 2018-hoz viszonyítva. A feldolgozóiparban folyó áron közel 33 ezer milliárd forint termelési értéket állítottak elő 2019-ben. A termelés volumene csupán két hónapban nem haladta meg az egy évvel korábbit.

Tavaly az ipari export 6,3 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál, míg 2018-ban 1,6 százalékos volumennövekedést mértek.

A feldolgozóipar exportja 6,2 százalékkal haladta meg az előző évit, amikor 1,1 százalékos volt a növekedés. A járműgyártás exportja tavaly 11,4 százalékkal nőtt az előző évi 2,2 százalékos csökkenést követően, a számítástechnikai termékek kivitele 8,4 százalékkal emelkedett, gyorsabban a tavalyi 7,2 százaléknál is. Az élelmiszerexport növekedése 7,7 százalékra ugrott a 2018-as 1,8 százalékosról. A gyógyszeripar az előző évi 3,8 százalékos visszaesést tavaly 8,6 százalékos növekedéssel ellensúlyozta. A villamosberendezések exportja az előző évi 8,5 százalékos exportnövekedését tavaly újabb 15,2 százalékos emelkedéssel szárnyalta túl.

Az ipar belföldi értékesítése 5,3, ezen belül a feldolgozóiparé 6,7 százalékkal nőtt 2019-ben. A járműipar belföldi eladásai 14,8 százalékkal nőttek tavaly, a villamosberendezéseké 17,6 százalékkal. A számítástechnikai ágazat belföldi értékesítési volumene 13,1 százalékkal, a gyógyszeriparé 6,2 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. Az élelmiszeripar belföldi eladásai 2,8 százalékkal haladták meg az előző évit, amikor 5,8 százalékos növekedés volt.

A beruházási javakat gyártó ágazatok belföldi eladásai 11,6 százalékkal a tartós fogyasztási cikkeket előállítóké 21,8 százalékkal haladta meg az előző évit tavaly.

Magyarország minden régiójában nőtt a termelés tavaly, a legnagyobb mértékben Pest régióban (10,1 százalékkal), a legkevésbé Észak-Magyarországon (0,1 százalékkal).

Tavaly decemberben az ipari export volumene 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari exportértékesítés 32 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 10,1 százalékkal visszaesett, ugyanakkor a 18 százalékos súlyú számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásáé 4,9 százalékkal emelkedett.

Az ipar belföldi értékesítése 1,6, ezen belül a feldolgozóiparé 3,0 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest.

A legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 25 százalékát képviselő járműgyártásban tizennégy hónap növekedés után következett be visszaesés tavaly decemberben: a kibocsátás decemberben 10,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, ami a legnagyobb mértékű csökkenés volt az alágak közt. A közúti gépjármű gyártásának volumene 19,5, míg a közúti jármű alkatrészeinek gyártásáé 0,7 százalékkal csökkent.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 6,7 százalékkal nagyobb volt a 2018. decemberinél. Az új belföldi rendelések 10,1, az új exportrendelések 6,4 százalékkal nőttek. Az összes rendelésállomány december végén 1,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, az exportrendelések 2,0 százalékkal csökkentek, a belföldi rendelések 3,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbi volument.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.