Hirdetés
Kezdőlap Kül-hon Jó tanuló, jó sportoló - 247 pályázó
No menu items!

Jó tanuló, jó sportoló – 247 pályázó

Több mint kétszázan jelentkeztek a Nemzetpolitikai Államtitkárság Jó tanuló, jó sportoló című felhívására

Összesen 247 külhoni magyar fiatal nyújtotta be jelentkezését a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Jó tanuló, jó sportoló című felhívásra.

A felhívás a 2020 az erős magyar közösségek éve tematikus év részét képezi. Célja, hogy megtalálják és bemutassák azokat a külhoni fiatalokat, akik a tanulás mellett valamely sportág területén is kiemelkedő teljesítményt értek el, ezáltal példaként szolgálhatnák saját közösségük és az összmagyarság számára.

A felhívásra 2020. augusztus 31-ig lehetett jelentkezni a kiváló tanulmányi átlag és kimagasló sporteredmények igazolásával. A pályázatra mind a hat külhoni régióból érkeztek jelentkezők:

Erdélyből 159, Vajdaságból 40, Felvidékről 36, Kárpátaljáról 8, Horvátországból és Muravidékről pedig 2-2 pályázat, illetve jelölés érkezett.

A pályázók között a legnépszerűbb sportág a labdarúgás volt, de sokan jelentkeztek a sí, a tenisz, az atlétika, a jégkorong, az úszás és a karate területén elért kiváló eredményekkel is. A felhívásra 8 és 24 év közötti diákok pályáztak, a jelentkezők átlagéletkora 14 év.

A pályázatok értékelése már zajlik, az ünnepélyes eredményhirdetésre az év végéig kerül sor. A legjobban szereplő jelentkezők – régiónként egy fő – „Az év külhoni magyar jó tanulója, jó sportolója” címben és fejenként 300 ezer Ft összegű pénzjutalomban részesülnek.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vas megye. Halálos baleset a kalandparkban

Egy diák meghalt, egy pedig megsérült, amikor kidőlt egy fa a Vas megyei Gyöngyösfalu kalandparkjában - beszámolók szerint. A baleset hírét az MTI érdeklődésére a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője  megerősítette.

Tőzsde – Erősödés nyitáskor New Yorkban

Pluszban indítottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön. A kőolaj ára nőtt.

Megugrott az uniós adósság – középmezőnyben a magyar

A koronavírus-járvány miatt az államháztartási hiány és az államadósság GDP-hez viszonyított aránya is megugrott az Európai Unióban és az euróövezetben - jelentette az Eurostat.

Államháztartás. 2270 milliárd fölé nőtt a hiány

Szeptemberben 9 milliárd forinttal nőtt a költségvetés hiánya, így az év első kilenc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2270,3 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

Hírek

Vas megye. Halálos baleset a kalandparkban

Egy diák meghalt, egy pedig megsérült, amikor kidőlt egy fa a Vas megyei Gyöngyösfalu kalandparkjában - beszámolók szerint. A baleset hírét az MTI érdeklődésére a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője  megerősítette.

Dél-koreai igen-nem. Vita az oltási kampányról

A dél-koreai orvosi kamara azt javasolta, hogy a szöuli kormány egy hétre függessze fel az influenza elleni oltási kampányt, miután a napokban legalább tizenheten meghaltak azt követően, hogy megkapták a vakcinát.

Brit aggodalom: idénymunkások nélkül veszélyben a karácsonyi ebéd

Sürgősen mentesíteni kell a koronavírus-járvány miatti karanténkötelezettség alól a közép- és kelet-európai EU-országokból érkező idénymunkásokat, mert nélkülük veszélybe kerülhet a hagyományos karácsonyi pulykaebéd - közölte a brit baromfitenyésztők üzleti szervezete.

Légszennyezés. A magyarok több havi fizetést költenek rá

A légszennyezés miatt bekövetkezett betegségek kezelésével és az elhalálozással járó kiadások az európaiak számára évente átlagosan 1250 euróba (mintegy 450 ezer forint) kerülnek fejenként. A budapestiek számára a légszennyezettség miatti kiadás évente mintegy 677 ezer forint - derült ki a brüsszeli központú Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) jelentéséből.

Ausztrál kutatók – Ilyen a gyerekek ideális napirendje

A gyerekeknek 11 óra alvás, 8 óra ülés és különböző intenzitású, több órás mozgás lenne az ideális napi időbeosztásuk. Máskülönben rossz lesz a csonttömegük felnőtt korukra, vélekednek egy ausztrál tanulmány szerzői. Részletek.

Emlékérmék az Állami Számvevőszék kettős jubileumára

Két emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank az Állami Számvevőszék megalakulásának 150. és a független számvevőszéki ellenőrzés újraindulásának 30. évfordulója alkalmából.

Túlszámlázás – vádemelés OLAF-ajánlásra

Vádat emeltek két férfi ellen, akik 272 millió forintos kárt okoztak öntvénygyártáshoz és öntvények megmunkáláshoz szükséges szerszámgépek beszerzését szolgáló uniós támogatások felhasználásánál - közölte a fővárosi főügyész.

Covid-vakcina – az oroszokat hamarosan beoltják

November végén tömegesen alkalmazhatják a Covid-19 elleni vakcinát Oroszországban - jelentette be Vaszilij Ignatyjev, a Szputnyik V elnevezésű első orosz vakcinát gyártó R-Pharm gyógyszergyár vezérigazgatója

Kamatdöntés – erősödött a forint

Erősödött a forint a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd délután, miután kihirdették a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntését.

Wifi a Holdon. A Nokia 4G hálózatot telepít

Negyedik generációs mobilhálózatot épít ki a Hold felszínén a Nokia az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) megbízásából - jelentette be a finn telekommunikációs vállalat.

Harmincéves az Alkotmánybíróság – az MNB emlékérmével tiszteleg

Az Alkotmánybíróság megalakulásának 30. évfordulója tiszteletére tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank.

Miskolc. Újra látták a városban kóborló medvét

A vasárnap hajnali észlelés után hétfőn, a kora reggeli órákban is látták a Miskolcra bekóborló medvét a lyukóvölgyi térségben - közölte az önkormányzat sajtóosztálya.

Gazdaság

Maradt az egyhetes betéti kamat 0,75 százalék

Ötödik alkalommal is a 0,6 százalékos alapkamatnál 15 bázisponttal magasabb kamattal hirdette meg egyhetes betéti tenderét a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön.

Koronavírus – Már forog az EU-s SURE kötvény, nagy a túljegyzés

Az Európai Bizottság közel 17 milliárd euró (mintegy 6200 milliárd forint) értékben kibocsátotta a koronavírus-járványból adódó munkanélküliség kockázatait mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó szociális kötvények (SURE) első sorozatát - közölte az uniós bizottság.

Bankszövetség – Moratórium és/vagy adósságrendező program

A törlesztési moratórium meghosszabbítása jó megoldás. Aki egy kedvezményezetti kategóriába sem fér bele, részt vehet bankja adósságrendező programjában - véli a Magyar Bankszövetség elnöke.

Marad az alapkamat 0,60 százalék

Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, és a kamatfolyosó sem változott.

Törlesztési moratórium: megszavazták a hosszabbítást

Az Országgyűlés 2021. június 30-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett törlesztési moratóriumot egyes kiemelt társadalmi csoportoknak és pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak.

Újabb amerikai bank ment csődbe

Háromra nőtt az idén csődbe jutott amerikai bankok száma. Tavaly négy bank húzta le a rolót, tavalyelőtt egy sem.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom