Kezdőlap Cégvilág Jó ügyeket támogat a SPAR
No menu items!

Jó ügyeket támogat a SPAR

Alapítása óta, azaz már több mint 30 éve a SPAR Magyarország számára a társadalmi felelősségvállalás, a jótékonysági ügyek támogatása a vállalati kultúra fontos része. A cég sok ezer rászoruló családot segít tanszer- és tartós élelmiszergyűjtéssel, miközben egészségügyi és állatvédő szervezeteket, valamint kulturális és sportprogramokat is támogat. Az elmúlt évben a SPAR közel 220 millió forintot fordított ezekre a célokra.

Együttműködésben a nehéz sorsú családokért

A SPAR és stratégiai partnere, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2024-ben negyedik alkalommal szervezte meg az Adni Öröm! tanszergyűjtő akciót, amelynek keretében az áruházak vásárlói összesen mintegy 71 ezer tanszerrel segítették nehéz sorsú családok iskolakezdését. A támogatók 1,4 millió forint értékű adománykártyát is vásároltak, és az összegből ugyancsak iskolaszereket juttatott el rászorulókhoz a Szeretetszolgálat. A SPAR ezen felül egymillió forinttal támogatta a kezdeményezést.

A vállalat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 28. alkalommal megszervezett karácsonyi Adni Öröm! tartósélelmiszer gyűjtésének eredményeképpen pedig több mint 26 ezer élelmiszercsomag jutott el hátrányos helyzetű emberekhez az ünnep előtt. A SPAR és INTERSPAR üzletek vásárlói 223 tonna élelmiszerrel járultak hozzá a gyűjtéshez, és csaknem 5,5 millió forintért vásároltak adománykártyát, melyet a SPAR Magyarország további 5 millió forinttal egészített ki. Ebből az összegből a Szeretetszolgálat szintén élelmiszereket vásárolt.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az ország egyik legszegényebb településén, Tiszaburán 2019 óta vászon bevásárlótáskákat állít elő a SPAR országos hálózata számára. A Máltai Manufaktúra varrodájában az elmúlt hat évben a szervezet több mint 424 ezer táskát gyártott nehéz sorsú emberek bevonásával, akik számára a program képzést és munkahelyet is biztosít.

A stratégiai partnerség keretében ezen felül 66 SPAR áruházból 2024-ben több mint 1,1 millió kilogrammnyi, az értékesítésből kivont, de fogyasztásra még alkalmas élelmiszert, zöldséget-gyümölcsöt adott át a vállalat a Szeretetszolgálatnak, ahonnan ezek ugyancsak rászorulókhoz jutottak el.

A SPAR és INTERSPAR üzletekben, illetve a SPAR online shopban 2024-ben is megvásárolhatóak voltak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 200 és 500 Ft-os adománykártyái. A megvásárolt kártyák összege a kezdeményezés indulása óta meghaladta az 50 millió forintot. Emellett minden egyes SPAR és INTERSPAR áruházban megvásárolt ingvállas lebomló szatyor árából a vállalat 1 forintot továbbít a Szeretetszolgálatnak. Ennek köszönhetően 2024-ben több mint 10 millió forinttal támogatta a szervezet munkáját a SPAR.

A SPAR kiáll az állatvédelem mellett

Az üzletlánc több mint egy évtizede segíti a magyarországi állatmenhelyeket a kereskedelmi forgalomból kivont, de az állatok élelmezésére még hasznosítható termékek felajánlásával. Az elmúlt évben a vállalat 156 szervezetnek több mint 2900 tonna élelmiszer-adományt adott át.

Az áruházlánc szorosan együttműködik az Országos Állatvédőrség Alapítvánnyal is. A közösen szervezett Mancs a bajban! állateledel-gyűjtési hétvégén az INTERSPAR üzletek vásárlói közel 12 ezer konzervet és 9500 kilogramm száraz tápot ajánlottak fel. Ezeken felül nagy mennyiségű állatfelszerelés és tisztítószer is összegyűlt. A SPAR pedig további 1 millió forintot ajánlott fel az Országos Állatvédőrség Alapítvány számára.

A vállalat egész évben lehetőséget biztosít az állatvédő és állatmentő civil szervezeteknek, hogy a SPAR és INTERSPAR üzletekben gyűjtéseket szervezzenek.

107 országból érkeztek futók a SPAR Budapest Maraton® Fesztiválra

  1. alkalommal startolt el 2024 októberében az ország legnagyobb, egyben legrégebbi futóversenye, a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál. A SPAR névadó szponzorként 2008 óta támogatja a rendezvényt és népszerűsíti az egészséges életmódot, a mozgás szeretetét. A főváros legszebb részeit érintő versenyen 107 országból mintegy 30 ezer résztvevő állt rajthoz, különböző versenyszámokban. A SPAR-munkatársak ingyen nevezhettek a versenyre, a társadalmi felelősségvállalás jegyében pedig a vállalat minden rajthoz álló kolléga után 2000 forinttal segítette az Utcáról Lakásba! Egyesületet.

Őshonos fák ültetésével kompenzálta rendezvényei karbonlábnyomát a SPAR

2024-ben is folytatódott a SPAR Magyarország példaértékű, környezettudatosságra törekvő gyakorlata a saját eseményei terén: az üzletlánc az évben már két eseményét is karbontudatos módon szervezte meg. A Budapest Borfesztiválon megtartott vállalati partnerrendezvény és az éves üzleti eredményeket bemutató sajtótájékoztató esetében a szervezés, az energiafogyasztás, a vendégek utazása és az étkezés által keletkezett szén-dioxid-kibocsátást a SPAR összesen 418 őshonos gyümölcsfa telepítésével kompenzálta.

Hiánypótló gyermekműtétet támogatott a SPAR

Forradalmian új orvosi beavatkozás meghonosításához járult hozzá a SPAR Magyarország: a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben először hajtottak végre sikeres fülkagyló-pótló műtétet 2024 decemberében egy 10 éves gyermeken. Az operációhoz kapcsolódó támogatásból további 3 gyermek műtétjéhez szükséges implantátumok beszerzésére is lehetősége nyílik az egészségügyi intézménynek.

Civil szervezetek közvetlen támogatása

A SPAR Magyarország örömmel támogat olyan szervezeteket, amelyek részt vesznek társadalmilag jelentős ügyekben. A SPAR Segítő Kezek pályázati rendszert ennek érdekében hívta életre a vállalat, melyen keresztül tavaly 145 civil szervezetet támogatott.

Kisvállalkozókat segít a SPAR Régiók Kincsei programja

Az elmúlt évben tovább bővítette kistermelői partnerprogramját a SPAR Magyarország. A 2021-ben elindított, díjnyertes Régiók Kincsei program révén 100-nál is több szállító több, mint 500 terméke vásárolható meg az üzletekben. A vállalat ezen felül szakmai támogatást is nyújt partnereinek fejlődésük és piaci pozíciójuk további javításáért, valamint egy új alkalmazást is fejlesztett számukra a hatékonyabb kommunikáció érdekében. A résztvevő cégek, kisvállalkozások együttesen több mint 600 főt foglalkoztatnak.

Műanyagmentes július: fókuszban a szemléletformálás

Az üzletlánc 2024-ben csatlakozott a Műanyagmentes július kampányhoz, amelynek keretében a vásárlói és 14 ezer munkatársa körében különböző kommunikációs csatornákon hívta fel a figyelmet a mindennapi fogyasztói szokások átgondolására, a jól tervezett és tudatos vásárlásra annak érdekében, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen. Ezen felül a vásárlók számára a vállalat 99 forintos akciós áron kínálta az újrahasználható, könnyen tisztítható zöldség-gyümölcs tasak csomagot.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa.

“Véradás az édesanyákért” szlogennel országos véradónapot tartanak szombaton

"Véradás az édesanyákért" szlogennel kívánja felhívni a figyelmet a véradás fontosságára az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt különleges tematikájú véradónapja,.

Márciusban a vendégek száma és a vendégéjszakáké is elmaradt az egy évvel korábbitól

2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1 millió vendég közel 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. Az idén teljes egészében áprilisra eső nagypéntek és húsvét, valamint a hosszú hétvégéhez nem kapcsolódó március 15-ei ünnepnap hatására a vendégek száma márciusban 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az ipari termelői árak 2025. márciusban az egy évvel korábbihoz képest emelkedtek

2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 4,7, az exportértékesítésé 8,6 százalékkal felülmúlták az előző év márciusi értéket.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.