Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Jön az új NAV-törvény
No menu items!

Jön az új NAV-törvény

Az új NAV-törvénnyel az Európai Unió egyik legversenyképesebb hivatalává válhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte a Pénzügyminisztérium, miután benyújtották a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

Mint írták, a jogszabállyal válik teljessé az adóhatóság szervezeten belüli integrációja, új időszámítás veszi kezdetét a hivatalban, amely elismerve a dolgozók teljesítményét és szaktudását, még hatékonyabbá teszi az adóhivatalt.

A Varga Mihály által benyújtott törvényjavaslat ide kattintva elérhető. Kép forrása: MTI

Kiemelték: amellett, hogy a költségvetési bevételek 94 százalékát az adóhivatal biztosítja és az adóügyek intézésekor számos szolgáltatással segít, évről évre jelentősen nő feladatainak száma. Idén január 1-től a NAV gyakorlatilag Magyarország univerzális végrehajtó szervévé vált. Még 2018-ban kerültek át a közigazgatási ügyek, idén pedig már az összes törvényszéki ügy végrehajtását a NAV végzi, ami a korábbiakhoz képest 2020-ban mintegy 300 ezer új ügyet jelent – írták.

Idén július 1-jével újabb feladatot vett át az adóhivatal: az egyéni vállalkozók nyilvántartását. Jelenleg több mint 562 ezer egyéni vállalkozó szerepel az adóhivatali adatbázisban – tették hozzá.

A NAV feladatainak repertoárja jövőre még tovább bővül. A gépjárműadóval kapcsolatos adóhatósági ügyek intézése mellett a helyi iparűzés adóbevallást is az adóhivatalhoz kell benyújtani, ez utóbbi mintegy 800 ezer vállalkozásnak jelent adó-adminisztrációs könnyebbséget majd 2021-től. A NAV munkatársai az úgynevezett tényleges tulajdonosi adatbázis nyilvántartásával még nagyobb szerepet kapnak jövőre a pénzmosás elleni küzdelemben is.

Jövőre debütál egy újabb, informatikai adóhivatali szolgáltatás, amely, hasonlóan az eddigiekhez, ugyancsak ösztönzi a cégeket a digitális megoldások egyre szélesebb körű alkalmazására, aminek révén az ország versenyképessége is javul. Ez az új szolgáltatás az áfa-bevallási tervezetek adóhivatali kiajánlása, amivel várhatóan már 2021. második felében számolhat több mint félmillió áfa-bevalló cég – írták.

A tárca szerint a feketegazdaság elleni küzdelemben is beváltak az online eszközök, illetve az adóhivatal kockázatelemzésen alapuló ellenőrzési gyakorlata. Az adóelkerülés miatti áfakiesés a korábbi 21 százalékról 7 százalék alá csökkent tavaly, ezzel az értékkel megelőzzük Németországot, Ausztriát és Dániát is. A Pénzügyminisztérium célja a további javulás elérése, ezért jövőre létrehozza a Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottságot. Az illegális szféra szereplőinek megfékezéséhez szükség van a NAV szakembereinek tudására és tapasztalatára.

A NAV a lehető legmagasabb szinten, ugyanakkor egyre kisebb létszámmal látja el eddigi és új feladatait egyaránt. Míg 2015 végén több mint 21 ezren dolgoztak a hivatalnál, addig jelenleg mintegy 18 ezren – jegyezték meg.

Mindezek ellenére több unió-szerte példaértékű intézkedést, illetve szolgáltatást valósított meg a szervezet. Már négy éve több mint ötmillió magánszemély helyett dolgozik, a NAV ugyanis mindenkinek elkészíti az szja-bevallási tervezetét. Az adóhivatal szakemberei által kidolgozott program 2017-ben elnyerte a legjobb információs és kommunikációs technológia díjat. A NAV digitális megoldásai mára világszerte elismertek, az online gazdaságfehérítő intézkedések mellett a papírmentes ellenőrzés módszertanát is számos uniós tagállam adóhivatala tanulmányozza – hangsúlyozzák.

A benyújtott, új NAV-törvénnyel a szervezet integrációja teljessé válik. A tervezet – ha az Országgyűlés megszavazza – egységes jogviszonyt hoz létre; az úgynevezett adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyt, amely jogállásukat tekintve nem tesz különbséget a civil és a hivatásos állomány között, és egyaránt vonatkozik a kormánytisztviselőkre, a pénzügyőrökre és az ügykezelőkre is.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Jelentősen felülteljesített a BUX-index

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 727,44 pontos, 1,90 százalékos emelkedéssel, 39 046,50 ponton zárt kedden.

A munkaadók befagyasztanák a béreket, a munkavállalók 10 százalékot emelnének

Távol álltak egymástól a munkaadói és a munkavállalói oldal javaslatai: míg előbbiek a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem látnak rá reális esélyt, hogy január 1-től bért emeljenek, addig a szakszervezetek 10 százalék körüli minimálbér és garantált bérminimum emelésben gondolkodnak - derült ki a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát követően.

A Scania Kínába tart. Gyárat épít a Volkswagen Ázsiában

Kínában készül Scania teherautókat gyártani a Volkswagen konszern haszongépjármű érdekeltsége, a Traton.

Rákkutatás. A molekuláris olló hatékony két agresszív típus kezelésében

A DNS célzott, rendkívül pontos szerkesztését lehetővé tévő CRISPR/Cas9 "molekuláris olló" alkalmazása rendkívül hatékonynak bizonyult két agresszív ráktípus kezelésében egérkísérletek során - jelentették be a Tel-avivi Egyetem kutatói.

Hírek

Újra itt az idősek vásárlási sávja – részletek

Mától vezették be ismét az idősek vásárlási sávját. Az élelmiszerüzletekben, a drogériákban és a gyógyszertárakban a 65 év felettiek a védett vásárlási idősávon kívüli időszakban is szabadon vásárolhatnak.

Volt OTP-s lehet az MKB új elnök-vezérigazgatója

Az MKB Bank december 14-ei rendkívüli közgyűlésén Barna Zsoltot javasolják a vállalat vezérigazgatói posztjára - közölte a pénzintézet.

Bill Gates már csak a harmadik leggazdagabb

Elon Musk, a Tesla alapítója a világ második leggazdagabb embere a Bloomberg számításai szerint. Az eddigi második helyről a harmadik helyre csúszott vissza Bill Gates, a Microsoft alapítója.

Szálló por – Több településen nagy a légszennyezettség

Több településen, különösen Miskolcon és környékén, illetve Nyíregyházán megnőtt a légszennyezettség a magas szállópor-tartalom miatt. Budapest sem kivétel.

Hipót árult vírusellenes csodaszerként – vádemelés

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki engedély nélkül, gyógyszerként forgalmazott egy háztartási hipóhoz hasonló hatású készítményt - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.

Visszajöhet a vásárlási idősáv – kicsit másképp

A vásárlási idősáv bevezetését javasolták az Idősek Tanácsának tagjai, de a tavaszitól eltérő gyakorlattal - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Feszültség a Közel-Keleten – drágul az olaj

A Brent olajfajta ára szeptember eleje óta a legmagasabb szintre emelkedett hétfő délelőtt a koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatos újabb kedvező hírekre, illetve amiatt, hogy ismét feszültté vált a helyzet a Közel-Keleten.

Mától ingyenesek a parkolóházak éjszakára

A koronavírus-veszélyhelyzetre tekintettel újabb parkolást könnyítő intézkedésekről döntött a kormány.

Tovább nő a gázolaj ára szerdán

Szerdától a gázolaj literenkénti átlagára bruttó 2 forinttal drágul, a benziné viszont nem változik.

Koronavírus – Kína. Egymillió embert már beoltottak

Már mintegy egymillió embert oltottak be a kínai Sinopharm által kifejlesztett kísérleti vakcinával Kína sürgősségi programjának keretében - számolt be a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna a vállalat közlésére hivatkozva.

Harminc év alatt százmilliárd forint bírság – jubilál a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megalakulása óta 5054 eljárást indított a tiszta gazdasági verseny védelmében, 1298 esetben szabott ki versenyfelügyeleti bírságot összesen 100 milliárd 848 millió 726 ezer 900 forint összegben - tájékoztatott a hivatal annak alkalmából, hogy az Országgyűlés éppen harminc éve határozott a megalapításáról.

“Érző robotok” hódítanak japán szíveket

Az ipar számára régóta készülnek a legkülönfélébb feladatokra bevetett robotok. Miért nem ne állhatnának az emberi lélek szolgálatában is? Japán vállalkozó sokat érő ötlet.

Gazdaság

MNB: hamarosan jön a vállalati zöld hitel

A Magyar Nemzeti Bank számára kiemelten fontos a környezeti fenntarthatóság összekapcsolása a pénzügyekkel, ezért a jövőben a vállalatok számára is  bevezeti a zöld hitelt. De a jegybank saját ökológiai lábnyomának csökkentését is kitűzte célul - mondta az MNB alelnöke.

Készpénzes fizetés: a fordulat még várat magára

Továbbra is a készpénz a leginkább használt hazai fizetési eszköz, de a korábbi évekhez képest jelentősen megnőtt a készpénzkímélő fizetési megoldások volumene - közölte az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ).

Távmunka. Az MNB informatikai biztonságot vár a bankoktól

A jegybank legkésőbb január 1-jétől elvárja, hogy a pénzügyi intézmények IT-biztonsági szabályzatai egészüljenek ki a távmunkához szükséges hozzáféréseket szabályozó dokumentummal - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Kötelező e-fizetés. Az új szolgáltatással terminál sem kell

Immár a magyarországi kereskedők is használhatják okostelefonjukat kártyaelfogadásra - jelentette be a SoftPos szolgáltatást bevezető Fizetési Pont és a Mastercard.

Itt a második fogyasztóbarát otthonbiztosítás

A Magyar Nemzeti Bank pozitívan bírálta el a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás programra jelentkező Wáberer Hungária Biztosító pályázatát. A társaság legkésőbb 60 napon belül megkezdheti a minősített termékek forgalmazását.

NHP Hajrá. Duplázza a keretösszeget az MNB

Az Nhp Hajrá! kihasználtsága november közepére meghaladta az 1000 milliárd forintot, ezért a program keretösszegének 1000 milliárd forintos emeléséről döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom