Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Jövő Mobilitása Szövetség: összefogás a fenntartható közlekedésért
No menu items!

Jövő Mobilitása Szövetség: összefogás a fenntartható közlekedésért

A húsz hazai és nemzetközi vállalat alapításában létrejött Jövő Mobilitása Szövetség kiemelt célja a fenntartható közlekedési megoldások és innovációk bemutatása, fejlesztése, valamint az érintett hazai piaci szereplők szakmai képviselete – jelentette be Pukler Gábor, a szövetség elnöke.

Elmondta, hogy a szeptemberben alakult szövetség fő feladatának tekinti az iparág szakmai érdekeinek hazai és nemzetközi képviseletét, az edukációt, javaslataikkal a szabályozó hatóságok támogatását, a fenntartható fejlődés elősegítését, az alternatív hajtású közlekedési megoldások elterjesztésében való részvételt.

A szövetség stratégiája három pillért – edukáció és környezet, együttműködés, élhető környezet – tartalmaz.

Pukler Gábor kifejtette, a szabályozás és a kialakult gyakorlat összhangját szeretnék elérni.

Pukler Gábor

Kezdeményezni fogják egyebek közt a mobilitási eszközök otthontöltési feltételeinek kialakítását, a teljeskörű és átlátható elszámolhatóság megteremtését, például az elektromos autóhasználati költségek elszámolhatóságának biztosítását. Piackutatást végeznek a jelenleg használt eszközök és a későbbi mobilitási igények feltérképzésére, országos bemutatókat, témaheteket szerveznek az alternatív közlekedés fontosságáról – mondta a szövetség elnöke.

Pukler Gábor rámutatott arra, hogy a szervezet a következő három évben olyan kulcsfontosságú fejlesztéseken dolgozik majd, mint az elektromos jármű töltőhálózat országos lefedettségének előmozdítása, a kapcsolódó töltési rendszerek átjárhatósága, vagy a közösségi közlekedést kiegészítő utolsó kilométeres megoldások elterjesztése, a járműmegosztó szolgáltatások elterjedésének és szabályozottságának elősegítése.

Céljuk az is, hogy az elektromosautó-vezetés beépüljön a járművezetői oktatásba – mondta a szövetség elnöke.

A Jövő Mobilitása Szövetség – a Fenntartható és Innovatív közlekedésért szervezetet a BÉFLEX, a Blinkee.city, a Driving Camp, az E.ON Hungária, az Elektromotive Hungaria, az Environmental Research Institute, a Gerinfo, a H1 Systems, a Hyunday, az Innoplace, a KIA Motors, a KPMG, a Mercarius Flottakezelő, a Neosoft, a Nissan, az OTP Mobil, a Pappas Auto, a Porsche Hungária, a Posta Biztosító és a Vodafone alapította, majd első körben csatlakozott az MVM Csoport, a MÁV Szolgáltató, a ShareNow és a GreenGo is.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tönk szélére kerültek magyar vállalkozások az ukrán áruszállítók miatt

Az ukrán fuvarozók egészen más gazdasági és jogszabályi környezetből érkeznek, így eltérőek a költségeik is, valamint nem érvényesek rájuk az uniós szabályok.

Új rekordon zárt a BUX – nyerő az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,97 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 58 669,83 ponton, új történelmi rekordon zárt pénteken.

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

Volánbusz: kétnapos sztrájk lesz – elégséges szolgáltatások

A vita a Volánbusz szerint nem a sztrájk lehetőségéről, hanem az időzítéséről szól.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.