Kezdőlap Tech Karbonsemleges megavárost épít Szaúd-Arábia
No menu items!

Karbonsemleges megavárost épít Szaúd-Arábia

A tervek szerint így néz majd ki a megapolisz. Kép forrása: Twitter

Teljesen karbonsemleges és autómentes várost építenek Szaúd-Arábiában. A tervek szerint a jövőben egymillió lakosnak otthont adó település a Vörös-tenger partjára tervezett futurisztikus óriásmetropolisz, Neom része lesz.

A 170 kilométer hosszan elnyúló, The Line néven emlegetett városban nem lesznek autók, utcák és nem lesz szén-dioxid-kibocsátás – jelentette be Mohamed bin Szalman trónörökös.

A modern városok szennyezettek, zsúfoltak, hangosak és elszakadtak a természettől, ami hátrányosan befolyásolja az élet minőségét – közölték a fejlesztők a Twitteren. Mint írták, a jövő általuk elképzelt mintavárosa egymillió lakosnak ad otthont és évi ötmillió turistát vonz majd.

A 26 500 négyzetkilométeres “megaváros”, Neom fontos eleme a Vision 2030 programnak, amelyben Szaúd-Arábia gazdasága átalakítását és kőolajfüggőségének csökkentését tervezi.

A “megacity”, ahogy tervek emlegetik, az ország északnyugati csücskében létesül 500 milliárd dollárból az állami fejlesztési alapból (Public Investment Fund, PIF). A beruházás első fázisát 2025-re tervezik befejezni.

A város tervezett helye. Kép forrása: Daily Mail

A tájékoztatás szerint The Line lesz 150 éve az első olyan város, amelyet “nem utcák, hanem emberek köré” építenek. A hétköznapi élet minden színtere – például az iskolák, egészségügyi központok, szabadidő-létesítmények, parkok – elérhetők lesznek legfeljebb öt perc gyaloglással, a nagyobb távolságokat teljesen automatizált közlekedési rendszerrel érhetik el a lakók.

A tervezők azt ígérik, hogy mesterséges intelligencia könnyíti meg a lakók életét, a város energiaellátását teljes egészében megújuló forrásokból fedezik. A projekt 380 ezer új munkahelyet teremt az ígéretek szerint.

Nem ez az első eset, hogy egy futurista sivatagi megaváros tervével ambiciózus célt tűzött maga elé Szaúd-Arábia: 2005-ben meghirdették az Abdullah király nevét viselő megapolisz (King Abdullah City) tervét, amely az akkori bejelentések szerint 1,3 millió munkahelyet teremtett volna. A hat tervezett városrészből azonban végül csak egy valósult meg, és a tervezett kétmillió helyett jelenleg csak 10 ezren lakják a semmiből létrehozott települést.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Teljes készpénzmentesség jön a Forma-1 magyar futamán

A magyar alapítású Festipay biztosítja a készpénzmentes fizetést a Hungaroringen megrendezendő 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjon. A cég a vendéglátó egységek teljes területén több száz érintésmentes terminált üzemeltet, ahol bankkártyával, mobiltelefonnal vagy Festipay kártyával lehet fizetni. A rendszer már Bahreinben is sikerrel debütált.

A nyári szabadságolások után nő a felmondások száma a cégeknél

A nyári szabadságolások lecsengésével sok cégvezető szembesül azzal az évről évre visszatérő jelenséggel, hogy a pihenés után a munkatársak körében kezdetét veszi a felmondási hullám. A szakértő szerint mindez a cégvezetés minőségének és a vállalati struktúra hiányosságainak egy pontos indikátora. A tudatos cégépítéssel és a vezetői képességek fejlesztésével ugyanakkor megelőzhető a tömeges elvándorlás.

Új nyaralási lehetőség az UNITRAVEL károsult utasainak

Rendhagyó megoldással segíti a fizetésképtelenné vált UNITRAVEL Kft. érintett ügyfeleit a Colonnade Biztosító a nyári főszezon közepén. Az utasok két lehetőség közül választhatnak: továbbra is dönthetnek úgy, hogy kárigényüket a biztosítóhoz nyújtják be, vagy – az IBUSZ Utazási Irodák Kft. közreműködésével – az eredetileg lefoglalt útjukra mehetnek el. Az esetek döntő többségében ez megvalósítható, ahol pedig nem, ott a befizetett összeg értékében új utazást választhatnak az IBUSZ segítségével. Az a cél, hogy a régóta tervezett családi pihenés, nyári kikapcsolódás lehetősége ne vesszen el a kialakult helyzet ellenére sem.

Tarol a horvát tengerpart, de Olaszország is egyre népszerűbb

Júniusban még egy hajszállal Olaszország volt az első a legnépszerűbb úti célok listáján, júliusban viszont egyértelműen a horvát tengerpart vált a favorittá az utasbiztosítás szerződést kötők körében.
Hirdetés

Hírek

Kékvillogós járműcsodák költöznek szombaton a ferihegyi Aeroparkba

Jön az V. Kéklámpás Találkozó Ferihegyen. Nem hétköznapi járművek veszik birtokba az Aeroparkot július 19-én, szombaton. A látogatók testközelből kapnak ízelítőt a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők, a különféle speciális szolgálatok munkájából, melyek toborzást is tartanak. A repülőmúzeumba tűzoltófecskendők, műszakimentő szerek, oldtimerek, régi rendőr- és mentőautók, helikopterek érkeznek. Az idei programon a Terrorelhárítási Központ is képviselteti magát. 

Jogegységi döntés a Kúriától a devizahitelekkel kapcsolatos EU bírósági ítélet értelmezéséről

Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.

Új korszak kezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatánál

A természetvédelmi őrszolgálat fejlesztése kiemelt jelentőségű feladat, hiszen Magyarország természeti értékeinek, védett területeinek és élőhelyeinek megőrzése elképzelhetetlen az elkötelezett szakemberek helyszíni jelenléte és munkája nélkül. Ezért is fontos a most induló program, amelynek keretében a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére 825 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,