Kezdőlap Hírek Kartellező kútfúrók. Százmilliós bírságot szabott ki a versenyhivatal
No menu items!

Kartellező kútfúrók. Százmilliós bírságot szabott ki a versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 105 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki négy, kútfúrással foglalkozó vállalkozásra, amiért egyes közbeszerzések pályázóiként a verseny korlátozásáról állapodtak meg.

A versenyhivatal a Vikuv Vízkutató és Fúró Zrt.-vel, az Aquazit Szolgáltató Kft.-vel, a Drillingwater Kft.-vel és a Geo-Sivo Építőipari, Környezetvédelmi Tervező és Kivitelező Kft.-vel szemben folytatott eljárást.

A hatóság megállapította, hogy a négy cég felosztotta egymás között egyes települések kútfúrással, felújítással és hasznosítással kapcsolatos közbeszerzési tendereit. A cégek ennek érdekében versenykorlátozó megállapodást kötöttek egymással, illetve előzetesen egyeztették ajánlati áraikat is, és megállapodtak a nyertes személyéről.

Közölték: három érintett vállalkozás – a Vikuv, az Aquazit és a Drillingwater – nem tagadta megállapodásuk létrejöttét, azonban arra hivatkoztak, hogy az Aquazit és a Drillingwater a Vikuv tényleges irányítása alatt álló vállalkozáscsoportba tartozóknak tekinthetők, ezért együttműködésük nem ütközhet a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmába. A GVH nem fogadta el álláspontjukat a felhozott érvek és bizonyítékok mérlegelése után, mert a vállalkozások nem tudták bizonyítani, hogy a Vikuv rendezett jogi keretek között tartós irányítást gyakorolt volna a másik két vállalkozás felett. A hatóság döntése ezért egymástól független, jogsértő módon összejátszó vállalkozásoknak tekintette a megállapodás résztvevőit.

A fentieken túl a GVH megállapította: Kengyel község közbeszerzésében a Vikuv a Geo-Sivo Kft.-vel megállapodva készített pályázatot utóbbi nevében, hogy annak magasabb ajánlati árával a saját nyerését biztosítsa, amellett, hogy a tendergyőzelme érdekében a harmadik pályázó, az Aquazit is nyújtott be úgynevezett támogató, azaz magasabb összegű ajánlatot.

A GVH hangsúlyozta: a közbeszerzéseken történő összejátszás különösen súlyos jogsértés, bizonyos esetekben akár büntetőjogi következményekkel is járhat. A hatóság minden érintett vállalkozásra a versenytörvény szerint kiszabható maximális bírságot rótta ki.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.

Elkészült a világ egyik legnagyobb tengerjárója, a Star of the Seas

2025 augusztusában indul útjára a Royal Caribbean új tengerjárója, a Star of the Seas. A floridai Port Canaveralból hajózik majd hetente karibi utakra

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Hirdetés

Hírek

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Bécs a Velencei Biennálén: lakhatás, mint közösségi érték

Május 9-én, pénteken ünnepélyes keretek között megnyitották a 19....

Új fejezet kezdődik a Tarna-Lázbérc térség vizes élőhelyeinek védelmében

Nagyszabású, európai uniós támogatással  induló fejlesztési program veszi kezdetét a Tarna-Lázbérc térség vizes élőhelyeinek megőrzése és helyreállítása érdekében 415 millió forint értékben

Új rekord, az idén már több mint 9 ezer tisztán elektromos autó kapott zöld rendszámot

Új rekord, hogy a január-április közötti időszakban 9380 tisztán elektromos autó kapott zöld rendszámot Magyarországon - írta Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára szerdán a Facebookon.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit